„Az ember az, amit megeszik?” – Az érzékszervek és a gasztronómia kultúrtörténetéről

Poussin: Mannaszüret - részlet

Ahogy a szemhez a vizualitás, fülhöz a zene, tapintáshoz a tapintat, úgy tartozik ízléshez az evés. Az érzékszervek kultúrtörténete számos meglepetést és felfedezni valót rejt. Így nem is csoda, hogy a Café Bábel „Gyomor” című tematikus számának bemutatója messze túlmutat a szokásos felolvasás és beszélgetés bevett szokásán, hiszen a lapszám a tágan értelmezett gasztronómia problémájának kulturális, társadalmi, történeti és művészeti összefüggéseire fókuszál.  

A lapszámban egyebek mellett Ludwig Feuerbach, Harald Lemke, Seregi Tamás, Nemes Z. Márió esszéi; Faludi Júlianna, Vonák Diána, Marosi Krisztina, Góg Angéla, Martin Franc tanulmányai; továbbá Bittera Dórával és Molnár B. Tamással, valamint Franziska Pierwoss-szal készített interjúk olvashatóak.

A lapbemutató július 20-án szombaton délután és este zajlik az art quarter budapest tetőteraszán.

Ízelítő gyanánt álljon itt két kis csemege Ludwig Feuerbach magyarul először olvasható tanulmányából, Az áldozat titkából, Csécsei Dorottya fordításában:

„Az ember az, amit megeszik.” A modern szenzualista álbölcsesség micsoda bizarr megnyilvánulása! E bizarr gondolat azonban már a tiszteletre méltó ókorban, sőt magánál a görög költészet atyjánál is megjelent, aki az egyes népeket csupán táplálkozásuk szerint nevezte meg, így különböztetve meg őket más népektől. Homérosz az Íliászban a hippémolgok nomád szkíta törzsét glaktofágoknak [glaktophagoi], tehát tejivóknak nevezi, noha a hippémolgoi kifejezés már önmagában is lófejőt, kancafejőt jelent; az Odüsszeiában lótuszevőkként említi azokat, akikhez Odüsszeusz bolyongásai során egy alkalommal odasodródik. Ugyanitt beszél olyanokról, ’kik tengert sose láttak, s ételüket sem eszik megsózva a tengeri sóval’, és a küklopszt, Polüphémoszt, embertelen vagy emberfeletti kegyetlenségének jellemzéséül emberevőként ábrázolja, és kifejezetten emberevőnek, androfágnak [androphagos] nevezi.

A különböző népeket Homéroszhoz hasonlóan a görög földrajztudósok és történetírók is csak a legkiválóbb, vagy rájuk jellemző táplálékaik szerint nevezték meg. Ennek értelmében írtak például ichtiofágokról [ichthyophagoi], tehát halevőkről, chelonofágokról [chelonophagoi], vagyis teknősevőkről, akridofágokról [akridophagoi], azaz szöcskeevőkről, struthofágokról [struthophagoi], így struccevőkről, rhizofágokról [rhizophagoi], más szóval gyökérevőkről, hilovagy spermatofágokról [hylophagoi, spermatophagoi], miszerint fa- vagy magevőkről, tehát olyan emberekről, akik vadon élő fák gyümölcseit vagy zsenge ágait fogyasztják. Szó esik még agriofágokról [agriophagoi], vadevőkről, vagyis olyanokról, akik – Plinius szerint – főként a párduc vagy az oroszlán húsával táplálkoznak, pamfágokról [pamphagoi], mindenevőkről, ophiofágokról [ophiophagoi], kígyóevőkről, ami Pomponius Mela szerint például a Panchaia-sziget lakóira volt jellemző, artofágokról [artophagoi], kenyérevőkről, amint Athenaiosz szerint mértékletességük miatt az egyiptomiakat nevezték, valamint anthropofágokról [anthropophagoi], emberevőkről is.”

„Az ember (…) az érzékszervein keresztül nem pusztán eszik; eszik és emészt is, méghozzá agyának, gondolkodó szervének segítségével – mert mi az evés emésztés nélkül? Az agy maga a gyomor, az érzékek, valamint az ízlelés emésztőszerve, és bennünket itt és most, az istenek és az emberek közös asztalánál mindenekelőtt ez érdekel. Az ízlelő idegek által az agyra átvitt, az agy által megemésztett, feldolgozott, általános érvényűvé tett ízlés az átvitt, nem tulajdonképpeni ízlés, ami a németben ugyan pusztán az esztétikai, más nyelvekben azonban a logikai ízlést, magát az ítéletet, az értelmet, a bölcsességet is jelenti – egyértelmű bizonyítékául annak, hogy az ízlelés nemcsak az ínynek, hanem magának az agynak az ügye is, hogy

az ételnek nem pusztán testi, hanem szellemi jelentése is van, melyet az ember következésképp nemcsak a gyomrába juttatja, hanem a fejébe is.

Ezért jelenti a só éppen annyira azt a sót is, amely nélkül, amint Plinius mondja, az ember nem élhetne emberi életet, amely nélkül az étel élvezhetetlen és íztelen, amely nélkül az ember maga, a tettei, a beszéde élvezhetetlen, ízetlen, buta, tehát magát az elmésséget, az értelmet, a szellemet is. Ahol azonban a vérből hiányzik a só, ott a fejből is hiányzik. „Foszfor nélkül nincs gondolat”, és só nélkül nincs elmésség, éleselméjűség.”

Hogy milyen a hangulat, ha az aqb megtelik élettel, azt jól mutatja a május 17-én és 18-án megrendezett Open House eseménysorozatról készült videó: