Így neveld a közönséged, avagy rezümmögés Kaposvárról

Kaposfest 2019 - fotó: Mohai Balázs

Az elmúlt napokban sokat olvashattak itt Kaposváron megélt élményeimről. Visszatértem Budapestre, de érdemes elgondolkodni a rendezvény után is erről a valóban különleges fesztiválról. Összegzésképpen, az élmény lezárásaként nézzük meg, miről is szól annak a Kaposfest, aki ellátogat oda.

A Kaposfest azon kevés fesztiválok egyike, amely célul tűzte ki a kamarazene megismertetését, népszerűsítését. De legalább ilyen fontos a workshop-jelleg, azaz, hogy fiatal zenészeknek nyújtsanak fejlődési, továbbképzési lehetőséget. Ennek megfelelően számos mesterkurzus várta a tehetségeket, akiknek nemcsak tanulni, de koncertezni is volt lehetőségük, méghozzá tanáraikkal együtt. Ez nagyon fontos, mert a

kamaraműfaj adja talán a legnagyobb lehetőséget a zenészek együttműködésének fejlesztéséhez, miközben megtanulják tisztelni egymást és azt is, hogy bízzanak a partnerben.

A közönség nemcsak helyiekből állt, ide eljön mindenki az országból, aki klasszikuszene-barát, sok ismerős arcot látni a Zeneakadémiáról meg a Müpából. Ez a „kemény mag”, az igazi zeneértők, hiszen a kamarazene  alapvetően rétegműfaj. Sok a külföldi is, minden előadáson hallani német vagy angol szót. A fiatal zenészek a közönség soraiban is ott vannak, nemcsak a pódiumon.

Öröm, hogy az előadott darabok skálája széles, szerepelnek különlegességek, ritkán hallott-játszott művek, ezek közül számos olyan, ami valószínűleg azért van repertoáron, mert kiváló gyakorlási-összeszokási lehetőséget jelent a tanulóknak.

Aztán természetesen a nagy slágerek (bár idén ez volt a ritkább), voltak teljes művek és részletek, hallhattunk eredeti hangszerelést és átiratokat is. A formációk összetétele hasonlóan változatos képet mutatott, a négykezes zongoraduóktól a rézfúvós kvintetten át egészen a teljes és változatos összetételű kamarazenekarokig.

Ide kapcsolódik:
A zene kilép a négy fal közül – a Kaposfest első napja

Nagy vállalás ez, többféle célt és nézőpontot kellett összehangolni. Azt hiszem, hogy a fesztivál legnagyobb erőssége a természetesség, sem lelki, sem fizikai dress code nincs, pedig a viszonylagos belterjesség mesterkéltséget is jelenthetett volna. Bolyki György fesztiváligazgató közvetlenül és személyesen üdvözölte a közönséget, ő volt, aki a „beengedést” is irányította, közben majd mindenkihez van egy kedves szava.

(Tőlem például az üres söröspoharamat vette el, mikor megkérdeztem, hol lehet ezt kidobni.)

Ezt a fajta személyes jelenlétet legutóbb osztrák fesztiválon tapasztaltam, amikor a művészeti igazgató személyes hangon köszöntötte a közönséget az előadás előtt, de ott az ilyesmi szokásos. A művészeti vezetők egyike, Várdai István beszélgetésünk közben pedig megjegyezte, „tök jó”, hogy megemlítettem Woodstockot is az egyik írásomban. Pedig a cselló nem elektromos gitár…

Ide kapcsolódik:
Meglegyint minket a szabadság szele - a Kaposfest hatodik napja

A bensőséges hangulat végig megvolt, mosolygó arcokat lehetett látni mindenhol, ha valami hiba történt, senki ügyet belőle nem csinált, lazán és gyorsan megvolt a megoldás. Ebben nagy szerepe volt Bősze Ádámnak, meghatározta a hangulatot, minden megszólalásában ott volt a humor, ami képes áthidalni az apróbb szervezési nehézségeket.

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

A koncertek közül a legnagyobb sikert is azok aratták, ahol a könnyed, fesztelen szellemiség jelent meg. Ez nem csak a humoros művek miatt volt, hanem azért, ahogy a zenészek álltak hozzá a produkciókhoz. A „gyertek, mutatunk nektek valami izgit”- szemlélet a legtöbb előadást jellemezte, ez pedig azért fontos, mert istenigazából ekkor ilyenkor érezzük mi ott lent, hogy megleshetünk valami nem mindennapit.

És ha alkotótársak nem is vagyunk, de beavatottak azért lehetünk.

Ez ellensúlyozza a kamaraműfaj nehézségeit. Ha a zene nehezebben is befogadható, vagy ha valami nem úgy jön össze, mint kéne, ha hamis egy-két hang, vagy épp rossz formában az előadó, figyelhetünk a „titkokra” ahogy egy előadás létrejön. Ahogy a jó öreg Lemmy mondta a Motörhead-ből: „The chase is better than the catch.”

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

Azt hiszem, hogy érdemes lenne erre még több energiát fordítani, a kötetlenség és szabadság érzése a legjobb a Kaposfesten. A nyári fesztivál lehetne még „nyáribb”, a Vigasságok tere a szabadtéri koncerttel az egyik csúcs-élmény volt. Elférne itt több klasszikus előadás is, a társított műfajokról nem is beszélve. Az off-programok, előadói estek, séták  pedig még jobban tagolhatnák a koncertek tematikáját.

Pont ezért kiváló ötlet a délelőtti koncert, ahol az ember úgy érzi, hogy a reggeli kávé után egyszerűen csak beül egy órácskára, hogy megnézzen egy pár tehetséges srácot, és találkozzon olyan világokkal, amik eddig ismeretlenek voltak előtte. Itt még a nehezebb művek is helyhez jutnak, meg lehet kóstolni ezeket is, nem fekszik meg a gyomrunkat. Olyan ez is, mint az egészséges táplálkozás, több alkalommal keveset, az mindig beválik. (Ez persze az összes klasszikus zenei műfajra igaz lehet, főleg, ha ezekkel épp ismerkedőben van az, ki belekóstol.)

Ide kapcsolódik:
Gyermekien ujjongó energiák szabadultak fel a nézőtéren - A Kaposfest ötödik napja

Nagyon sok tartalék van még a Kaposfestben. A belterjesség külterjessé tehető, a pop- és rockzenei fesztiválok hangulatát ismerő fiatalabb generációk pedig megtapasztalhatják, hogy a kötetlen, felszabadult érzés igazából műfajoktól független. A közhely, mely szerint nincs klasszikus meg popzene, csak jó meg rossz zene van, itt látszott igazán. Voltak rossz művek is, és az előadók mindegyike sem Menuhin vagy Kocsis Zoltán, de nem is kell, hogy így legyen.

A Kaposfest a zene igazi ünnepe, ahol nincs formalitás és „műélvezet”, és aki ismeri a bocibocitarkát, éppen olyan jól érezheti magát, mint az, aki fejből fújja Bartók vonósnégyeseit.