„Politikai zavarok sanyarúságainak osztályosa” – Kamanczy Gergely, váradi éneklőkanonok

A nagyváradi vár a 17. században - forrás: Wikipedia

A középkori Várad éneklőkanonokjainak sorát Kamanczy Gergely mester nevével zárjuk, aki 1555-től 1557-ig állt a zene szolgálatában. Valószínűleg a Szent István káptalanból lépett előre, ahol 1539-ben mint kanonokkal találkozunk vele.

Kamanczy „az 1556-1557-i váradi ostrom szenvedéseinek és az ostromot már megelőző politikai zavarok sanyarúságainak egyik osztályosa. Midőn mindinkább világosabb lett, hogy a Zápolyai-párt Ferdinándtól elszakadni és Izabella királynét és fiát a török sege­delmével visszahíni fogja: a Ferdinánd-pártiak, hogy a hazának új kettészakadását megakadályozzák, még egy utolsó kísérletre határozták el magukat. Négytagú követséget indítanak Ferdinándhoz, hogy vagy véd­je meg őket Izabella s a török ellenében, vagy pedig oldja fel őket hűségi esküjök alól. E követség egyik tagja Kamanczy Gergely volt. A követek, mint az egykorú Forgách váradi püspök írja, csak szép szava­kat nyertek, s Várad Izabella hatalljmába jutott.” Kamanczy 1557 után a Dunántúlra távozott, majd három év múlva, 1560-ban csornai prépost és Ferdinánd király káplánja lett, de emellett még mindig váradi éneklőkanonoknak írta és íratta magát.

Ide kapcsolódik:
„Tollhiba is lehet benne” – éneklőkanonokok Váradon a XV. és a XVI. században

A váradi éneklőkanonokok névsorával három és fél évszázados tör­ténelmi időszakot fogtunk át: 1199-től 1557-ig. Rendkívüli zenetörténeti jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a viharos események szabdalta korszakban lényegében törésmentesen folyt az intézményesített, módszeres zeneoktatás. Ez a sajátos zenei oktató-nevelő munka – mint minden kulturális megnyilvánulás a középkorban – egyházi tevékeny­ség volt, de hatott az általános zenei művelődésre, a középkori Nagyvá­rad zenei életére is. Feltételezhető, hogy a püspökség és a káptalan ze­nei munkájában az ismert európai vonások mellett sajátos helyi vo­natkozások is jelentkeztek.

Ide kapcsolódik:
A zeneoktatás felelősei a középkori Váradon: a cantorok

A kialakult nagyváradi egyházzenei élet időtállónak bizonyult az évszázadok folyamán. Hogy ez mennyire így volt, elég ha Luxemburgi Zsigmond német-római császár és királyra gondolunk (1387–1437), aki Váradon temetkezett és végrendeletében megparancsolta, hogy a székesegyházban az ott nyugvó fejedelmekért éjjel-nappali zsoltárokat és himnuszokat énekeltessenek. Az énekkar létszámát nem ismerjük, de elképzelhető, hogy jelentősnek kellett len­nie, ha ekkora művészi feladat elvégzésére alkalmasnak minősítették.

Álljon itt az éneklőkanonokok névsora, időrendben: M (1199), Valerian (1212), Mihály (1212), Iván (1260–1279), János (1281–1282), Iván (1284–1288), Ivánka (1291), Iván (1294), Csanád (1295–1322, megszakításokkal), Miklós (1306), Jakab (1318), Bátori András – Iván (1319), Pál (1320), Bátori András (1321), Miklós (1325–1329), Kálmán herceg (1332–1335), Jakab – succentor (1332–1337), Philippus (1343), Jakab – succentor (1344), Gergely fia László (1346–1358), György (1366), István (1367–1369), Kárász Bereczk (1369–1371), Jakab fia Jakab (1373?), István (1384), Domokos (1395), Lukács (1396–1403?), Jakab (1405–1406), Dionysius (1405–1427), Miklós (1407), András (1408–1421), Miklós (1422–1424), Miklós fia Antal (1428–1433), Pál (1435–1438), Gál (1439–1443), Péter fia Gulay Miklós (1443–1459), Imre (1472), Márton (1472–1476), András (1478), Farkas Bálint (1481–1483), Hertgfi Miklós (1487–1489), Mihály (1503–1510), Szászvárosi Miklós (1522–1524), Albertus (1525–1549), Mátyás (1529), Zágrábi (Olasz) Mátyás (1531), Szegedy Bertalan (1553), Albertus de Válaszuth (1554), Kamanczy Gergely (1555–1557).

Egy eléggé hosszú idő után most ismételten közzétett, 1983-ban készült tanulmány mind a hat részre bontott epizódjai ezzel a végéhez értek. A jövő héten további érdekességekkel folytatjuk majd zenei utazásunkat.