Pusker Júlia: „A verseny kicsit meg is változtatott”

Pusker Júlia a 2019. évi Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny döntőjében - fotó: CMIREB

Az elmúlt évtized énekművészi sikerei után a Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny idei döntőjében újra magyar hegedűsnek szurkolhattunk. Pauk György tanítványa, Pusker Júlia az ezredforduló rangos eredményeit megidézve az ötödik helyezést érte el, ami egyben a Brüsszel Főváros Régió Díját és tízezer euró pénzjutalmat is jelentett.

Az eredményhirdetésre május 25-én került sor a döntő helyszínén, a BOZAR Henry Le Boeuf termében. Jelen volt Mathilde belga királyné, a verseny fővédnöke is, aki a díjkiosztó után személyesen gratulált a győzteseknek.

A Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny (CMIREB) 82 éve kerül megrendezésre a belga fővárosban évenkénti váltásban hegedű, zongora, ének és cselló kategóriákban. A nagy presztízsű megmérettetésen idén 19 nemzet 64 hegedűse vett részt. Az első díjat az amerikai Stella Chen szerezte meg.

Pusker Júlia a verseny döntőjében a kötelező Kimmo Hakola-mű mellett Beethoven D-dúr hegedűversenyét játszotta Hugh Wolff vezényletével a Belga Nemzeti Zenekarral. A belga sajtó a verseny elejétől egyik esélyesként tartotta számon.

„Teljes mértékben a zenében él, azt lélegzi, a hegedű nyelvén beszél. Minden vonóhúzásának jelentése van. Játékának belső ereje az, ami a hallgatóság figyelmét magához vonzza” – jellemezte az RTBF kritikusa. „Bartók lánya” – írta róla a La Libre.

Júlia több alkalommal adott interjút az RTBF belga rádió- és televíziónak. Ezekből kiderült, hogy a felkészülését Augustin Dumay segítette a Queen Elisabeth Music Chapel keretei között, egy 1690-ben Matteo Goffriller által készített csodás hangszeren játszik, a versenyt pedig fantasztikus lehetőségnek tartja, mert így széles nemzetközi szakmai kör és közönség előtt is bemutatkozhatott.

Mi, akik a pályafutását régebb óta figyelemmel kísérjük, szerettünk volna a jelenleg Londonban élő művész versennyel kapcsolatos élményeiről, tapasztalatairól többet is megtudni. Interjúnkra július elején került sor Brüsszelben a Királyi Szépművészeti Múzeum Musicorum Festival-ján adott koncertjét követően, miután egy lelkes kis rajongója kérésére közös fotózáson esett túl.

– Kicsit több, mint egy hónapja fejeződött be a verseny. Milyen most visszagondolni rá?

– Azt képzeltem, hogy egy hónap után tisztábban látok majd mindent, de ez nincs így. Még mindig alig hiszem el azt a sok mindent, ami történt, és valószínű, hogy ez egy darabig így is marad. Az biztos, hogy felejthetetlen élmény, nagyon erős benyomás az az egy hónap.

Pusker Júlia a 2019. évi Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny döntőjében – fotó: CMIREB

– Véleményed szerint miért tartják az Erzsébet Királyné Versenyt a világ egyik legnagyobb kihívást jelentő zenei versenyének?

– Talán mert egy egész hónapon át tart és ehhez nagyon felkészültnek kell lenni mind fizikailag, mind mentálisan. Én fizikailag kevésbé fáradtam el, mint mentálisan. Nem arról van szó, hogy az ember nehezen tudja memorizálni a repertoárt, hanem, hogy higgadt tudjon maradni és olyan módon játsszon, ahogyan leginkább szeretne.

– Verseny közben volt valamiféle visszajelzés a számotokra?

– Az első forduló és az elődöntő után tudtunk kommunikálnia mestereinkkel és mindazokkal, akik hallgatták a koncertjeinket. A döntőt megelőző hét során viszont, amikor a kötelező darabot kellett megtanulnunk, semmiféle kapcsolatunk nem volt a külvilággal.

Tizenketten, a döntősök beköltöztünk a Queen Elisabeth Music Chapel-be, ahol elvettek tőlünk minden eszközt, amivel kommunikálni lehetett, telefont, még az MP3 lejátszómat is. Mindannyian kaptunk egy-egy hangszigetelt, teljes felszereltségű stúdiót, amiben zongora is rendelkezésre állt. Itt 24 órán átgyakorolhattunk. Csak a közös étkezéseknél volt alkalmunk találkozni.

– A Brüsszel melletti Waterloo-ban található Queen Elisabeth Music Chapel nem volt ismeretlen számodra, hiszen az elmúlt három évben a rezidens művésze voltál. Ez pontosan mit jelentett?

– Ha valaki a Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze, évi tíz alkalommal játszania kell az általuk szervezett koncerteken. Ennek fejében órái vannak, mesterkurzusokon, kamaraformációkban vehet részt. Módunkban áll az intézmény infrastruktúráját is használni. Nekem például biztos felkészülési hátteret tudtak biztosítani a versenyhez. Augustin Dumay mellett két tanársegéddel is dolgoztam a verseny anyagán, a DVD-fordulót is ott vettem fel egy hangmérnök segítségével.

– Ha már a felkészülést említetted, visszagondolva a korábbi tanulmányaidra– Kecskemét, a Liszt Ferenc Zeneakadémia különleges tehetségek osztálya, majd a Londoni Királyi Zeneakadémia– készítettél valaha számvetést, hogy mit honnan hozol, mit hol tanultál?

– Az biztos, hogy nagyon erősek bennem a magyar zenei nevelés alapjai. Zenész családban nőttem fel, egészen kicsi koromtól minden nap zene vett körül, talán ez a legfontosabb. Utána jöttek a tanuló évek, amiket leginkább organikus fejlődésként jellemeznék: épültek egymásra a rétegek, ahogyan egy fa törzséhez kapcsolódnak az ágai. Londonba kerülve szembesültem aztán olyan fundamentális kérdésekkel, hogy ki is vagyok valójában, mit akarok kezdeni a zenével, egyáltalán saját magammal. A magyarságtudatom is ezekben az években teljesedett ki. Azóta ahol lehet, képviselem. Itt ezen a versenyen is szerepeltek magyar szerzők művei a programomban.

Ide kapcsolódik:
"A kortárs zenével is próbálok többet foglalkozni"

– A versenyen való szerepléseddel mennyire vagy elégedett?

– Amire talán a legszívesebben gondolok vissza, az a szonáta programom, az elődöntő első fele. Van Camp-ot, Ysaÿe-t, Dvořak-ot és Hubayt játszottam. Ez sikerült a legjobban az egész versenyen szerintem.

Pusker Júlia a versenyen készült video- és hangfelvételei ide kattintva tekinthetők meg.

A döntőben játszott kötelező Kimmo Hakola-mű, a Fidl elég hosszú és nehéz darab. Beethoven hegedűversenyéről is tudtam, hogy vannak kockázatai. Zeneileg különös érettséget kívánó, nagyon nehéz, egyben érzékeny mű, tudnod kell, hogy pontosan mit miért és hogyan játszol. Ezt pedig akkora nyomás alatt nem mindig egyszerű megvalósítani. De nem bántam meg. A döntőben a közönség hozzáállása egyébként elképesztő volt! Már csak a színpadon átsétálni nagyon különleges atmoszférát jelentett. Nem tudom semmi máshoz hasonlítani, amit addig tapasztaltam. Soha nem fogom elfelejteni.

– A verseny korábbi magyar győztesei közül állsz valakivel kapcsolatban?

– Kelemen Barnabás, a 2001-es verseny díjazottja ott volt az eredményhirdetésen. Baráti Kristóffal pedig hihetetlen dolog kapcsol össze bennünket: a hangszerem egy Michael Guttman tulajdonában lévő csodálatos darab, amivel 1997-ben ő is versenyzett, ráadásul a döntőben ő is Beethoven D-dúr hegedűversenyét játszotta.

Ide kapcsolódik:
A verseny, amit minden belga a magáénak érez

– Meg tudnád fogalmazni, hogy mit jelent számodra összességében ez a verseny?

– Alapvetően nem vagyok egy versenyző típus, ezt a fajta generált szituációt nem igazán élvezem. Éppen ezért volt fontos tisztáznom magamban már az elején, hogy egyáltalán miért vágok bele. Hamar rájöttem, hogy leginkább magát a felkészülést szerettem volna végigcsinálni. Ekkora versenyen még nem vettem részt, nem tudtam, mennyi gyakorlást, milyen felkészülést követel. Csupán azt éreztem, hogy ha ezt az alkalmat nem ragadom meg, kimarad az életemből ez tapasztalat. Ami később hasznos lehet, például a tanítás során is. Ezért már maga az út, amin végigmentem, óriási jutalom számomra.

Pusker Júlia a 2019. évi Brüsszeli Erzsébet Királyné Zenei Verseny döntőjében – fotó: CMIREB

Úgy gondolom ezen kívül, hogy a verseny kicsit meg is változtatott. Ahogy a mai koncerten is a Bach-műnél (Szonáta No. 1. G-dúr BWV 1001 – a szerk.), amit legutóbb a versenyen játszottam, azt éreztem, hogy már másképpen nyúlok a darabhoz, magához a hangszerhez is.

Pusker Júlia legközelebb november 5-én lép fel Budapesten a Cziffra Fesztivál Tehetségdíjasainak koncertjén.

Végül pedig hálás vagyok a koncertlehetőségekért és ismeretségekért, amiket a versenynek köszönhetek. Tulajdonképpen ez az egésznek a lényege: hogy az ember bemutatkozhasson, hogy itt vagyok, és most ez vagyok. Már amennyire valós képet tud magáról adni ilyen felfokozott körülmények között. Mindezzel együtt fontos, hogy megmutathattam magam és ez sok emberhez eljutott.