Szalóki Ági a Művészetek Völgyében lépett fel először gyerekzenekarával pont 15 évvel ezelőtt. Idén a fesztivál Világzenei Színpadán július 25-én csütörtökön 18.30-tól megünneplik a közönséggel a 15. Évfordulót.
Megjelent a Papageno magazin legújabb különszáma a 29. Művészetek Völgye részletes programjaival. Keressétek a Papageno magazin terjesztési pontjain!
– Hogy jött az ötlet, hogy gyerekeknek játssz?
– Gyerekkoromban szívesen babusgattam a nálam kisebbeket. Nagyon korán beszéltem, énekeltem, a Cinege cipőjét szavaltam már tizenkilenc hónaposan.
Biztosan valami diktafon volt a fejemben.
Hatévesen, elő-előfordult, hogy megkértem az óvónőmet, hadd mondjam én az ebéd utáni lefekvéskor a mesét. Nem sokkal az érettségi után gyerektáncházat tartottam Leányfalun, és a Pikler Emmi Gyermekotthonban zenés foglalkozást állami gondozott ovisoknak. Ezután óvónőképző főiskolára jártam, 2003 körül pedig már rengeteg dolog mutatott affelé, hogy elkezdjek gyerekeknek játszani.
– Kikkel alapítottál zenekart és hogyan ismerkedtetek meg?
– A zenekaromba Dés Andrist hívtam elsőként. Játszottunk korábban egy együttesben, és emlékeztem, hogy jókat beszélgettünk. Gitárt szerettem volna a zenekarba, Andris pedig Lamm Dávidot javasolta, akivel épp együtt végeztek a Zeneakadémia jazz tanszakán. Örültem a javaslatnak, Dávidot még a gimiből ismertem, és szívesen hallgattam a zenekarát, akkoriban Jimmy Hendrix számokat játszott és énekelt. Kovács Zoltán bőgős is csatlakozott hozzánk, aki szintén együtt végzett a Zeneakadémián Andrissal és Dáviddal. Könnyen egymásra hangolódtunk, könnyen dolgoztunk együtt.
Erős alapjaink voltak.
A fiúk magasszintű tudása, hatalmas nyitottsága és fogékonysága termékenyítő volt, én pedig tele voltam dalokkal és ötletekkel.
A hazai gyerekzene történetében nálunk vált először hangsúlyossá a jazz, így 3-4 éves hallgatóink igényes improvizációkat is hallgathatnak koncertjeinken és lemezeinken 2004 óta.
2006-ban – szintén elsőként a hazai gyerekzene történetében – romani nyelven, azaz cigány nyelven kezdtem el énekelni a gyerekközönségnek. Kovács Zotya az egyedüli, aki megmaradt a régi csapatból. Ő a leghűségesebb zenésztársam, 15 éve játszunk együtt, és mivel nem csak a gyerekzenekarban, hanem más formációimban is, azt hiszem, közel ezer koncertünk volt már. Első lemezemen Berán Vera csellista is játszott. Ő külföldre ment férjhez, és már jóideje Kínában él. Nagy Juditot, a Magyar Rádió csellistáját ajánlotta maga helyett, így Judittal is hosszú évekig játszottunk együtt.
A zenekarhoz 2010-ben csatlakozott Szalai Péter tablaművész, ütőhangszeres és Rácz Krisztián gitáros, valamint hangmérnökünk, Gere Miklós. Dávid és Andris távozása után Csókás Zsolt gitáros és Födő Sándor Fodo ütőhangszeres csatlakozott a csapathoz. Derűs, türelmes és profi emberekből áll a zenekarom.
Jó együtt lenni, szeretjük egymást. Ez fontos is, mert rengeteg időt töltünk el együtt az úton és a színpadon.
– Milyen élmény volt a Művészetek Völgyés fellépés 15 éve?
– A Völgyet ismertem már korábbról, hiszen a 2000-es évek elején a Besh o droM énekeseként rendszeres fellépője voltam a hazai nyári fesztiváloknak. Gyakran maradtam koncertek után pár napot Kapolcson, mindig jól éreztem magam a falusi környezetben. Az első gyerekkoncertünket is Kapolcson tartottuk, talán az eső miatt egy icipici, színpaddal rendelkező teremben. Néhány dalunk volt még csak, körjátékokat is játszottam a gyerekekkel, hogy kitöltsük az időt. Visszagondolva, meglehetősen kaotikus volt az a koncert, a vállalkozásunk pedig elég merész, de lelkesek voltunk és a lényeg, hogy valahogy elkezdtük.
– Milyen a gyerekekből álló közönség? Mit szeretsz bennük igazán?
– Kétféle gyerekközönséget különböztetek meg: a koncertre pedagógussal, illetve a szülőkkel érkezőt. Merőben máshogyan viselkedik a két csoport. Ha általánosságban szeretnék beszélni, röviden azt mondanám, hogy
nyitott, kíváncsi, fantáziadús, kedves, mosolygós és lelkes a gyerekközönség.
Mindig feltölt a gyerekekből áradó öröm. Ezt a töltést nem mindig közvetlen a koncert után érzem, hanem a hétköznapokban, vagy amikor nehézséggel találkozom.
A spontaneitást is nagyon szeretem a gyerekekben, és a jó értelemben vett gátlástalanságot: ha úgy érzik, odajönnek hozzám és megölelnek, ha úgy érzik, elmesélnek valamit, ami számukra fontos. Ajándékokat hoznak, rajzokat, mindenfélét, amit a két kezükkel készítenek.
Elvárás nélkül, teljes odaadással tudnak szeretni. És ebből a szeretetből már 15 éve nagyon sok jut nekem.
– Milyen gyerek voltál? Milyen zenét hallgattál? Voltak kedvenceid?
– Alkalmazkodó, jó gyerek voltam, nem volt velem sok gond. A bajok kamaszként, a szüleim válása után kezdődtek. Jó időbe telt, mire kibogoztam a lelki csomóim, feloldottam a lelki ördöglakatjaim. Sokféle zenét hallgattam, leginkább azt, amit a szüleim. Öt-hatévesen például nagyon szerettem a Jethro Tull, a Cream, Jimmy Hendrix, a Pink Floyd zenéjét,
betéve tudtam a Muzsikás és a Sebő együttes lemezeit, és együtt énekeltem Koncz Zsuzsával a Kertész leszek verslemezt meg az egész István a királyt, oda-vissza.
Balettoztam a nappaliban a Hattyúk tavára meg a Diótörőre és eltáncoltam Grieg Manók táncát, és mikor apám nem volt otthon, anyuval Neotont meg egy kis Paudits Bélát is hallgattunk, hogy meglegyen a balansz.
– Hogyan változtak szerinted a gyerekdalok az elmúlt 15 évben? És hogy a gyerekek? A Művészetek Völgye?
– Amikor 2004-ben elkezdtem énekelni, az országban nagyjából 10-12 gyerekeknek játszó formáció volt. Ma, úgy tippelem, 30-40 ilyen zenekar létezik. Ezek között jópár, zeneileg egysíkú, igénytelen is van.
A tömegfogyasztás, a kereskedelmi szemlélet a zenében is kitermeli a maga fogyasztóit, hallgatóit.
Ami színesebb, hangosabb, felszínesebb, az mindig kelendőbb lesz. Ennek tudatában nagyobb erőpróba a mai tömegigényekkel szembemenni, de én szeretem a kihívásokat. A gyerekek figyelme, türelme aszerint változik, ahogyan szüleiké, pedagógusaiké.
Mit tanul az az óvodás, akinek az óvónénije a bábszínházi előadás alatt folyamatosan a mobilját nyomogatja?
Meglehetős romlást érzékelek, s erről nem a gyerekek tehetnek, hanem egyértelműen a felnőttek, és a pedagógusok, akik sokkal kevesebb minőségi időt, figyelmet szentelnek gyerekeiknek, mint 15-20 éve. Ezért aztán még nagyobb az örömöm, amikor önfeledt, könnyen megnyíló, jól fókuszáló, mosolygós gyerekekkel találkozom.
A Művészetek Völgye túlélt több válságot, ma pedig virul és népszerű. Úgy érzem, a szervezők tisztelik a fesztivál tradícióját, és profi módon igyekeznek napjaink fesztiváldömpingjében a látogatók számára vonzóvá tenni mindazt, amit annak idején Márta István és csapata kitalált. Maradt tehát az alapgondolat, művészet és közösség falusi környezetben, közel a természethez. Ma már nem pihenni és bulizni megyek a Völgybe, mint hosszú évekkel ezelőtt, de mindig örömmel vagyok ott, és úgy érzem ott magam, mint egy tágabb értelemben vett családban.
– Mit üzennél azoknak, akik részt vettek a 15 évvel ezelőtti Szalóki Ági Gyerekzenekar koncerten? Mit üzennél azoknak, akik ott lesznek az idei műsoron
– Örülnék, ha azok is eljönnének, akiknek 5-10-15 éve énekeltem, elvégre a születésnap nagy dolog, a 15. pedig már igen szép évforduló. Jó lenne, ha ebben az egy órában együtt énekelhetnénk 4 gyereklemezünk dalaiból. Jó kis időutazás lenne!
