A sopronhorpácsi Széchényi-kastély és tudós lakója, Mátray Gábor

Sopronhorpács, Fő utca 2. Széchényi-kastély

Mátray Gábor - forrás: keptar.oszk.hu / Vasárnapi Ujság, 1860. 08. 12.

A Soprontól délre fekvő Horpács falu a 18. században került a Széchényi család birtokába. A mai kastély helyén eredetileg földszintes épület állott, amelyre az 1800-as évek elején a nagycenki kastélyt is továbbépítő Széchényi Ferenc húzatott manzárdtetős emeletet, s ekkor létesítették körülötte a szép parkot. Az épületet a század közepén tovább bővítették, így ma klasszicista stílusjegyei a meghatározóak. Északi homlokzatát a timpanonnal lezárt középrizalit uralja, a park a déli oldalához csatlakozik.

Története során az épületben számos ismert személyiség megfordult. Széchényi Ferenc titkáraként dolgozott itt az 1780-as évek végén Hajnóczy József, a magyar jakobinusok egyik vezéralakja, az 1893-as hadgyakorlat idején pedig II. Vilmos császár időzött falai között az akkor berlini nagykövet Széchényi Imre vendégeként.

Az épület a magyar zenetörténetbe is beírta nevét.

1817 és 1830 között gróf Széchényi Lajos gyermekeinek nevelője a 19. századi magyar művelődéstörténet egyik legkiválóbb alakjává vált fiatal Mátray Gábor (eredeti nevén Rothkrepf Gábor) volt. Munkája részben ide, részben a család pesti és bécsi palotájához kötötte.

Várnai Péter így jellemzi Mátray Gáborról írt tanulmányában a grófi ház akkori szellemi légkörét:

Széchényi Lajos grófot, a múzeumalapító Széchényi Ferenc fiát és a „legnagyobb magyar” testvérét ugyanazok az eszmék hatották át, mint apját és fivéreit. Pesti, sopronhorpácsi és bécsi palotájában színielőadások, zene és tánc mindennaposak voltak. […] A házi színielőadásokon ő maga is szerepelt; Frankenburg Adolf, a későbbi népszerű író és szerkesztő visszaemlékezései szerint igazi színészi talentum volt, s bármely nagy színházban is megállta volna helyét. Komponálgat és költeményeket is ír. Lajos gróf volt egyébként apja jobbkeze a Széchényi Könyvtár magyar vonatkozású kéziratainak és könyveinek összegyűjtésében.

Maga Mátray egy későbbi műve, a Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjteménye ajánlásában ezt írta a hatásról, amelyet a főúri család és a család otthonai, köztük a kastély az életére gyakorolt:

… egy kedves tartozásom beváltására nyerék kedvező alkalmat, t. i. hálám nyilvánítására ama szíves buzdításért, melylyel a Széchényi házban töltött életem virító korszaka közben nemzeti zenénk folytonos gyakorlását, sőt jelesebb példányai szorgalmas gyűjtését is szívemre kötni kegyeskedtek.

Érdemes megjegyezni, hogy Széchényi Lajos a nekünk nem túl kedves Zsófia főhercegnő, Ferenc József édesanyja udvarmestere volt. Kikapcsolódásként komponálgatott, verseket is írt. Költeményei közül kettőt Franz Schubert is megzenésített (Der Flug der Zeit és Die abgeblühte Linde), és neki ajánlotta A Halál és a lányka című dalát.

Ilyen környezetben működve Mátray későbbi működésére döntő befolyást jelentettek a kötelezettségeivel járó bécsi tartózkodások is. A császárvárosban megismerkedhetett a zenetörténeti kutatások módszereivel, eredményeivel, bejáratos lett a főúri házi hangversenyekre, s látóköre sok irányban kiszélesedett. 1824 után egyre gyakrabban jelentek meg különböző témájú cikkei a korabeli sajtóban. 1825-től a Tudományos Gyűjtemény állandó munkatársa lett (kezdetben még Verbegyi Gábor néven), s a horpácsi kastélyban is dolgozott rendkívüli jelentőségű művén, melynek A’ Muzsikának Közönséges Története címet adta, s 1828-tól folytatásokban jelent meg a Tudományos Gyűjteményben. Ez a munka az első magyar nyelvű egyetemes zenetörténet, amelynek elismeréseként 1833-ban az MTA levelező tagjává választották.

Bár nevelőként szinte ideális volt helyzete a Széchényi családban, s Lajos gróf nagyon szerette volna szolgálatában megtartani, Mátray „szélesebb körű hivatalra” vágyott. 1830-ban a család szolgálatából kiválva Pesten telepedett le, ahol 1875-ben bekövetkezett haláláig rendkívül sokrétű munkásságot fejtett ki, a zenei élet területén is. Itt kicsit részletesebben olvashatunk későbbi tevékenységéről és jelentőségéről a magyar szellemi életben. Azért ennek bevezetőjéből álljon itt néhány mondat, ami későbbi, egészen lenyűgöző méretű és jelentőségű pályáját röviden összefoglalja:

1833-ban alapította meg a Regélő-Honművészt, amely 1841-ig állt fönn. 1837-ben jegyzőként részt vett a neves könyvgyűjtő, Jankovich Miklós hatalmas gyűjteményének átvételében és feldolgozásában a Széchényi Könyvtár számára, s ebben az évben nevezték ki zenei igazgatónak a Nemzeti Színházhoz; nevét is ekkor magyarosította. 1840-től igazgatta a Hangászegyesületi Zenedét, ami 1867-től – továbbra is az általa teremtett alapokon, az ő elvei szerint és az ő irányításával – Nemzeti Zenede néven működött tovább, amelyet haláláig igazgatott. 1846-ban nyerte el a Nemzeti Múzeum keretein belül működő Széchényi Országos Könyvtár könyvtárőri állását. 1852 és 1858 között kiadta a Magyar Népdalok egyetemes gyűjteményét, 1859-ben pedig egy, a 16. századi magyar zenével foglalkozó, számos vitát kiváltó írást jelentetett meg. Ezeken kívül több más zenetörténeti, zeneelméleti munka fűződik a nevéhez, nem is beszélve az egyéb témájú művekről.
1875 júliusában hunyt el.

Ehhez képest bizony nagyon elfelejtette az utókor…

Visszatérve a kastélyra, mint zenei emlékhelyre: az 1870-es években, amikor Széchényi Imre (Széchényi Lajos fia), a későbbi berlini követ volt a kastély ura, több alkalommal vendégül látta Liszt Ferencet.

A 2. részben innét folytatom!

Források:

Répcecsik. Kalauz turistáknak és természetbarátoknak. Szombathely, B.K.L. Kiadó, 2003
https://www.historicgarden.net/?orszag=1&megye=8&varos=986&nyelv=hu
Várnai Péter: Egy muzsikus a reformkorban. = Mátray Gábor: A Muzsikának Közönséges Története és egyéb írások. Bp. Magvető, 1984
Bene Zoltán: Az újságíró és könyvtáros Mátray Gábor. = http://mek.oszk.hu
Széchényi Kálmán: Széchényi Imre élete és kapcsolata Liszt Ferenccel. = Liszt magyar szemmel. 2017. április, XVII. szám