Nem törődve a bennfentes fanyalgókkal, tagadva a műfajok közötti átjárás nehézségeit, Harcsa Veronika úgy áll közönsége elé, hogy fittyet hány a gyakran mesterségesen megvont művészeti határokra, és klasszikus dalokat énekel jazzesen, jazzszámokat poposan, valamint mindent harcsaveronikásan. Aki hallotta már őt élőben vagy lemezen, tudja jól, miről beszélek. Legközelebb június 27-én áll színpadra a Müpában.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Az előadásba belefeledkezett hallgató legtöbbször végig se gondolja, pedig az énekesnő gördülékeny előadásai mögött megfeszített munka áll, olyan strukturált felkészülés és szervezés, amely ritka a hazai mezőnyben. Alaposabb vizsgálat esetén kiderül:
Harcsa Veronika koncertjei és CD-i szigorúan megkomponált egészek.
Sohasem puszta dalgyűjtemények, mindig tudatos válogatás eredményei. A mindenkori szortírozás logikáját pedig funkció, színhely, közönség egyaránt megszabja, és alighanem a felkészülés alapossága is teszi, hogy a koncerteknek erős közösségteremtő erejük van. A hallgatóság profán rituálé részese lesz, s elvarázsoltságából csak percekkel az utolsó taktusok elhangzása után kezd magához térni.
Az énekesnő új lemezét (Shapeshifter) magyar–belga kvartettjével rögzítette, melyben szinte állandó partnere, Gyémánt Bálint gitározik, Nicolas Thys bőgőzik és Antonie Pierre dobol. A cím a zenekarvezető repertoárjának és előadói alkatának próteuszi jellegére utal. Arra a kalandozó hajlamra, melynek eredményeképpen készített egy különleges albumot Kassák Lajos verseiből, nemrégiben Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel Debussy-műsort állított össze, máskor a Concerto Budapesttel lépett fel, Gyémánt Bálinttal pedig örömzeneként olyan dalokat is előadott, mint a Tillárom vagy a Vetettem violát.
Kislányként néptáncolt, emlékeinek talán ebből a rétegéből kerültek elő ezek a dalok, de ez is csupán eseti játék, senki se gondolja, hogy Harcsa Veronika felismerte magában a népdalénekest! Nem!
Lételeme a kísérletezés,
ezért a sejthetően elsősorban a fiatalabb korosztályokból verbuválódó rajongótábora nem is vár tőle mainstream műsorokat, még akkor sem, amikor jazz-örökzöldek is szerepelnek a repertoárján. A folytonos megújulás vágya olyan erős benne, hogy megkockáztathatjuk: elsősorban előadóművész és anyag kölcsönhatása, nem pedig a közönséggel való sikeres kommunikáció vágya hajtja élő megszólalásaiban.
Játékossága és kígyózó színpadi mozgása mögött ott a metafizikus gondolkodó, aki egy interjújában „égi csodának” nevezte a zenét, melynek lényege transzcendens, megmagyarázhatatlan.
