Sugár János: „A művészet annál hatásosabb, minél nagyobb konfliktust okoz”

Sugár János - fotó: Jeneses Ádám

Az elsősorban köztéri, public art munkáiról és akcióiról ismert Sugár János szobrásznak tanult, de igazi mesterének Erdély Miklóst tekinti. Tagja volt az Indigo csoportnak, dolgozott televíziós műsorokban, rádióban, és a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszékének 1990-es alapítása felerészben az ő nevéhez is fűződik. Korai, „soxorosító” grafikai sorozatai jelenleg az art quarter budapest kiállítóterében láthatók. 

– Az art quarter budapestben látható kiállításod címe Történet a nulladik évből. Valóban a nulladik évnek a lenyomatai a kiállított grafikai sorozatok?

– Valamennyire stimmel a nulladik év, hiszen a pályám elején készültek ezek a sorozatok, de nem a legelején, hanem egy nagyon intenzív első fázist követő második időszakban. 1984-ben hagytam el az egyetemet, és az azt követő másfél-két évben több olyan munkám volt, köztük négy egyéni kiállítás, egy 50 perces film és a Gyorskultúra beszélgetéssorozat, amelyek nagyon határozott és komoly belépést jelentettek a művészeti életbe. Ez az időszak 1986-ban az Oeuvre című kiállításommal ért véget a Stúdió Galériában. Ezt a kiállítást egyébként 10 évente meg is szoktam ismételni, legutóbb 2017-ben a Tranzit akkori helyén. Szóval 1986-ban lezárult az az időszak, amivel – mondjuk úgy – szakmailag ismert lettem, és tényleg fontos volt számomra, hogy letegyem azokat az állásfoglalásokat, amiket én fontosnak gondolok. És ezek után sok papír alapú művet, rajzot, grafikát készítettem. Emellett persze továbbra is csináltam kiállításokat, filmet, performanszot is, és színházban is dolgoztam. És ebben az igen aktív, második periódusban születtek a most látható grafikák.

Ide kapcsolódik:
Először láthatók együtt Sugár János „soxorosító” grafikai sorozatai

– Mennyire volt más akkoriban egy fiatal, induló képzőművész helyzete?

– Az érezhetően egy felívelő korszak volt, hiszen minden héten történt valami olyasmi, ami az előző héthez képest lazulás, pozitív újdonság volt, ami pár nappal korábban még elképzelhetetlen lett volna. És a pangó, stagnáló szocialista körülmények mellett pedig, mint egy távoli perspektíva, azért ott volt egy viszonylag jól működő európai, nyugati külvilág, ami némi optimizmusra adott okot, mert azt mutatta, hogy lehet az életet, a társadalmat egy picit emberibben is szervezni. Sajnos ez mostanra teljesen a feje tetejére állt. Szerintem az a művészetfogalom, amiben akkor éltünk és gondolkodtunk, mára jócskán megváltozott.

Sugár János: Történet a nulladik évből, enteriőr – aqb Project Space – fotó: Weber Áron

– Mik ennek az okai?

– Rengeteg oka van, az egyik nyilván a technikai környezet változása. Az egy olyan korszak volt, amikor nagyon erős volt még a modernizmus analóg hagyománya. Ma viszont mindnyájan olyan mediatizált közegben élünk, ahol a jelenlét, a megszólalás valójában egy sokkal szűkebb, behatároltabb platformon, azaz szinte minden digitálisan történik.

Ma azért is nehéz elkezdeni művészettel foglalkozni, mert érezhetően megváltozott a művész szerepe és a művészet iránti társadalmi elvárás.

Ezért ma szinte minden lépésnél újra kell gondolni, mit is jelent az, hogy művész, mi a művésznek a társadalmi szerepe egy mostani, fenyegető világban. Pontosan azért fontos a művészet, mert egy teljesen transzparens és a fogyasztás (nagy) narrativájára épülő közegben megjelenik valami, amit nem lehet igazán behatárolni. Akár azt is mondhatnám, a művészet az érthetetlensége miatt tud ma hiteles lenni.

– Említetted a fiatalkori állásfoglalást, mi volt számodra akkor a legfontosabb? Emellett nyilván te azóta többször is tettél olyan művészeti aktusokat, amik nagyon komolyan egy adott jelenségre, kérdéskörre reflektálnak. Miért fontosak ezek?

– Akkoriban ezt eléggé világosan megfogalmaztam, a mást kell produkálni, amit nem lehet az addigi tudással megérteni. Sokféleképpen lehet az elvárások ellen föllépni, mi akkor ezt láthatatlan radikalizmusnak neveztük. Van egy olyan radikalizmus, ami mindenki számára az első pillanatban nyilvánvaló, de én ennél izgalmasabbnak találtam azt a szubverzivitást, amiben egyfajta kettősség is jelen van, és ezért nem olyan könnyű meghatározni. Ez a most kiállított művekben is látszik: hagyományos grafikai technikákkal készültek, amelyeket viszont erősen a megszokottól eltérően kezeltem, mondjuk azt: mediálisan használtam ezeket a különböző eljárásokat.

A másság érdekelt, abban az értelemben, hogy olyasmit csinálni, amit nem lehet az addigi tapasztalatokkal megérteni. Számomra a modern művészet legfontosabb funkciója, hogy végigvezet bennünket a nem értéstől az értésig tartó úton.

A művész az intézményrendszerrel – galeristák, kurátorok, kritikusok stb. – a háta mögött igyekszik olyan messzire elmenni a közízléstől, a szokásoktól, a konvencióktól, amennyire csak lehet. A közeg megtartja, hisz mögötte vannak azok, akik segítik, hogy ez az út befogadhatóvá váljon. A művész feladata, hogy menjen el a határokig, csináljon mást, mint a közgondolkodás által elfogadott. Ez egy nagyon fontos feladat, mivel a művészetnek nincs semmi praktikus, ha úgy tetszik azonnali haszna. Létrehoz egy produktumot, amire mások rácsodálkoznak, hogy itt van valami, ami teljesen ellentmond mindennek, amit eddig tudtam, és aztán kiderül, hogy meg lehet magyarázni, vannak hivatkozási pontjai, tehát meg lehet vele barátkozni és meg lehet érteni. Én valahogy mindig abban hittem, hogy olyat kell csinálni, aminek a legfontosabb jellemzője, hogy nem transzparens, nem érthető az első pillanatban.

Sugár János: Történet a nulladik évből, enteriőr – aqb Project Space – fotó: Weber Áron

– Ez miért ennyire fontos?

– A transzparencia segít bennünket eligazodni a mindennapi életben. Elég a közlekedési lámpára gondolnunk. Tudjuk a funkcióját és azt, hogy mikor kell használnunk – azon túl, viszont láthatatlan, nem törődünk vele. A különböző művészeti ágak azt az élményt adják meg a befogadó számára, hogy segítségükkel a teljesen tudatosan megfogalmazott nem értéstől egy teljesen tudatossá váló értésig juthatnak el. Hihetetlenül fontos egy ilyen tapasztalat, hiszen a hétköznapi életben is vannak olyan jelenségek, amiket nem értünk. Ez lehet egy másik ember, más bőrszín, más szokás, vagy egyszerűen valamilyen olyan dolog a világban, amit nem tudunk hova rakni: egy jelenség, egy történelmi esemény, bármi. Ilyenkor megtörténik a befogadás krízise, mivel a másságot nem tudjuk kezelni, s ez sokszor konfliktushoz vezet. Viszont, ha a kulturális produktumok által békés, szórakoztató módon megtapasztalja az ember azt, hogy van, amit először nem értettem – legyen szó egy festményről, egy szoborról, egy filmről vagy egy zeneműről –, majd elkezdtem vele foglalkozni, utánanéztem, esetleg segítséget kaptam, és átélem azt az élményt, hogy már nem is annyira érthetetlen. Ez a mindennapi életben is segíti a másság elfogadását, megértését. Ezért gondolom, hogy annál hatásosabb a művészet, minél nagyobb konfliktust okoz a befogadóban.

Ide kapcsolódik:
A kortárs képzőművészet budafoki bázisa - az art quarter budapest blog legérdekesebb írásai

– Jelenleg miben látod leginkább a komfortzónából való kibillentés lehetőségeit?

– Jelenleg inkább helyzetspecifikus művészeti szituációk vagy kihívások adódnak. A helyzet, úgy gondolom, sokkal komolyabb, mint bármikor máskor, hiszen a közösségi életnek a legtöbb szintje szinte teljesen korrupttá vált. Kamu a tiszta dízel, a sportban doppingolnak, az építészet is egyfajta díszletépítészetté vált, de a közbeszéd és a politika terén is számos példát lehetne hozni. Rengeteg álhelyzetben vagyunk benne, nagyon elvesztettük a kapcsolatot az autentikus helyzetekkel.

– Ezzel szemben a művészet?

– Ebben a helyzetben a művészet az, ami nem korrupt, hiszen a művészek azért odateszik a saját egzisztenciájukat, életüket a dolog mögé, vállalnak bizonyos nehézségeket, ezért egy, a többségtől némiképp eltérő életformát képviselnek. Szóval úgy gondolom, hogy a művészet – pláne egy ilyen kritikus helyzetben – nagyon fontos szerepet játszik, leginkább abban, hogy a gondolkodást nyitottabbá tegye. Úgy gondolom, alulról lehet változásokat elérni, és a művészet éppen ezt teszi. Például alternatívát tud mutatni olyan helyzetekben, amiket kilátástalannak ítélünk. A másképp gondolkodás médiuma.

Sugár János: Történet a nulladik évből, enteriőr – aqb Project Space – fotó: Weber Áron

– Számodra ebben mi a személyes út?

– Mondjuk úgy, megpróbálok továbbra is a történésekkel együtt mozogni. Ahogy például a harcművészetben sem állsz mereven, és várod az ellenfél támadását, hanem a saját mozgásoddal megpróbálod lassítani a mozgását, vagy a mozgásoddal úgy reagálsz, hogy akár a saját erőfeszítése teszi harcképtelenné. Figyelni kell, és én próbálok megmaradni az éberség állapotában.