A Magyar Állami Operaház Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra sorozata ezúttal Erdélybe látogatott, aminek keretében Donizetti Szerelmi bájital című, kamionon vándorló előadását mutatta be több helyszínen a dalszínház társulata a hátáron túli közönségnek. A turné során egy különleges jótékonysági eseményre is sor került, amivel kapcsolatban Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója adott exkluzív interjút lapunknak.
– Az Operaház művészei még az erdélyi koncerteket megelőzően hirdettek jótékonysági akciót, majd augusztus 27-én látogatást is tettek a Böjte Csaba által képviselt misszióban, ahol hátrányos helyzetű fiatalokkal találkoztak. Hogyan jött az ötlet, és miként esett a választás Dévára?
– Amikor már tudtuk, hogy felújítás miatt 2017 nyarán hosszabb időre bezárja majd kapuit az Andrássy úti ház, újra napirendre került az a gondolat, amely egyben régi adósságunk is, hogy rendszeres opera és balett előadásokat vigyünk a határon túli magyar közösségekhez.
Elindítottunk tehát egy 32 előadásból álló sorozatot, ami közel 400 embert mozgat meg. Ebben az időszakban találkoztam újra személyesen Böjte Csabával, akit egyébként régről ismerek, de eddig még nem volt igazán módom arra, hogy a tényleges segítségnyújtás gesztusával forduljak felé. A sorozat első időszakában nagyvárosokat látogattunk meg, amelyek rendelkeztek megfelelő játszóhellyel, mostanra pedig, hogy elkészült egy különleges opera kamion, már van lehetőségünk olyan kisebb településeken is fellépni mint Déva. Az, hogy most itt lehetünk egy nagyjából három éves folyamat végeredménye.
– Az Operaház nem először vesz részt jótékonysági kezdeményezésekben. Mennyire feladata egy kulturális intézmények, hogy élen járjon a hasonló missziókban?
– Azt hiszem, hogy ebben nagyon nagy a felelősségünk, és a jótékonyság helyett valóban a misszió szó a megfelelőbb. Az Opera mögött ott az állam, mint fenntartó, amely egy hathatós védőhálót jelent. Nem profitorientált intézmény vagyunk, ezért azt gondolom, hogy egészen máshogy állunk ezekhez dolgokhoz, nem beszélve arról, hogy milyen lelki folyamatokon megyünk ilyenkor keresztül.
Az Opera művészei napról napra energiát adnak a közönségnek, fontos, hogy ilyenkor egy kicsit mi is töltődünk érzelmileg. Máshogy jövünk haza egy tengerentúli turnéról is, ha azt érezzük, hogy a közönségnek adhattunk valamit, az pedig nem kérdés, hogy mennyivel megsokszorozódnak ezek az energiák, ha külföldön magyar közönséghez tudunk eljutni.
– Mennyire tudja ténylegesen segíteni egy ilyen akció adott esetben a gyermekotthon mindennapjait és távlati terveit?
– Mi elsősorban a művészetünket tudjuk adni. A világban is az a dolgunk, hogy a produkcióinkkal biztosítjuk a kikapcsolódást, vagy a regenerálódást. Ha itt a gyermekotthonban valaki elgondolkodik majd az előadásunk láttán, kedvet kap arra, hogy még több operát lásson, vagy esetleg zenét tanuljon, akkor már elértük a célunkat.
– Egy ilyen találkozás, akár a rejtett tehetségek számára is meghatározó lehet.
– Valóban próbálunk nyitott szemmel járni, és bár nem vagyunk képző intézmény, a kapcsolataink révén egyfajta médiumként tudunk működni. Hogy egészen konkrét legyek, megismertem egy gitáros fiatalembert, Geangos Zoltán Emánuelt. Amennyire meg tudom ítélni, egyértelműen a budapesti Zeneakadémián lenne a helye, ahogy Varga Máriának is jó lenne Magyarországon színészképzést kapnia. Azért pedig, hogy ez egy reális lehetőség legyen, az Opera és én is minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni.
