Puccini Edgar című operáját Magyarországon eddig mindössze egy alkalommal, szcenírozott koncert változatban játszották. Júniusban adósságot törleszt az Operaház: a művet júniusban az Eiffel Műhelyházban mutatják be Tulassay Ádám rendezésében, aki a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán tanult zenés színházi rendező szakon.
– Mik gyerekkorod meghatározó színházi operaélményei, és ehhez képest mit jelentettek a Berlinben már főiskolásként látott előadások?
– Gyerekkorom legmeghatározóbb operaélményét a Budapesti Wagner Napok jelentik, ami egyfajta hidat jelentett ahhoz a rendezői színházhoz, amivel Berlinben találkoztam. Berlini tartózkodásom első éveiből konkrét előadásokat nem tudok mondani, ott az a lehetőség, hogy heti három-négy estét operában tölthettem, egészen kivételes élményt adott. Először a Komische Oper színessége és játékmódja nyűgözött le. Amikor abból a „sokkból” kezdtem magamhoz térni, elkezdett vonzani a város másik két operaháza, ahol mások a hangsúlyok a zenei és a színházi kidolgozottság arányait illetően.
Gyakori beszédtéma, hogy közepesen nagy házakban jobban lehet színházat csinálni, a nagyobbakban pedig korlátozottabbak a rendező lehetőségei. De azok, akik addig eljutnak, minden bizonnyal megtalálják azokat az utakat, ahol a lehető legnagyobb teret tudják kiharcolni maguknak.
– Miért épp zenés színházi rendező szakra jelentkeztél? Mi az, ami nem csak általában a színház, hanem az opera felé vitt?
– Gyerekként zenéltem, nagyon szerettem olvasni, történeteket mesélni, de az, hogy zené színházi rendezéssel szeretnék foglalkozni, csak lassan alakult ki bennem. Egy évet töltöttem az építészkaron, eközben jelentkeztem Berlinbe, de bevallom, komoly reményeket nem tápláltam, hogy felvesznek. A felvételi zenei és színházi részében is egy picit idegenül mozogtam, és nagy kihívást jelentettek, elsősorban azért, mert nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam. A sikeres háromfordulós felvételi után azonban úgy éreztem, ezt a lehetőséget meg kell ragadnom.
– Mekkora kultúrsokk volt Budapest után Berlin, és az építészkar után egy művészeti főiskola?
– Nagy, ráadásul az első hónapokban azzal is meg kellett küzdenem, hogy egyedül vagyok, honvágyam van. Ahogyan ezek feloldódtak, úgy vált otthonosabbá a város és az iskolai közeg is. Az első félévben sokszor gondoltam arra, hogy hazajövök, egy év után viszont otthon éreztem magam, tudtam, hogy jó helyen vagyok.
– Mennyi segítséget kaptatok az iskolától az elindulást, az önmenedzselést illetően?
– Arra megkaptuk a lehetőséget, hogy elmenjünk különböző operaházakhoz egy-egy produkcióban tapasztalatot szerezni, workshopokon dolgozhattunk együtt befutott rendezőkkel, és színházigazgatók is rendszeresen jártak hozzánk vizsgákat nézni. Abban segítséget kaptunk, hogy a kapcsolati hálókat elkezdjük felépíteni, de végül mindenkinek a maga útját kell megtalálni.
– Az Operaház hogyan talált rád?
– Anger Ferenccel, az Operaház volt művészeti igazgatójával évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg, és akárhányszor volt rá módja, mindig megnézte a vizsgáimat, munkáimat, tanácsot adott, mentorált. Amikor a főiskola befejezése előtt álltam, felhívott, és megkínált ezzel a lehetőséggel. Az évadterv már megvolt, a felkérés az Edgarra szólt.
– Mennyit gondolkodtál a válaszon?
– Nem sokat. (Nevet.)
– Az, hogy az Edgar nem tartozik a gyakran játszott Puccini-operák közé, csökkenti a rád nehezedő nyomást?
– Mindenképp levesz belőle az, hogy nem a törzsrepertoár része, mert nincsenek nézői elvárások, ellentétben például egy Bohémélettel, amihez biztosan kapcsolódnak emlékek, vannak belőle kedvenc előadók, rendezői megoldások, előadások. Ugyanakkor valószínűleg ez nem véletlenül van így, és fölösleges lenne tagadni, hogy a librettónak vannak hibái, a történet helyenként nem konzekvens, keresni kell a karakterek tettei mögött a motivációt.
Kellett találnom egy olyan történetszálat, ami az elejétől a végéig fenntartja az érdeklődést, a feszültséget.
Kiindulási pontként tisztáztuk, hogy ez egy olyan férfi története, aki nem találja a helyét abban a közösségben, ahol felnő. Amikor változtat, elmegy onnan, rászakad a szabadság, amivel nem nagyon tud mit kezdeni, mert a szabadság felelősséggel is jár. Ezt viseli nehezen, és ezért próbál visszatérni az előző életébe. Innen nézve pedig az Edgar nem arról szól, hogy van egy férfi, aki nem tud dönteni egy jó és egy gonosz nő közt, hanem komplexebbé válik a vívódás, a két eleve szimbolikus nőalak pedig háromdimenzióssá lesz.
– Milyen volt hazajönni? És most nem a privát hazajövetelre gondolok, hanem arra a professzionális közegre, amit nem ismertél. Itt Budapesten milyen lehetőségeid vannak?
– Jó volt hazajönni, ugyanakkor a mélyvízbe ugrottam, mert nem ismertem senkit. Az alkotótársaim közül a díszlettervező Cziegler Balázs munkáit korábbról ismertem, Szelei Mónika jelmeztervezőt pedig a figyelmembe ajánlották.
A lehetőségeim, azt hiszem, a lehető legjobbak, hiszen hat héten keresztül tudunk próbálni az énekesekkel, végigmenve minden egyes mondaton, közösen gondolkodva, kipróbálva különböző utakat, velük együtt dolgozva juthatunk el a végeredményig.
– Úgy fogalmazol: mélyvíz, én pedig visszahoznám a beszélgetésünk elején emlegetett kultúrsokk fogalmát. Érzékelted akár a tervezőkkel, akár az énekes vagy zenész közreműködőkkel, hogy itt különböző színházkultúrák találkoznak?
– Szeretek a szövegből és a zenéből kiindulni, de a vizualitás is fontos számomra, bevallom, néha fegyelmeznem is kellett magam, hogy ne rajzoljak, hanem elegendő teret engedjek a tervezőknek. Velük egyébként az első pillanatban megtaláltuk egymáshoz a kapcsolódási pontot, és talán ebben egy picit az építészeti tanulmányok is szerepet játszhattak. A próbaidőszakokra pedig általában igaz, hogy az első napok egymás megismeréséről szólnak, annak a kitapogatásáról, ki milyen személyiség, kinek mi a saját útja az adott darabhoz. Színházkulturális különbségekből nehézségeim nem adódtak.
– Mi következik az Edgar után? Nyilván vannak felkéréseid, vágyaid, céljaid, de mi a terv: kétlaki leszel, vagy marad a bázisod Berlin?
– Az nagyon jó érzés, hogy hosszabb idő után végre ismét tartósabban itthon lehetek, ugyanakkor most már lassan hatodik éve Berlinben élek, ott kialakult kapcsolatokkal. A jövő évre vannak konkrét és még formálódó tervek, de nyitottan állok a lehetőségekhez.