Szórakoztatás és színház felsőfokon – Színházi Szemle a Városmajori Szabadtéri Színpadon

A Szegedi Nemzeti Színház Tóték című előadása - forrás: Budapesti Nyári Fesztivál

Válogatott közönségcsalogató darabokkal várja visszatérő és újabb nézőit a Városmajori Színpad, ahol az évad idén is a hagyományos Színházi Szemlével indul: június 11-én a Győri Nemzeti Színház előadásával, Heltai Jenő színművével, a Tündérlaki lányokkal, június 14-én Örkény István halálának 40. évfordulóján pedig a szerző legendás művéből készült Tóték című zenés tragigroteszkkel a Szegedi Nemzeti Színház előadásában, Bezerédi Zoltán rendezésében.

A könnyed és élesszemű Heltai vígjátéka fanyar és szellemes példázat az úgynevezett romlott és az úgynevezett jó erkölcsökről, meg persze a jó öreg polgári képmutatásról. A darab 1914-es bemutatója idején páratlan siker volt, a közönség imádta és hatalmas bevételeket hozott a színház számára. Így történt Bécsben és Berlinben is.

Heltai sikerszerző volt, akinek korabeli kritikusai szerint a „költészet és humor dajkálták bölcsőjét”,

A Tündérlaki lányok esetében pedig „az őszinteség és a mély érzések alól a publikum egyszerűen nem tudta kivonni magát”. A szenvedély és a kötelesség kifordított konfliktusa kacagtató, rettenetes, szórakoztató és annyira tanulságos, hogy nagyobb gimnazisták számára is erősen javallt.

Ide kapcsolódik:
Alföldi Róbert rendezése is látható lesz a Budapesti Nyári Fesztivál programjában

A mese nagyjából arról szól, hogy Boriskának azért kell a szerelem helyett a báró kitartottjaként élnie, hogy eltarthassa tisztességesnél tisztességesebb húgait és özvegy édesanyját. De a lényeg nemcsak az, hogy miről szólnak, hanem hogy hogyan szólalnak meg ma is ezek a klasszikussá vált, százéves darabok, ezt pedig érdemes mindenkinek újra és újra megtapasztalnia.

Jelenet a Győri Nemzeti Színház A tündérlaki lányok című előadásából – forrás: Budapesti Nyári Fesztivál

Ugyanez vonatkozik Örkény zseniális művére a sokszor és sokféleképp feldolgozott Tótékra is, amely eredetileg filmforgatókönyvnek íródott, azán novella, és nagysikerű színdarab készült belőle, amelyért a szerző 1969-ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját. Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! címmel nagy sikerű filmet, Szinetár Miklós emblematikus rádiójátékot rendezett belőle. A Tóték sötét humora ma nemcsak működik, de elevenebb, mint valaha.