A világ leghíresebb kiradírozott képe

Robert Rauschenberg alkotás közben - forrás: widewalls.ch

Legutóbb Robert Rauschenberg legújabb kiemelkedő műkereskedelemi sikeréről számoltunk be a Senki többet? blogban, úgyhogy ennek kapcsán még nézzük meg azt is, hogy vajon a most egyből a műkereskedelmi toplista negyvenedik helyére felugrott alkotó hogyan is robbant be annak idején a művészeti életbe. Az alábbi szöveg részlet a blog szerzője, Martos Gábor „Ilyet én is tudok” című könyvéből, amely tavaly jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában.

Hogy Willem de Kooning már a maga idejében, és művésztársai között is mekkora „sztár” volt, azt jól mutatja az a híres eset, hogy amikor 1953-ban Robert Rauschenberg (eredeti nevén: Milton Ernest Rauschenberg; 1925–2008) amerikai festő egy igencsak látványosnak szánt gesztussal nagyon is konkrétan el akarta törölni az előtte lévő generáció művészetét, akkor éppen az ő egyik munkáját választotta ki a szó szoros értelmében vett kiradírozásra. Az Erased de Kooning Drawing (Kitörölt de Kooning-rajz) – amely ma (természetesen) Rauschenberg alkotásaként a San Franciscó-i Museum of Modern Art (SFMOMA) gyűjteményében tekinthető meg – úgy született, hogy a fiatal, akkor még kezdőnek számító művész (saját bevallása szerint egy üveg  Jack Daniel’s viszkivel „felszerelkezve”) felkereste az általa egyébként akkor már személyesen is ismert, nála huszonegy évvel idősebb, 49 éves, befutott művészt, és elmagyarázta neki, hogy mivel éppen a művészet határainak a keresése foglalkoztatja, ezért ennek a munkának a keretein belül, azt vizsgálva, hogy a korábbi alkotások eredményeként létrehozott művészi jelek mennyire törölhetők el, miután már több saját korábbi munkáját megsemmisítette, ám azzal az eredménnyel nem volt megelégedve, szeretné valóságosan is „kitörölni” a művészettörténetből De Kooning egyik művét. A mester, ha a hírek szerint nem is elsőre, de némi közös viszkizés után ráérzett Rauschenberg művészi gesztusának érvényességére, így ha nem is könnyen, de belement, hogy a fiatal kolléga végérvényesen megsemmisítse az egyik művét. (Korábban ő maga is megsemmisítette az összes korai alkotását.) Az ominózus művet közösen keresték ki (Rauschenberg egy későbbi visszaemlékezésében elmondta, hogy volt olyan rajz, amit De Kooning azzal a megjegyzéssel tett vissza, hogy „ez nem hiányozna nekem eléggé”): végül egy 64×55 centiméteres, zsírkrétával, szénnel, ceruzával és tussal készített darabra esett a választásuk.

Robert Rauschenberg: Erased de Kooning Drawing – forrás: sfmoma.org

Rauschenberg hazavitte a De Kooningtól így megkapott alkotást, és kereken nyolcheti kemény munkával, több radír elkoptatásával eltüntette azt a papírról. Ezt követően – festő-barátja, Jasper Johns javaslatára és közreműködésével, akivel ezekben az években együtt élt és együtt dolgozott – bepaszpartúzta, arany keretbe foglalta, és saját címfelirattal látta el az eredeti mű maradványaival szétkent-összemaszatolt papírlapot.

Ide kapcsolódik:
Művészeti vásárfiák félpénzen – a New York-i Frieze legjelentősebb eladásai

Bár a különleges mű elkészülte után sokáig Rauschenberg műtermében maradt, és először csak 1963-ban volt nyilvánosan látható (és majd csak 1998-ban került be a múzeumi gyűjteménybe), azért így is hamar igencsak „fontossá” lett a művészet történetében. „1953-ban az akkor 28 éves Robert Rauschenberg New York-i művész kiradíroz, és így kiállít egy William de Kooning-akvarellt, kinyilvánítva ezzel az új művészgeneráció szemléletét: azt, hogy az ő szemükben az individuális gesztus önfeltáró, pszichikai tartalma mellékessé vált, s a személyes dráma helyett az általános, hétköznapi, banális tárgy, a tömegmédiumok által alakított standard ízlés, a manipuláció gépezete válik korszakmeghatározó mozzanattá. Ebből fakad az ironikus tartás; ebből ered az elszemélytelenítés mozzanata. A személyes önkifejezést hordozó műtárgy esztétikai rangja megszűnik: helyébe a hétköznapok banális használati tárgyai lépnek, melyek a fogyasztói társadalom tárgyfetisizmusát demonstrálják” – írja a gesztus művészetelméleti hátteréről Hegyi Lóránd művészettörténész.

„Ez a tett, a létező értékek lerombolása egyúttal egy új művészi irányultság kezdetét is jelölte. Azonban még tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a külvilág is észrevegye, hogy az uralkodó esztétikai értékek a visszájukra fordultak: 1962-ben Robert Rauschenberg kapta a festészeti nagydíjat a velencei biennálén” – szövi mintegy tovább az előző gondolatot Dietmar Elger német művészettörténész-kurátor. Ma pedig a kép már annyira „alapműnek” számít, hogy 2013-ban, készülte hatvanadik évfordulóján Havadtői Sámuel magyar származású amerikai művész például úgy döntött, hogy a művész-elődök előtti tisztelgésként megismétli az aktust: ő korábbi élettársa, Yoko Ono egyik festményét festette át, eltüntetve ezzel magát az eredeti művet, és így – mint mondta – „kitörölve” az együtt töltött húsz évet az életéből.

Ide kapcsolódik:
Csipkékben öröklődött történetek egy New York-i magyar képzőművésztől

További érdekességként a fentiekhez érdemes lehet megjegyezni, hogy 2010-ben a művet birtokló San Francisco-i múzeum nagyon alapos vizsgálatoknak vetette alá Rauschenberg munkáját, vagyis a De Kooning-kép „maradványait”, megpróbálva minél többet feltárni az eredeti, de mert a radírozás előtt még csak egy fotó sem készült róla, tehát tökéletesen ismeretlen alkotásból. A röntgenes, lézeres, infravörös, és még ki tudja, milyen átvilágítások, letapogatások és egyéb vizsgálatok nyomán több eredeti részletet – a papír bal alsó részén például egy, a De Kooning Woman-sorozatának figuráihoz hasonlító nőalakot – sikerült azonosítani. Igen ám, csakhogy mivel azt is tudjuk, hogy munkája során maga De Kooning is sokszor törölte vissza, javította, rajzolta-festette át kompozícióinak korábbi fázisait, így végül is az is megtörténhetett, hogy a korszerű eszközökkel végrehajtott feltárás során olyan részletek is láthatóvá váltak, amelyeket De Kooning eredeti alkotói szándékai ellenére csak pont hogy Rauschenberg radírozása hozott újra a „felszínre”.