Miért kell annyira Angliának a Turner-kép, és lesz-e rá pénze?

Turner: A sötét Rigi - forrás: Wikipédia

Napok óta találgatja a nemzetközi és a hazai sajtó, hogy vajon össze tud-e szedni valamilyen formában Nagy-Britannia 10 millió fontot, hogy megvásárolja, és így az országban tudja tartanai nagy nemzeti festője, Turner egy tájképét. Mi most itt a Senki többet?  blog „szokása” szerint műkereskedelemi szempontok alapján nézzük meg a kérdés hátterét, illetve bemutatunk két korábbi hasonló brit gyűjtés-próbálkozást, egy sikerest és egy sikertelent.

Joseph Mallord William Turner (1775–1851) 1842-ben több akvarellt is festett Svájcban. Ezek egyike, a Vierwaldstätti-tavat és a mögötte magasodó Rigi hegyet megörökítő, sejtelmesen finom tájkép került most „eladósorba” egy magángyűjtőtől a szigetországban. Az illetékes hivatal, hogy otthon tudja tartani a művet, december 31-ig kiviteli tilalmat adott ki a festményre, hozzátéve, hogy amennyiben addigra körvonalazódni látszik a 10 millió fontos (3,6 milliárd forint) vételár összegyűjtésének a reménye, akkor a tilalmat 2020. június 1-jéig meghosszabbíthatják, vagyis a kép addig semmiképpen nem hagyhatja el Nagy-Britanniát. Amennyiben viszont a határidőig a vételárat nem tudják összegyűjteni, a tulajdonos szabadon bárkinek, bárhová a világban eladhatja a festményt.

Ide kapcsolódik:
Gyűjtést szerveznek, hogy Nagy-Britanniában tartsák Turner egyik festményét

Hogy a pénzt sikerül-e a brit államnak valamilyen formában előteremtenie, azt természetesen most még nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy Turnernek egy gyakorlatilag a most felbukkanttal szinte teljesen megegyező vízfestményét, az ugyancsak 1842-es Lake of Lucerne, Sunrise (A Lucerni-tó, napkeltében) címűt 2006 júniusában a Christie’s londoni árverésén – 2 millió fontos előzetese becsérték után – 5.832.000 fontért (2,25 milliárd forint) adták el, amivel ez lett minden idők legdrágábban elkelt brit akvarellje.

Turner: A Lucerni-tó, napkeltében – a jelenlegi legdrágább brit akvarell

Ez az ár persze, még ha egy papírra vízfestékkel készített kép esetében nagyon is jelentős, messze van a festő olajjal vászonra festett képeinek az értékétől. Az ezzel a technikával készített Turner-munkák közül a legtöbbet eddig a Rome, from Mount Aventine (Róma az Aventine hegyről) című, 1828-36-ban festett vászonért adták: 2014 decemberében a Sotheby’s londoni aukcióján – pedig előzetesen „csak” 15–20 millió fontra becsülték – 30.322.500 fontot (11,796 milliárd forint) fizetett ki érte valaki. Azóta is ez Turner aukciós rekordja. A kép provenienciájáról (vagyis korábbi történetéről) pedig tudjuk, hogy 1878-ban Archibald Primrose – későbbi brit kormányfő – 6142 fontot fizetett érte egy árverésen, igaz, ez akkor is már rekordösszeg volt, amit egy Turnerért addig valaha is adtak.

A továbbiakban pedig lássunk két (vagyis hát tulajdonképpen három) korábbi példát, amikor Nagy-Britannia hasonló módon próbált meg az országban tartani nagy értékű műtárgyakat. Az egyik esetben – két festmény kapcsán – sikerrel, a másikban viszont nem.

Tiziano Vecellio (1488–1576), a velencei reneszánsz festészet egyik legnagyobb alakja 1556 és 1559 között több nagyméretű, mitológiai jeleneteket megörökítő vásznat is festett. Ezek közül kettő, a Diana e Callisto (Diána és Kallisztó), illetve a Diana e Actaeon (Diána és Actaión) 1793 óta Angliában, valamikor a 20. század első fele óta pedig azon belül is Sutherland hercegeinek a birtokában volt. 2008-ban azonban a hetedik herceg – akinek a vagyonát 2016-ban a Sunday Times 580 millió fontra becsülte – bejelentette, hogy megválna gyűjteménye egy részétől, közte a két Tizianótól is (amely képek akkor amúgy már jó ideje Edinburghban, a Skót Nemzeti Galériában voltak láthatók letétként).

Tiziano: Diána és Actaión – forrás: Wikipédia

A herceg a két festményt együtt 100 millió fontért – a becsült piaci árnak nagyjából az egyharmadáért – ajánlotta fel a londoni a Brit Nemzeti Galériának, hogy amennyiben 2008 végéig elő tudják teremteni a vételárat, nekik adja el a két képet, amennyiben nem, úgy nyilvános árverésen fogja azokat értékesíteni bárkinek. A brit kormány természetesen úgy döntött, hogy megpróbálja az országban tartani a két művet, és végül meg is tudtak egyezni a herceggel. Az első lépésben 2009-ben – három évre elosztott részletekben – 50 millió fontért a Skót és a Brit Nemzeti Galériák közösen meg tudták vásárolni a Diána és Actaiónt, majd 2012-től ugyanígy három évnyi halasztott fizetéssel 45 millió fontért (a herceg végül ennyit engedett az árból) a Diána és Kallisztót is.

Tiziano: Diána és Kallisztó – forrás: Wikipédia

A pénz jelentős részét a brit Művészeti Alap és a Nemzeti Örökség Alap, a két múzeum, valamint a skót kormány adta össze, a második kép megvásárlásához azonban már némi állampolgári közadakozásból gyűjtött pénzre is szükség volt. A két festmény a két múzeum megállapodása szerint öt évenként felváltva látható Londonban, illetve Edinburghban, és „cseréjüket” a jövőben is majd minden ötödik évben végrehajtják.

Picasso: Gyermek galambbal – forrás: Wikipédia

Nem volt azonban ilyen szerencséje Nagy-Britanniának Pablo Picasso: L’efant à la colombe (Gyermek galambbal) című, 1901-ben festett képével. Ezt 2013-ban Charles McLaren, Aberconway negyedik hercege bocsátotta áruba, ám az általa kért, érdekes módon szintén 50 millió fontos vételárat, bár szerették volna, itt nem tudták határidőre előteremteni a szigetországban, így a festmény egy magánüzlet keretében Katarba került.