A chicagói ír származású szülők Anita Belle Colton néven született leánya már gyerekkorától kezdve arról álmodozott, hogy mivel a zenével tudta legjobban kifejezni magát, azzal kereshessen pénzt. A nagy gazdasági világválság éveiben táncmaratonokon vett részt, amelyeken azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nemcsak táncolt, hanem amikor már a finis végkimerülésében vánszorgó párok közel álltak ahhoz, hogy bedobják a törülközőt, Anita énekelni kezdett. Ez ebben a környezetben szenzációszámba ment.
A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:
A rendszeres iskolakerülő, nagy ambíciókat tápláló, de semmiféle zenei képzettséggel nem rendelkező lány 16 éves korában már táncosnő volt szülővárosának egyik lebujában, a Vanity Fairben. Anita O’Day saját szavaival ott „az ember bármit előadhatott, mert a közönség annyira berúgott, hogy rá sem hederített.” Egyik este odaszólt nekik a producer: „Lányok, van közöttetek valaki, aki énekelni is tud?” Anita azt válaszolta, hogy az I Cannot Give You Anything But Love című slágerrel meg tudna birkózni. Az énekesnő szókimondó önéletrajza szerint ezek után „egy kosztümöt nyomott a kezembe, közölte, hogy öltözzem át, és menjek fel a pódiumra. Amikor abbahagytam az éneklést, a közönség nem engedett el. Az volt a gond, hogy a zongorista és én csak ezt az egyetlen dalt ismertük az eredeti hangnemben. Így aztán megismételtük hangról hangra ugyanúgy, mint előtte. Csak a dallamot énekeltem aznap este. A kuncsaftoknak még ez sem volt elég. Úgyhogy elénekeltük ugyanúgy harmadszorra is.” A rákövetkező napokban még három-négy dalt kidolgoztak a zongoristával. Ezzel vette kezdetét Anita O’Day énekesnői pályafutása.
Ezek után több mulatóhelyen is duplán dolgozott, egyrészt mint énekesnő, másrészt mint pincérnő, míg össze nem találkozott a dobos Don Carterrel, aki bevezette a zeneelmélet rejtelmeibe. Amikor a 19 éves Anita O’Day az Off Beat nevű klubban énekelt, egy este betért Chicago, sőt Amerika egyik legnépszerűbb zenésze, Gene Krupa, akit lenyűgözött az énekesnő eredetisége, nyomban meg is ígérte neki, hogy ha megválik a zenekartól jelenlegi vokalistája, Irene Day, akkor Anita léphet a helyébe. 1939-ben ez meg is történt, és a viszonylag tapasztalatlan, de hihetetlen dinamikával és ritmikával rendelkező egykori táncosnő az ország egyik legismertebb big bandjének kíséretével kapta meg élete nagy esélyét, amivel maradéktalanul élni is tudott.
Anita O’ Day oly sok fehér kortárs- és pályatársnőjétől eltérően nem egyszerű díszlet, hanem a fiúk egyike volt a Krupa zenekarban. Felrúgva a hagyományt,
az estélyi helyett leggyakrabban a fiúk által is viselt zenekari zakóban és szoknyában énekelt,
de ami még fontosabb, rengeteget hozzáadott a zenekar sodró lendületéhez. Azt állította magáról, hogy mivel gyerekkorában egy mandulaműtét alkalmával tévedésből kioperálták a nyelvcsapját, nem tud hangokat hosszan kitartani, és ezt kompenzálandó fejlesztette ki ütősebb, dobszerűen ritmizáló stílusát, ami rövidebb frázisokkal járt. Amikor viszont jó hangban volt, erre többször is rácáfolt hosszú élete során. Példaképeinek Mildred Baileyt, Billie Holidayt és Ella Fitzgeraldot tekintette. Kifejezésmódjában a csípős humort, az érzékiséget és az egykori táncosnő lendületét kombinálta. Sok szempontból a bebopvokál egyik előfutárának tekinthető.
Anita O’Day Krupától Woody Herman, majd 1944-ben Stan Kenton zenekarába igazolt át. Kenton stílusa nem volt igazán ínyére való, noha respektálta a zenekarvezető merészségét és ambícióját. Mint később elmondta: „A Stanleyvel töltött idő hozzájárult, hogy ápoljam és fejlesszem a velem született harmóniaérzéket.” Ezt követően majdnem egy évre visszament Krupához, de utána szólóénekes lett. Megemésztette a bebop harmóniai újításait, és
minden idők egyik legötletesebb scattelő énekesnőjévé vált. Hihetetlenül merész és újító szellemben énekelt,
még csak nem is ismételgette kapásból kiötlött zseniális fordulatait.
Legemlékezetesebb, megörökített fellépésére az 1958-as Newport Jazzfesztiválon került sor, ahol egy feledhetetlenül nagy kalapban adta elő a Sweet Georgia Brown, majd a Tea for Two című sztenderdeket, de messze nem szabványszerűen.
https://youtu.be/DcMmVGrzpy8
Anita O’Day feltétlenül abba a kategóriába sorolható, mint Billie Holiday, Ella Fitzgerald és Sarah Vaughan. Életpályája teli volt buktatókkal, nem vetette meg sem az italt, sem a heroint, az utóbbi miatt nemegyszer rács mögé is került. Szerelmi élete sem volt mindig rendezett, de lendülete és humorérzéke sosem hagyta cserben. Kíméletlenül őszinte volt önmagával és másokkal szemben is. Önéletrajza, a High Times, Hard Times is sallangok nélküli történet. Nem kifejezetten egészséges életmódja dacára 87 évet élt, és 86 éves korában még énekelt. 2007-ben hunyt el álmában, szívszélhűdés érte.
Ismerje meg blogunkból Mildred Bailey, Billie Holiday és Ella Fitzgerald élettörténetét is!
Egy indián származású jazzénekesnő a nagyok árnyékában
