Luciano Pavarottit 1955-ben vitte el édesapja egy modenai énektanárhoz. Az akkor 20 éves fiatalember két és fél évig járt Arrigo Polához, aki a 80-as évek elején emlékezett vissza arra, milyen tanítvány volt a későbbi világsztár.
- hirdetés -
Váltsa meg jegyét a Pavarotti film szeptember 25-i magyarországi díszbemutatóra ide kattintva.
Pola, aki maga is aktív énekes volt akkoriban, azonnal észrevette, hogy kivételes hangi adottságai vannnak Luciano Pavarottinak. Az első időben csak az artikulációval foglalkoztak és hangképző gyakorlatokat végeztek, mert a mester úgy vélte, a jó kiejtést és a helyes énektechnikát automatikussá kell tenni. Néhány hónap elteltével a Rigolettóval és a Bohémélettel kezdték a tanulást.
„Luciano óriási lelkesedéssel végezte feladatát. Én tenoristaként elég szép sikereket értem el, és Luciano rajongott értem. Talán ez is fokozta igyekezetét. Mindenesetre
remek tanítvány volt. Szorgalmasan, nagy intelligenciával dolgozott.
Hangján kívül talán ez utóbbi legfontosabb adottsága. Amikor mondtam neki valamit, vagy bemutattam, hogyan kell megszólaltatni egy-egy hangot, már tudta is. Tanítása nem volt fárasztó, azonnal megértette a leckét.
Egyévi kemény munka után két teljes oktávnyi, nagyon szép tónusú hanggal rendelkezett. Hangterjedelmét felfelé és lefelé is fokozatosan bővítette, és a szélső regiszterekben – a nagyon magas és az alacsony hangoknál – is ugyanolyan kontrollt fejlesztett ki, mint középfekvésben.
Már kezdetben bizonyos voltam benne, hogy egy napon Lucianóból
nagy tenorista lesz.
Nem csupán hangja, hanem a munkához való hozzáállása miatt is: elkötelezett, érett és elővigyázatos volt. nem kontárkodott és igen komolyan vette munkáját: hangjának tökéletesítését.”
Forrás:
Arrigo Pola: Pavarottiról – Az énektanár. In: Luciano Pavarotti–William Wright: A pék fia és a kilenc magas cé. Zeneműkiadó, 1983, 41–43.
