Újszászi Tünde azon fiatal képzőművészek egyike, akire érdemes lesz odafigyelni. Első önálló kiállítására a berlini Pugliese Levi Galériában került sor idén februárban, amit közvetlenül egy csoportos kiállításon való részvétel követett a Berlin Art Week alatt. Ezzel egyidőben a Budapest Art Week közönsége is megismerhette az Rugógyár Galériában bemutatott csoportos kiállítás keretein belül. A művésszel a kinti tapasztalatairól, illetve Budapest-Berlin kortárs képzőművészeti életének különbségeiről is beszélgettünk.
– Szerinted van jelentősége, a karriered szempontjából. hogy külföldön volt az első egyéni kiállításod?
– Úgy érzem, hogy van jelentősége, és bízom benne, hogy segíteni fogja a pályámat. Ez az első jelentősebb referenciám. A galériával egy remélhetőleg hosszú együttműködést kezdünk el, amely során közösen tanulunk és fejlődünk. Ez nagyon motiváló.
– Miért döntöttél úgy, hogy nem a hazai színtérre fókuszálsz, hanem külföldön próbálkozol?
– Régóta vágyam volt egy kétlaki élet megteremtése, amely során lehetőségem nyílik utazni, és megtapasztalni számomra inspiráló városokat, Berlin pedig ilyen. A későbbiekben szeretném, ha Berlinben is tudnék alkotni, leginkább egy műterem lehetőségére gondolok.
– Itthon látsz-e valami konkrét megoldást a fiatal művészek helyzetének javítására?
– Sajnos konkrét megoldást nem látok, ez egy összetett probléma, sok tényezővel. De szerintem nagyon fontos lenne, hogy a fiatal művészek minél több kiállítási lehetőséget kaphassanak. Tudom, hogy van már erre példa, de segítene a helyzeten, ha minél több galéria írna ki pályázatot önálló kiállítás lehetőségére, akár rövid ideig látogatható pop-up formában. Ez egyben segíthetné a galériák és a művészek egymásra találását is.
A művészeti színtér sajátossága és egyben nehézsége, hogy itt legtöbbször nincsenek kiszámítható, egymásra épülő lépések.
Saját példámból kiindulva tudom, hogy milyen hosszú út vezetett el a professzionális közeghez, és mennyi referenciának vélt eredmény valójában csak eltávolított ettől. Szintén nagyon fontosnak tartom az önmenedzsmentet is, amely napi szintű feladatokat igényel. Szerencsére ma már itthon is elérhetőek művészeti menedzsment szolgáltatások, és előremutató lenne, ha ezt minél többen igénybe is tudnák venni, akár valamilyen támogatás formájában. És persze az alapproblémák: az együttműködés hiánya, a gyűjtői kör hiánya, mecénások hiánya.
– Milyen érzéseket, tapasztalatot adott a két berlini kiállítás?
– Nagyon inspiráló volt a két kiállítás. Úgy érzem, hogy fokozatosan megtalálom a közegemet, a helyemet, amit régóta hiányoltam. Megismerkedtem Berlinben élő művészekkel, akik nagyon segítőkészek. Megtapasztalhattam, hogy milyen professzionális szinten együttműködni, hogy néhányat említsek: kint a kommunikáció gyors és precíz, a megbeszélt határidők pontosak, a részfeladatok ütemezetten haladnak, a kiállítással járó feladatokat közösen intézzük. Ezek itthon sajnos ritkán zajlanak ilyen gördülékenyen.
– A Berlinben kiállított, aktuális sorozatodban fényvisszaverő anyagokkal kísérletezel. Miért esett erre a választásod?
– Aktuális sorozatomat (Sphere series) fényvisszaverő szálakból szőtt munkák alkotják. Maga az alapanyag volt számomra érdekes, a szín- és fonákoldal különbözősége, és az erre felépíthető mintaképzés, festészeti lehetőségek. Az alkotói folyamat során izgalmas számomra, hogyan tudok egy választott alapanyagból összefüggő struktúrákat létrehozni, elsősorban a szövés technikáját alkalmazva.
A szövés a monoton, ismétlődő természete miatt fontos számomra.
Nagy méretekben gondolkodom, hogy tereket tudjak megtölteni, s törekszem a minimális anyag – és eszközhasználatra. Egy munkán belül nem variálok többféle anyagot. A fényvisszaverő szálakból készült munkák jellegzetessége, hogy a különböző fényviszonyoknak megfelelően változik a vizuális hatásuk. Installálásukat egy sötét térben képzelem el, ahol csak egy minimális, pontszerű fényforrás világítja meg a felületeket.
