Fülöp Viktor, a legcsodálatosabb mandarin

Fülöp Viktor - forrás: Port.hu

1929. február 9-én született és 1997. július 13-án hunyt el Fülöp Viktor balettművész, a 20. századi magyar táncművészet egyik meghatározó alakja.

Fülöp Viktor Nádasi Ferenc balettiskolájában kezdtett táncolni. 1943-tól táncolt az Operaházban, 1949-ben lett magántáncos, de külföldi társulatoknál is sokat vendégeskedett. Olyan emblematikus alakítások fűződnek a nevéhez, mint a Bihari nótája „táncmonológja”, A fából faragott királyfi címszerepe, A bahcsiszeráji szökőkút Girej kánja, a Párizs lángjaiból Philippe karaktere, a Giselle Albert hercege, a Spartacus és A csodálatos mandarin címszerepe.

Ez utóbbi alakításáról, Harangozó Gyula 1956-os koreográfiájáról így írt Major Rita a Tánctudományi Tanulmányokban: „Fülöp mandarinja egyszerre tűnt különlegesnek és emberinek. Egy tömbből faragott, egyre borzongatóbb mozdulatlanságában először csak a tekintete és kezeinek remegése jelzi a változást. Amikor a lány csábtáncával felébreszti vágyát, úgy tör ki, mint valamilyen ősrobbanás. Ettől a perctől kezdve semmi sem állíthatja meg. Bármi történjék is vele, legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan mindaddig, amíg nem birtokolta a lány odaadását. A szenvedések már-már patetikus túlélése után, halála azért hat olyan drámai erővel, mert nem az erőszak győzi le, hanem a beteljesülés.”

Az Operaház vezetőségével ellentétbe került, az intézménytől alkalmatlanságra hivatkozva elbocsátották, emiatt több év kimaradt karrierjéből. A 80-as években a Győri Balett vendégművészeként több darabban, köztük Markó Iván-koreográfiákban, a Szamurájban, az Évszakokban és Az igazság pillanatában alakított maradandót. Nem csupán a táncszínpadokon alkotott emlékezetes életművet: a Magyar Elektra Agamemnon király figurája, Koltay Gábor Honfoglalás című filmjének Sámánja, és a Radnóti Színházban játszott Szarvaskirály prózai szerepében is hiteles volt.

„Alakjával megváltozott a balettszínpad atmoszférája” – írta Fülöp Viktorról Maácz László előbb az Ezredvégben, majd a Tánctudományi Tanulmányokban megjelent nekrológjában. Állítását így indokolta: „Új művekről nem is szólva, még a régi darabok konvencionálisra kopott színvilága is felfrissült az általa hordozott igazságtartalom következtében. A mese »mesébb« lett, a rabszolgavezér igazsága és áldozata sokkal nagyobb és elhihetőbb, a mandarin többszörös kínhalála meggyőzőbb.”