Ez év február 22-én az akkor pár napja indult Senki többet? blog második írásában mutattuk be Mark Rothko amerikai festőnek azt az 1960-as Untitled (Cím nélkül) „című” képét, amelyet a San Francisco-i Museum of Modern Art (SFMOMA) bocsájtott árverésre a gyűjteményéből. A blog követői azóta azt is olvashatták (május 17-én), hogy a Sotheby’s aukcióján a festményt 43.750.000 millió dolláron ütötték le, vagyis a vevő a jutalékokkal együtt végül 50.095.250 dollárt (14,614 milliárd forint) adott érte. Most pedig kiderül az is, hogy a múzeum miket vásárol meg ebből a pénzből a Rothko „helyére”.
Mint a februári írásban szerepelt, a San Francisco-i múzeum azért döntött a Rothko áruba bocsájtása mellett, mert, mint akkor közölték, van a gyűjteményükben ennél „fontosabb” kép is a művésztől, ez a vászon pedig 2002 óta amúgy sem szerepelt egyszer sem kiállításon, vagyis csak a raktári állományt gyarapította. Ugyanakkor, mint azt kiemelten hangsúlyozták, az eladásból remélt pénzt „a múzeumi kollekció frissítésére tervezik fordítani, méghozzá elsősorban kortárs, színesbőrű, illetve nőművészek munkáiból szeretnének többet beszerezni”.
Nos, a héten megjelent hírekből most az is kiderült, hogy milyen műveket tervez megvásárolni a Rothkóért befolyt összegből a SFMOMA. Egyelőre tíz művésztől tizenegy munka beszerzését jelentették be, de hangsúlyozták, hogy ezek ellenértéke messze nem használja ki a rendelkezésükre álló gyűjteménygyarapítási keretet (amelyben a Rothkóért kapott pénz mellett természetesen más forrásokból érkező összegekkel is számolnak), így
a továbbiakban is folytatni fogják gyűjteményük „felfrissítését”, illetve a fehérbőrű férfiművészek túlreprezentáltságának enyhítését.
A mostani új szerzemények között van például az afroamerikai absztrakt festőművésznő, Alma Thomas (1891–1978) Cumulus című, 1972-ben festett vászna, Kay Sage (1898–1963) amerikai festőnő 1944-es szürreális Midnight Street című festménye, a brit–mexikói szürrealista festőnő Leonora Carrington (1917–2011) The Kitchen Garden on the Eyot című 1946-os képe, vagy olyan kortársak munkái, mint például a feketebőrű brit absztrakt festő, Frank Bowling (1934) monumentális Elder Sun Benjamin című 2018-as alkotása, a szintén afroamerikai Mickalene Thomas (1971) 2011-es Qusuquzah, une très belle négresse című portréja, Barry McGee (1966) 1993 körüli Untitledje, vagy Rebecca Belmore (1960) szintén 2018-as Tarpaulin No.1 című nagyméretű kerámiaszobra.
Rajtuk kívül Forrest Bess (1911–1977), a brazil Lygia Clark (1920–1988; tőle vásároltak két munkát is) és a szintén afroamerikai Norman Lewis (1909–1979) alkotásaival gazdagodik ebben a „körben” a gyűjtemény. A múzeum vezetősége azt is hangsúlyozta, hogy majdnem mindegyikük esetében a most megvásárolt munkájuk az első, ami bekerül a SFMOMA anyagába. Az új szerzeményeket a tervek szerint először augusztusban tekinthetik majd meg a múzeum látogatói.
A San Francisco-i intézmény amúgy egyáltalán nem egyedülálló Amerikában abból a szempontból, hogy a gyűjteménye egyes kevésbé fontos darabjainak eladásából szerzett pénzből igyekszik megújítani a kollekcióját: a Baltimore Museum of Art tavaly hét régebbi munkát értékesített, hogy az azokból befolyt összegből tudja kortárs alkotásokkal maibbá tenni a gyűjteményét; és a kanadai Art Gallery of Ontario is elindított a közelmúltban egy hasonló kezdeményezést.
(Zárójelben jegyzem meg: Magyarországon a múzeumok semmilyen körülmények között nem élhetnek ezzel a lehetőséggel; nálunk minden közgyűjteménybe bekerült műtárgy a törvény erejénél fogva állami védettséget élvez, és nem elidegeníthető.)