Bretz Gábor Brander dalát énekli a Londoni Szimfonikusok Berlioz-lemezén

Bretz Gábor - fotó: Emmer László

Egy egészen kivételes, csak szólónagybőgő-játékot tartalmazó jazzlemez és a Londoni Szimfonikus Zenekar Bretz Gábor közreműködésével készített korongja került a júliusi Gramofon-toplista második helyére.

Nem különösebben váratlan megállapítás egy szólónagybőgő-lemezről, hogy nehéz hallgatnivaló, és hogy megkívánja a megfelelő hangulatot, egy bizonyos elmélyültséget, alkalmat a befelé fordulásra, befelé figyelésre. Lassú munkával lehet eljutni arra a pontra, hogy együtt rezonálhasson hallgatója Grenadierrel, miközben forog a The Gleaners, és hogy hallgatásból befogadás váljon. Ahogy Grenadier is lassú, aprólékos munkával jutott el oda, hogy készen álljon ennek az anyagnak a rögzítésére (a gleaner gyűjtögetőt jelent). Mint írja, sok kutatásra, szemlélődésre volt szüksége, hogy pontosan feltérképezze, mi is az ő lényege nagybőgősként, mi az a sound, hangszín, melyek azok a harmóniai és ritmikai nyomvonalak, amelyek mentén önmagához érkezhet el.

Larry Grenadier – forrás: facebook.com/pg/Larry-Grenadier

Mindezt természetesen meghatározzák az őt valaha ért zenei benyomások, inspirációs források, amelyek közül kiemeli a többi között Oscar Pettiford, Ray Brown, Charles Mingus, Jeff Chambers, Wilbur Ware és John Patitucci munkásságát, illetve azokat a művészeket, akikkel hosszabb ideig dolgozott együtt, köztük Pat Methenyt, Joe Hendersont, Brad Mehldaut, Paul Motiant vagy Charles Lloydot. Sokat hallgatta más hangszeresek szólómunkáit is, köztük Sonny Rollinst, Joe Hendersont és Kim Kashkashiant.

Ez Grenadier első szólólemeze – nem úgy Manfred Eicher ECM-vezéré, aki korábban már lehetőséget adott effajta megnyilatkozásokra, avagy éppen sugalmazta őket Miroslav Vitous, Dave Holland, Eberhard Weber vagy Barre Philips esetében. Talán az is magyarázza a bőgősökkel kapcsolatos szim- és empátiáját, hogy maga is bőgősként kezdte. A The Gleanersen a saját szerzeményekhez egy-egy George Gershwin-, John Coltrane- és Paul Motian-opus társul, meg egy Rebecca Martintól, Grenadier feleségétől, amelynek eredetije vokális darab.

Larry Grenadier – fotó: Antonio Porcar Cano, forrás: facebook.com/pg/Larry-Grenadier

Ezen felül helyet kapott rajta két kompozíció a szintén ECM-es Wolfgang Muthspieltől, a bőgős régi barátjától és harcostársától. Minden számban olyan technikai megoldást választ, amely annak grenadieres interpretációjáhaz a legjobban illik, vonóval és pizzicato is hallható – gyönyörűen. Csak egy ponton használják az overdubbing eszközét, mindvégig mindenfajta technikai beavatkozás nélkül szól a bőgő. Eklektikus anyag, amely hűen tükrözi Larry Grenadier összetett (talán nem csak) zenei személyiségét.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Hector Berlioz Faust elkárhozása (op. 24 – 1845-46) című drámai legendájának kétségkívül legnépszerűbb részlete a Marche Hongroise. Az első rész harmadik jelenetét már a teljes mű bemutatója előtt megismerhette a pesti közönség, mely 1846. február 6-án hangzott el a zeneszerző vezényletével. A siker elsöprő volt:

[…] a terem leírhatatlan lármával forrongani kezdett. És abban a pillanatban, amikor a zenekar nekiszabadult az őrjöngő tusának, és nekiengedte oly soká visszafojtott fortissimóját, kiáltozás, hallatlan dobogás rázkódtatta meg a termet. E forrongó lelkek egybeolvadó szenvedélye olyan kitörésben robbant ki, hogy megrémültem, és borzongani kezdtem. […] Jól jártam, hogy a hangverseny végére tettem a Rákóczi-indulót (a darabnak ez a magyar nyelvű címe), mert elsikkadt volna mindaz, amit utána játszanak.”

– írta a komponista Emlékirataiban. Nem játsszák túl gyakran e művet, pedig talán ez Berlioz magnum opusa: úgy tartják, hogy egész addigi munkássága előtanulmányként szolgált a darab hatalmas zenei tablóihoz. Csak egy példa: eltéveszthetetlen a Fantasztikus szimfónia Boszorkányszombat tétele és a Faust harmadik részének zseniális menüettje, a Lidérc-tánc közötti rokonság. Sir Simon Rattle is sokra tartja a francia mester alkotását, hiszen ezzel debütált a London Symphony Orchestra zeneigazgatójaként 2017 szeptemberében, a londoni Barbican Centre-ben. A művet két koncerten is előadták, az itt készült felvételekből állt össze a lemez.

Sir Simon Rattle – fotó: Oliver Helbig, forrás: facebook.com/sirsimonrattleofficial/

A kompozíció minden ütemében megcsodálhatjuk, hogy Rattle mennyire kidolgozza a részleteket: a számos tánctétel például megannyi lehetőség a karmester számára a színek és karakterek kikeverésére, amit maximálisan ki is aknáz. Kiválóak az énekesek is: Bryan Hymel (Faust), Karen Cargill (Margit), és Christopher Purves (Mefisztó) láttató erővel jelenítik meg a Goethe-tragédia szereplőit.

Nagy öröm, hogy a szólisták között Bretz Gábor nevét is olvashatjuk: Brander dalát énekli virtuózan, remek francia kiejtéssel, és érzékenyen megsejtetve, hogy karaktere voltaképpen karikatúra, Berlioz szarkazmusának ragyogó megnyilvánulása.

Cím: Berlioz: Faust elkárhozása

Kiadó: LSO – Mevex

Katalógusszám: LSO 0809

Cím: Larry Grenadier: The Gleaners

Kiadó: ECM Records – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2560