Utak Wagnerig, a világhírig és a Müpáig

Stefan Vinke, Catherine Foster, Johan Reuter

A Müpa monumentális szellemi vállalkozása, a Budapesti Wagner-napok az évek során világszerte fogalommá vált. Bátran állíthatjuk: sok jelentős énekes törekvése, hogy felléphessen e nemzetközi megbecsülésnek örvendő fesztivál résztvevőjeként. És aki egyszer itt járt, szép emlékeket őriz az előadásokban munkáló művészi maximalizmusról, az énekeseket segítő karmester humánumáról, a lelkes és elkötelezett közönség figyelméről – a fesztivál kivételes atmoszférájáról. De mit jelent Wagner-interpretátornak lenni? Kiből lehet Wagner-énekes – és hogyan válik valaki azzá? Kinek milyen a munkamódszere, ki milyen gondolatokkal készül egy-egy fellépésre? Mi az, ami könnyen megy, és mi az, ami nehezen? Sok kérdés merül fel az operák nézőiben-hallgatóiban.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Interjúnkban Brünnhilde, Siegfried és Wotan megszemélyesítője vall önmagáról – három világklasszis énekes, az idei Ring három erőssége. Valamennyien visszatérő művészvendégek a Budapesti Wagner-napokon.

CATHERINE FOSTER – ANGOL DRÁMAI SZOPRÁN

A walkür és Az istenek alkonya Brünnhildéje kórházban dolgozott hivatásos nővérként és szülésznőként, miközben a Birminghami Királyi Zeneakadémia mellett elvégezte a Londoni Operastúdiót és Az éj királynője szerepében debütált. „Háromévesen már azt mondtam, hogy ápolónő és énekesnő leszek. Így is lett. Nem sejtettem, hogy azoknak az éveknek a tapasztalatai megjelennek majd a szerepekben, és segítenek abban is, hogy két lábbal álljak a földön. Hogy soha ne felejtsem el, hogy az énekhang a sors adománya, de ez önmagában kevés, keményen meg kell dolgozni azért, hogy az ember megállja a helyét.”

Catherine Foster

Nem akart Wagner-énekes lenni. „Minden operája olyan hosszú.” De egyszer csak történt valami. Amikor ráébredt, hogy Angliában a fellépési lehetőségek milyen szűkösek, vonzónak tűnt a német rendszer, ahol a kevés operát műsorra tűző nagy színházak helyett sok kis operaház működik, mind széles repertoárral.

Odautaztam, beültem egy könyvtárba, a színházi évkönyvből kiírtam az impresszáriók listáját, megnéztem, hol és mikor van meghallgatás, szétküldtem vagy száz CD-t és száz levelet. Összesen három választ kaptam – ám köztük volt egy ajánlat Weimarból, ahol nemsokára felkínálták nekem a Tannhäuser Erzsébet szerepét. Ez volt a belépőm Wagner világába. És beleszerettem. De azonnal. Pedig akkor még egy szót sem tudtam németül.

2007-ben debütált Brünnhilde szerepében. Ezzel figyelt fel rá a világ. Boldog, hogy több mint tíz év elteltével még mindig énekelheti. Ez ritkaság, ő, azt mondja, a jó énektechnikának köszönheti.

„Wagnert csak tökéletesen kidolgozott technikával szabad énekelni. Különben a csapdahelyzetek száma végtelen. És Brünnhilde nem egy személyiség, hanem három. A ciklus során kamaszlányból felnőtt és érett nő lesz. Ezt az átváltozást a hangnak pontosan követnie kell.”

Ezért az életútért szereti annyira ezt a szerepet. „A saját utamat látom benne: a pályakezdő naiv lánytól mai, tapasztalt önmagamig. És még valamiért áll hozzám nagyon közel: Wotan a hatalmat szereti, de Brünnhildét megtanítja a szeretet hatalmára. Őt mindenben a szeretet vezeti. És ezt Wagner hihetetlenül sokszínűen, sokféleképpen mutatja meg.”

Catherine Foster – forrás: Opera Musica

2013-ban énekelt először Bayreuthban. Azóta is többször visszatért, mindig sikert aratva. A Budapesti Wagner-napokon utoljára 2010-ben láthattuk-hallhattuk. „Nagyon szép emlékeket őrzök róla, boldog vagyok, hogy visszatérhetek.”

STEFAN VINKE – NÉMET HŐSTENOR

Véletlenül lett énekes az idei Siegfried és Az istenek alkonya hőstenorja. Zenésznek készült, fel is vették a Kölni Zeneművészeti Főiskola egyházzene, orgona, zongora és karmester szakára. Énektanára azonban úgy gondolta, vétek, ha egy ilyen szép, erős tenorhang birtokosa az orgonapadon üldögél ahelyett, hogy énekelne. „Gondoltam: miért ne?” Még soha nem látott operát, amikor átvették az ének szakra.

„Egyszóval végül, akárcsak Parsifalt, engem is mások löktek abba az irányba, amerre mennem kellett.”

A Ringben 1999-ben lépett először színpadra Mannheimban, Siegmund szerepében. Nehéz feladat volt, de akkor mondták először, akik hallották, hogy ebből az énekesből hőstenor lesz. A harminc-egynéhány éves kezdő énekesnek Siegfried még korai lett volna. Ezt a szerepet a ciklus azonos című darabjában először a Kölni Operában 2006-ban, utána több mint húsz különböző produkcióban, a világ összes jelentős operaházában – köztük Bayreuthban is – énekelte.

Stefan Vinke – forrás: facebook.com/stefan.vinke.1

Vajon mi a legnehezebb az operairodalom egyik legnehezebbnek tartott szerepében? „Az, hogy az ember jól tudjon gazdálkodni a hangjával és fizikai erejével. Hogy maradjon erő a legutolsó frázis kiéneklésére is.” Vokális és fizikai teljesítményéért sok elismerést kapott az évek során. Hogyan készül fel a hatalmas igénybevételre? Úgy, hogy nem kíméli magát

Nem markírozok a próbákon, ugyanúgy odateszem magam, mint az előadáson. Ez az én edzésem.

Különös adottság, hogy tenorja kifejezetten magas. Ezért ami másoknak nehéz, neki könnyű. „Minél magasabb, nekem annál jobb. Az istenek alkonyában nincs annyi magas hang, mint a Siegfriedben, ezért nekem az utóbbi könnyebb.”

Pedig Siegfried az operairodalom leghosszabb szerepe. Ezért mondta, hogy jó dolog benne halottnak lenni? „Igen, igazi ajándék, hogy míg ég a Walhalla, én fél óra hosszat ott fekszem a színpadon, míg mások énekelnek. Nincs más dolgom, mint élvezni a zenét.”

A Müpában 2015-ben A walkür Siegmundjaként debütált. Két éve Siegfriedet is énekelt, de csak Az istenek alkonyában. A fiatal Siegfriedet nálunk még soha nem alakította. „Ez most nekem újdonság, nagy örömmel várom a lehetőséget.” Ami persze egyben jelentős kihívás is. A két szerepet, a fiatal és a felnőtt férfi Siegfriedet ugyanis még soha nem énekelte két egymás utáni estén. „Mindig volt közte legalább egy nap. De Fischer Ádám azt mondta, ha valaki meg tudja ezt csinálni, az én vagyok. Hát lehetett ennek ellenállni? Ha ő kér valamit, azt az ember teljesíti.”

JOHAN REUTER – DÁN BASSZBARITON

A világ egyik legkiválóbbnak tartott basszbariton Wagner-énekesével mi másról beszélgethetnénk budapesti vendégszereplése előtt, mint Wagnerről, a Ringről és szerepéről, Wotanról, amellyel a ciklus két darabjában, A Rajna kincsében és A walkürben lép színpadra. „Hogy Wagner nekem mennyire fontos? A legfontosabb. A repertoárom meglehetősen széles, de ha azt kérdezi, melyik a kedvenc operám, gondolkodás nélkül vágom rá, hogy a Ring. Persze csalok, mert

a Ring nem is egy opera, hanem négy, de több is, mint egy opera: egy összetett, hihetetlenül izgalmas, teljes világ. Lehet, hogy nincs is nála izgalmasabb műalkotás.

Rendkívül hálás vagyok a sorsnak azért, mert 2010-ben és utána többször is Bayreuthban ennek a csodálatos világnak egyik közvetítője lehettem. Kimondhatatlan élmény Wotant játszani abban a színházban, amely úgy épült fel, ahogyan azt Wagner megálmodta. Egyébként, amikor elénekeltem első operaszerepeimet, nem gondoltam volna, hogy valaha is Wagner-énekes leszek. Pedig Wagner már akkor is érdekelt, de meg sem fordult a fejemben, hogy a hangom alkalmas lehet rá. Wotanra sem vágytam, de boldoggá tesz, hogy énekelhetem.

Johan Reuter – facebook.com/johanreuterdk

Érdekes, hogy a szerep hogyan változik a rendezői felfogás szerint. Én mindig próbálok ráhangolódni a rendező elképzelésére, még ha nem értek is mindig egyet vele. Alapjában az a kérdés, hogy Wotan jó vagy rossz ember. Gyilkos vagy a körülmények áldozata. Szerintem se jó, se rossz, isten létére mégiscsak esendő ember. Ezért lehet azonosulni vele. És változik is, nemcsak azért, mert idősödik, hanem mert annyi minden történhet a ciklus két darabja között eltelt időben. Ez lehet sok, lehet kevés. De ahogy múlnak az évek, bennem is alakul a szerep.

Megértek lépéseket, érzelmeket, amelyeket korábban nem értettem. Éppen ez a legnehezebb: hogy az embert sodorja magával a hihetetlen intenzitású érzelmek áradata.

A Ringben talán ez a legfontosabb: az érzelmek, az emberi viszonyok ábrázolása, ami Fischer Ádám elképzelésében emlékeim szerint különösen nagy hangsúlyt kapott. Neki és az ő Ringjének köszönhetően gyönyörű emlékeket őrzök 2016-ból, amikor a Müpában Wotant énekeltem. Nagy meglepetés volt a színpad akusztikája és élmény a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége, amely együtt élt az előadással. Rendkívül pozitív volt az a visszajelzés, amely a nézőtérről folyamatosan érkezett a színpadra. Nagyon várom az újabb találkozást.”