Idén indul a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzus

Miranda Liu - fotó: Suha Péter

A kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását helyezi középpontba a Miranda Liu hegedűművésznő – Magyország legfiatalabb koncertmestere – által alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelyet augusztus 30. és szeptember 3. között rendeznek meg Budapest három – a kamarazene szempontjából – emblematikus helyszínén, a Festetics és Benczúr Palotákban, valamint a Régi Zeneakadémia kamaratermében. A koncerteken fellép többek között a Central European String Quartet, Érdi Tamás zongoraművész, Klenyán Csaba klarinétművész, Bartosz Koziak gordonkaművész Lengyelországból és Georgy Tchaidze zongoraművész Oroszországból, debütál a Central European Strings kamarazenekar és bemutatkoznak a fellépők közül a fiatal művészgeneráció legsikeresebb kamarazenészei is.

A közönség innovatív programokon keresztül ismerkedhet meg nemcsak a gazdag duó, trió és kvartett repertoárral, hanem szextett és szeptett mesterművekkel is. Mindezt elérhető árakon tehetik meg, mivel a fesztivál missziója a legmagasabb színvonalú komolyzenei koncertek megvalósítása és ezek elérhetővé tétele minél szélesebb réteg számára.

A fellépőkről készült fotómontázs – forrás: New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzus

„Célunk az, hogy a kamarazenét – a „barátok zenéjét” – a leghitelesebb formájában mutassuk be úgy, ahogy a zeneszerzők eredetileg eltervezték: meghitt környezetben előadva.

Régi álmom, hogy olyan platformot hozzak létre, amelyben a világ minden tájáról érkező tehetséges zenészek együtt zenélnek és kötnek életre szóló barátságokat.

Remélem, hogy ezzel az új fesztivállal inspirációt nyújthatunk művészeinknek, diákjainknak és közönségünknek egyaránt.” – mondta Miranda Liu.

Miranda Liu hegedűművésznő az USÁ-ban született és a salzburgi Mozarteumban és budapesti Zeneakadémián végezte tanulmányait, 19 évesen lett Magyarország legfiatalabb koncertmestere a Concerto Budapestnél. Második hazájának tekinti Magyarországot, amelynek zenei életében nagyon aktívan vesz részt nemcsak szólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként, hanem innovatív nemzetközi projektek ötletgazdájaként és elindítójaként is.

A fesztivál mesterkurzusa nyitott bármilyen nemzetiségű zenész számára korhatár nélkül, akiknek lehetőségük nyílik arra, hogy egyéni órákon tanulmányozzák a szóló és kamarazenei repertoárt a fesztivál művészeivel. Európában ritka és különleges lehetőséggel is élhetnek: részt vehetnek a fesztivál versenyén, amelynek díja egy szóló fellépés a Central European Strings kíséretében a zárókoncerten a mesterkurzus tanárai mellett.

A verseny nyitott a szóló mesterkurzusok minden résztvevője számára – korra és nemzetiségre való tekintet nélkül – és a mesterkurzusok ideje alatt kerül megrendezésre. A verseny győztesei szeptember 2-án, a fesztivál zárókoncertjén lépnek fel, ahol a versenyben kiírt szólódarabokat előadják a Central European Strings kíséretében.

A verseny kötelező darabjai itt találhatók

Miranda Liu fesztiválalapító ezen a nyáron két nemzetközi szólófellépés-visszahívásnak is eleget tesz. Tavaly szólóesttel debütált Krakkóban a Lengyel Zenei Fesztiválon Szalai Éva zongoraművésznővel, ahol óriási sikert értek el és álló ovációt kaptak. A nagy sikerre való tekintettel visszahívást kapott az 2019-es fesztiválra is, ezúton a kitünő Krakkói Filharmonikus Zenekar – Lengyelország legrégebbi zenekara – szólistájáként lép fel július 14-én. Különleges feladattal bízták meg: a kevésbé ismert zeneszerző Mieczyslaw Karlowicz ragyogó hegedűversenyére kérték fel.

A nyár folyamán még találkozhat vele a spanyol közönség a Groba-fesztiválon, ahol az Orquestra de Camara Galega szólistájáként Tartini Ördögtrilla-szonátát játssza Spanyolország néhány városában.

A mesterkurzusokra korlátozott számú résztvevőt tudnak fogadni. A jelentkezéseket augusztus 1-éig várják, a szükséges információk itt találhatók.