Bár legutóbb éppen arról esett szó itt a blogban, hogy a nagy árverezőházakban nyári szünet van, azért, hogy ne maradjunk addig se „szenzációk” nélkül, amíg ősszel majd újra beindulnak az aukciók, álljon itt egy régebbi történet, amelynek főszereplője a világ ma legdrágább bútora, az egyetlen olyan bútor, amelyik be tudott kerülni a 30 millió dollár feletti áron elkelt műtárgyak mezőnyébe, és amelyik kétszer is leütési csúcsot tudott dönteni a maga műfajában.
1726-ban Henry Somerset, Beaufort harmadik hercege már 19 éves volt, főúri családja pedig valamiért éppen ekkor döntött úgy: ideje, hogy a fiatalembernek legyen végre egy saját szekrénye. Meg is rendeltek hát egyet a számára, méghozzá nem másutt, mint abban a jó nevű és hírű firenzei bútorkészítő műhelyben, amelyik ekkor már évek óta többek között a Mediciek legkülönfélébb lakberendezési tárgyait is szállította.
Az itáliai műhely igencsak komolyan vette az Albionból érkező megrendelést: nem kevesebb, mint harminc különböző szakma legjobb szakembereit – asztalosokat, szobrászokat, réz- és aranyműveseket, intarziakészítőket, kőcsiszolókat, elefántcsont-faragókat, festőket, órásmestereket, és még ki tudja, milyen fortélyokhoz értőket – állítottak rá a munkára.
A szekrény azonban az elkészítésén tevékenykedők sokasága ellenére is csak több mint ötévnyi munkával készült el – ám a végeredmény természetesen nem „csak” egy egyszerű bútordarab lett, hanem egyfajta bútorépítészeti műremek: egy nyolc lábon álló, 386 centiméter magas és 232,5 centiméter széles, a négy sarkán a négy évszak allegorikus ábrázolásával, valamint egyéb szobrokkal, festményekkel, kőberakásokkal, veretekkel díszített szekrénycsoda, amelynek felső részében, a szobrok és girlandok között még egy óra is helyet kapott. A készítők ráadásul a legapróbb részletekben sem spóroltak: a különböző ajtók és fiókok madár- és virágmotívumos kőintarziáinak elkészítéséhez többek között lazuritot, agátot, vörös és zöld jáspist, ametisztet, kvarcot és sok másféle egyéb drága- és féldrágakövet használtak fel, a szobrokat és az egyéb fémdíszeket arannyal futtaták be, de jutott berakás a párkányokra és a lábakra is.
Az ötévnyi munka végén az elkészült szekrényt Livornóban hajóra tették, és úgy szállították Angliába, ahol a bútor végül 1732-ben került a közben már igencsak felnőtté lett ifjú hercegnek a még a dédapja által, 1664 és 1691 között építtetett badmintoni kastélyába. A „lakhelyéről” aztán a Badminton Cabinet nevet kapó bútor egészen 1990-ig állt háborítatlanul a családi otthonban, akkor azonban árverésre bocsátották. A Christie’s júliusi londoni aukcióján pedig Barbara Piasecka Johnson, a Johnson&Johnson kozmetikai cég amerikai tulajdonosának lengyel származású örököse végül 8.580.000 fontért (azaz akkori árfolyamon átszámítva több mint 15 millió dollárért) szerezte meg, a legmagasabb árat fizetve ki ezzel valaha is addig egy bútorért.
Tizennégy évvel később, 2004. december 9-én aztán a Badminton Cabinet újra ott állt a Christie’s londoni árverési csarnokában, és a „csúcstartónak” kijáró fokozott érdeklődés közepette ekkor már nem kevesebb, mint 19,045,250 fontot, azaz több mint 36,5 millió dollárt fizetett ki érte Henry Somerset kései utóda, II. Hans Adam, Lichteinstein hercege, aki a korábban évszázadokon át egy magánkastélyban őrzött bútorcsodát a család bécsi Lichteinstein Múzeumában helyezte el, ahol az azóta is bárki által megtekinthető.
És csak az összehasonlítás kedvéért: a világ jelenlegi második legdrágább bútora 2009 februárjának végén ugyancsak a Christie’s aukciósházban, csak éppen Párizsban, az egy évvel korábban elhunyt divatcézár, Yves Saint Laurent és majd fél évszázadon át társa, Pierre Bergé gyűjteményének háromnapos árverésén talált új tulajdonosra: a 20. század egyik legjelentősebb bútortervezőjének tartott ír Eileen Gray sárkánydíszes bőrfoteljéért – amelyért előzetesen „mindössze” 2–3 millió eurót vártak – végül 21.905.000 eurót (28,3 millió dollár, 6,5 milliárd forint) adott meg a licitek nyertese.
És bár az „összesítésben” ez az összeg ugyan tehát csak az ezüstéremhez elég, azért az új tulajdonos azzal a jóleső érzéssel nyújtózhat el a foteljében, hogy az övé a legdrágább 20. századi bútordarab.