Körmenetnapló

Kelemen Barnabás / Fesztivál Akadémia - fotó: Felvégi Andrea

Július 24-én a Fesztivál Akadémia meghódította a fővárost. Nem, ez nem költői túlzás. A Kulturális Körmenet a legmagasabb művészi értékek diadalmenete volt, felfedezésekkel, megható pillanatokkal, nevetéssel, összekovácsolódó közösséggel, igazi fesztiválhangulattal. Olyan csodálatos nap volt ez, hogy számomra lehetetlen róla nem személyesen nyilatkozni, és azt sem bírtam ki, hogy az egyes állomások után ne vessem azonnal Word dokumentumra első, kissé zilált, és valószínűleg igencsak elfogult gondolataimat. Ezeket olvashatják alább. Vigyázat, erősen szubjektív tartalom következik!

12:00 – Uránia Nemzeti Filmszínház

Imádom Sosztakovics kamarazenéjét! A g-moll zongoraötös is hatalmas élmény volt néhány napja, most pedig a Két darab vonósoktettre… Pedig ezt Kelemen Barnabás a mesterkurzusok diákjaival játszotta, de egyáltalán nem volt érzékelhető, hogy növendék művészek fogják a vonót. Na jó, talán nem volt annyira finomra csiszolt az előadás, de mégis elragadó és profi. És az is, ahogyan Balog József életet lehelt a kis pianínóba a Debussy-szonátában (Hegedű-zongora szonáta Dmirty Smirnovval), meg Wolf Péter Wolf-temperiertes Klavierjában. (Nem is tudtam, hogy a Vuk zeneszerzőjének ilyen műve is van.) A legfenségesebb pillanatok viszont ezen a koncerten Pogány Juditéi voltak. A legnagyobb természetességgel sétált ki a színpadra és mondta el József Attila Hazám című versét, de a kisugárzásától még levegőt is alig mertünk venni. Rég hallottam ilyen feszültséggel teli csöndet, mint szavalatának szüneteiben vagy az azt követő másodpercekben. Pedig itt kisgyerekek is vannak, meg (állítólag) leköthetetlen figyelmű fiatalok, és bizonyára olyanok is, akiknek örökké köhögni kell a koncerteken…

Sokak arcán fel is fedeztem az áhítatot, ahogy hömpölyögtek ki a csodaszép nagyteremből, pedig egy órája még bizony feszengtek. Nem csoda, hiszen mind a százötvenen beleugrottunk valami újba, de nagyon izgalmasba.

Ez a gyönyörű helyszín igencsak emlékeztet a Zeneakadémiára, úgyhogy jó alkalmat nyújtott az akklimatizációra. De most aztán nyakunkba a város, irány a könyvtárak! Nyüzsög a közönség: „Hol van, mennyi idő odajutni? Segítene? Csak negyedóra. Valaki gyalog? Megyünk együtt?” Sok a külföldi is. Jé, ők nem is értették, és mégis olyan csendben hallgatták Pogány Juditot…!?

14.30 – ELTE Egyetemi Könyvtár

Egyszerűen fantasztikus volt ez a koncert. Kétszer sírtam el magam. (Bár igaz, hogy az átlagosnál hajlamosabb vagyok erre, s mostanában főleg barokk zenére.) Először a legelső műsorszámnál, amikor a tömeg morajlásába belesírt Tóth Mónika hegedűje az emeleti kerengőről, Davidovics Igor lágy lantkíséretével. Éterien szólt a két hangszer így együtt, és ráadásul ebben a teremben, a háttérben Than Mór hatalmas Ferenc József-portréjával… Mintha tényleg száz éveket utaztunk volna vissza.

Pedig a hőség igazán kizökkenthetett volna bárkit, vagy az is, hogy nem volt elég szék, és voltak, akik a lépcsőkön, emelvényeken ültek. De úgy láttam, a kényelmetlenségek meg sem kottyantak senkinek.

És meleg ide vagy oda, elképesztően szép ez a terem, és (azt hiszem, erre sokan kíváncsiak voltunk): legalább ilyen jó az akusztikája is! Miért is nem tartanak itt rendszeresen koncerteket?! Dinyés Soma és növendékei léptek még fel, Zoltán Áron pedig felolvasott. De nemcsak barokk zenét hallottunk: a művészeti vezetők megtudták, hogy a legnagyobb izraeli zeneszerző, Yinam Leef éppen Budapesten tartózkodik, ezért meghívták őt a koncertre. Három hegedűs növendéküket pedig megkérték, hogy játsszák el az egyik darabját. Imádom ezt a spontaneitást! Azt hiszem, rengeteget tudnék még mesélni, de most egy gyors ebéd, és irány tovább! Az ablak túloldalán már az Idegennyelvű Könyvtár felé tart a közönség, kisebb csapatokban sétálva. Itt-ott pedig felbukkan egy-egy világhírű művész… Szenzációs ez a körmenet, alig várom a következő állomást!

16.00 – Országos Idegennyelvű Könyvtár

A Fesztivál Akadémia megvalósította azt, amiről azt hittem, a fővárosban nem igazán lehetséges: a hamisítatlan fesztiválhangulatot, sok helyszínnel, ismerkedő idegenekkel, közös vonulással, együtt és vidáman átvészelt kellemetlen körülményekkel…

És mindez csak a köret a magas színvonalú zenélés, az ország legkiválóbb színészeinek exkluzív fellépései, és amellett, hogy ezekkel a koncertekkel sok-sok fiatalnak adott lehetőséget a fesztivál arra, hogy világhírű művészekkel lépjenek fel.

Az Idegennyelvű Könyvtár díszes, zöld-fehér olvasótermében Razvan Popovici és Sarah Christian kamarázott növendékeivel, Mozart g-moll vonóskvintettjében, a tételek között pedig Kéri Kitty olvasott fel Ady- és Karinthy-szövegeket. A produkciókat, ahogy eddig is mindenhol, viharos taps követte, a kezdeti örömteli izgatottság helyett pedig a megnyugvás uralta a hangulatot: annak az érzése, hogy valószínűleg a nyár egyik legjobb programjának nyertesei vagyunk, így, együtt.

18.30 – BME OMIKK

Nem, ebben mégsem lehet megnyugodni. A művészek folyamatosan érzelmi hullámvasúton utaztatnak minket, egyik pillanatban elszorul a szívünk, a másikban szárnyalunk. És telis-tele vagyunk az élménnyel, hiszen hány darabot, hány költeményt hallottunk ma már… De mégsem elég, sőt, egyre érzékenyebbek vagyunk rá. A Műszaki Egyetem könyvtárának világos, neogót csarnokában, a beszűrődő madárcsicsergés valószínűtlen idilljében Maxim Rysanov és Maximilian Hornung Csajkovszkij Firezei emlékének tételeit játszotta növendékeivel, Molnár Piroska pedig Puskin Anyeginéből olvasott fel. Mintha együtt születtek volna, olyan koherens egységet alkotott a két mű.

Közben a zenésznövendékek – számomra elképesztő – bátorságán töprengtem (nem tagadom, kicsit irigykedve). Mert micsoda bátorság kellhet ahhoz, hogy az ember világhírű művészekkel álljon ki játszani, néha a kíséretükkel szólózni…

Mindjárt utána el is kaptam Kokas Katalin Molnár Piroskának súgott mondatát: „Ez a legjobb módja a tanításnak, a közös fellépés, közös muzsikálás.” A mézédes orosz romantika után búcsúzóul Maxim Rysanov meglepett minket egy kortárs brácsaművel, Dobrinka Tabakova Pirinjével. Ősi, elemi erő sugárzott belőle játéka közben – nem csoda, hogy hálából a nap talán legnagyobb ovációját kapta.

22.00 – Parlament

Így, a nap végén már úgy érzem, a szó kevés: koncert a Parlament elegáns, hatalmas festményekkel díszített Vadásztermében, és Eperjes Károly áhítatos szavalata a Szent Korona mellett…

Egyáltalán szabad erről írni?!

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Bartók-hegedűduói lehengereltek, a Kolo Együttes és a tehetséges, (igencsak) ifjú zenészekből alakult Sarjú Banda népzenei összeállításai táncra hívtak, Liszt Koronázási miséjének részlete pedig az este idilli békéjét hozta el Kelemen Barnabás, és a mesterharmóniumon játszó Szabó Balázs előadásában. És végül annak emléke, ahogy az egész napot együtt végigélt közönség hangtalanul áll a Kupolacsarnok misztikus félhomályában, és országunk egyik legjelesebb színművészének előadásában hallgatja Babits Mihály Eucharistia és Szabó Lőrinc Hazám, keresztény Európa című versét, azt hiszem, örök életre szóló lelki táplálék marad.