Köztudott, hogy a zene eredete az ősidőkbe nyúlik vissza, és a legtöbb nép ősi mítosza szerint Isten ajándéka. A zenei hangoknak mindig fontos szerepet tulajdonítottak, mert a szavakon túl további információkat hordoztak, illetve érzéseket is közvetítettek. Ismeretes továbbá, hogy a zenét a történelmi kezdetekben varázseszközként is tisztelték. Mindez a misztikusnak ítélt tudás jelképesen kívánta közelebb hozni az emberek viszonyát a képzeletbeli és a realisztikus létük kettősségével. Nem volt ez másként a középkori Váradon sem.
A pogány világban többnyire a különböző rituálék kísérőjeként használták, de az Államalapítást követően főleg kereszténységben játszik igazán fontos szerepet a zene. Ismeretének kiszélesítése részben a hatékonyabb hatalomgyakorlást is szolgálta. A keletről érkező magyarok az államalapítás után, a kereszténység felvételével, valamint I. Szent István és I. Szent László révén roppant gyorsan bekerültek Európa kulturális vérkeringésébe. A keresztény papok amellett, hogy a zenét a vallási szertartások szervesen fontos részének tekintették, többek közt olyan erőt is tulajdonítottak neki, amely alkalmas a gonosz démonok megfékezésére is.
Hiszen az emberi hang maga is egy hangszer.
A kutatók között a mai napig eldöntetlen probléma az, hogy a zenének melyik használata keletkezett előbb: az énekes-, vagy a hangszeres zene. Tény viszont, hogy mindkét ág régtől képviseltette magát a történelmünk során, összességében nézve alig vannak azonban arra vonatkozó ismereteink, hogy hogyan énekeltek, hogyan zenéltek a régi időkben.
Várad és környéke is egy hosszas, de tudatosan folyton formálódó egyéni fejlődésen ment át zenei megközelítés tekintetében.
Az egyház kultúra-továbbvivő szerepe egyértelmű. A kor vallási, és oktatási élete főképp az egyház falai közt, a kolostorokban zajlott. Az oktatás a falakon belül szervezetten, úgymond belső képzés formájában folyt. A papok, a szerzetesek nemcsak oktattak, hanem külföldi tanulmányutakon megszerzett tudásukkal is elősegítették azt a folyamatot, melynek keretében már több nyelven írtak és olvastak egyházi szövegeket, használati liturgiákat a papok is. Emlékezzünk csak vissza a korábbi cikkekben megismert nagyváradi éneklőkanonokokra. Ha lehetőség volt rá, szerkesztették, és másolták is a nagy kincseket érő szertartási könyveket, bibliákat, kódexeket, zenei antifonálékat. Ezekre is hamarosan visszatérünk.
A jelentős összegeket igénylő egyházi felszereléseket a király biztosította. A papokat (valamint a papi testületeket), könyveket, kódexeket, breviáriumokat, sacramentariumokat, graduálékat viszont a kinevezett püspöknek kellett biztosítania. Tudnunk kell azt, hogy csupán a liturgia elvégzéséhez egyszerre több szertartási könyvre is szükség volt, nem is beszélve arról, hogy a zenei nevelés milyen további komoly kiadásokkal is járt.
Azt is tudnunk kell viszont, hogy egy újonnan alapított püspökség alapjait képező egyházi felszerelés megteremtése az akkori egész Magyar Királyságban tevékenykedő világi-/egyházi vezetők összefogását is szükségessé tette. Váradon is hasonló befektetések voltak szükségesek. A templomok vallási életének gyakorlása igen könyvigényes volt. Ennek ellenére elmondható, hogy ebből az időből, a XI. és a XII. századból csak igen kevés írásos emlék maradt fent a történelmi pusztítások következtében. Gyakorlatilag mindez azért, mert a káptalani iskolák könyvtárainak jelentős része a tatár-, majd a későbbiekben törökjárás alatt elpusztult. Ezekben a harcokban jelentős károkat szenvedett az eredeti állomány Váradon, Gyulafehérváron, Kalocsán, Vácon és Csanádon. Arról is meg kell továbbá emlékeznünk, hogy a kezdeti heves belviszályok is jelentős szellemi/tárgyi áldozattal jártak.
Folytatása következik…