Szeptember 17-én Londonban a Sotheby’s sokszorosított grafikai árverésén egy igazi szenzáció kerül kalapács alá: a 20. század egyik legjelentősebb műkereskedője, Ambroise Vollard által 1896-ban Párizsban kiadott, huszonkét művész egy-egy munkáját tartalmazó litográfia-album egyetlen, most előkerült teljes példánya, benne – sok más fantasztikus művészéi mellett – Rippl-Rónai József egy képével.
Ambroise Vollard (1866–1939) 1890-ben, huszonnégy évesen érkezett Párizsba az Indiai óceánban fekvő, francia fennhatóságú Reunion szigetről, hogy megkezdje jogi tanulmányait. Az előadások helyett azonban inkább a bolhapiacokat, a galériákat, a műkereskedők üzleteit bújta: olcsó grafikákat, nyomatokat vásárolt, majd magasabb áron adta őket tovább. 1893-ban nyitotta meg saját galériáját a Rue Laffitte-on, az akkori párizsi műkereskedelmi piac központjában. Első kiállítását Édouard Manet rajzaiból állította össze; ennek kapcsán aztán olyan további művészeket ismert meg, mint Berthe Morisot, Claude Monet, Edgar Degas, vagy Pierre-August Renoir (aki portrét is festett róla).
1895 novemberében ő rendezte meg Párizsban Paul Cézanne első bemutatkozását; egyúttal meg is vásárolta a festő mintegy másfélszáz alkotását.
(Cézanne is festett portrét a műkereskedőről.) Ez a tárlat vonzotta be hozzá a fiatalabb alkotókat, például Pierre Bonnard-t, Maurice Denis-t, Édouard Vuillard-t, Félix Vallottont, vagy éppen a Nabis (Próféták) művészcsoporthoz akkoriban csatlakozó Rippl-Rónai Józsefet.
Cézanne után Vollard kiállítást rendezett Manet, Gauguin és Van Gogh munkáiból is, de később, 1901-ben ő mutatta be először Picasso, majd 1904-ben Matisse műveit is a francia főváros közönségének. (Picasso egy kubista portrét készített galeristájáról.) A tárlatok mellett az általa eladott művek bevételéből pedig rendszeres kiadói tevékenységet is folytatott; elsősorban az 1890-es évek elején divatba jött litográfia, vagyis a kőnyomat-technika által előállított sokszorosított grafikák készíttetését és terjesztését tekintette fontos feladatának. A kor egyik legjobb nyomdászával, Auguste Clottal dolgozott együtt, és pénzügyi támogatást adott egy sor művésznek, hogy a mesternél megismerkedhessenek az új technikával. És bár Renoir például kifejezetten idegenkedett a kőnyomtatástól – túlzottan nehéznek tartotta a többszörös levonatkészítésből összeálló színes munkákkal való, nagy precízséget igénylő pepecselést –, a fiatalabbak, mint Bonnard, Vuillard, vagy Denis hamar ráéreztek az új, nagyobb példányszámban és olcsón elkészíthető grafikákkal szerezhető népszerűség lehetőségére.
És miközben a Société Française des Peintres-Graveurs, vagyis a Francia Festők és Metszők Tásasága éppen ekkoriban döntött úgy, hogy nem enged a tagjai közé külföldi művészeket, Vollard éppen hogy maga köré gyűjtötte a Párizsba messziről érkező alkotókat, mint például James Pitcairn-Knowlest, Théo Rysselberghet, Jan To-Roopot, Félix Vallottont, Edvard Munch-öt, vagy éppen Rippl-Rónai Józsefet. Az ő révükön nemcsak másféle munkákkal tudta színesíteni a kínálatát, de új gyűjtői kört is tudott teremteni magának, akik vevők voltak a külföldiek alkotásaira.
Vollard 1896-ban már a második sokszorosított albumát adta ki: olyan művészektől rendelt ekkor munkát, mint Georges Auriol, Albert Besnard, Jacques-Emile Blanche, Pierre Bonnard, François Rupert Carabin, Maurice Denis, Henri Fantin-Latour, Armand Guillaumin, René-Georges Hermann-Paul, James Pitcairn-Knowles, Gustave Leheutre, Alexandre Lunois, Charles Maurin, Edvard Munch (akinek az itt megjelent grafikája volt az első litográfiája, amelyet életében készített), Odilon Redon, Pierre-Auguste Renoir, Rippl-Ronai József, Jan To-Roop, Théo van Rysselberghe, Suzanne Valadon, Félix Vallotton és Édouard Vuillard.
A Les Peintres-Graveurs címen megjelentetett mappa minden művésztől egy-egy színes litográfiát tartalmazott, és száz példányban készült. Vollard a kiadvány népszerűsítése céljából az anyagot egy kiállításon is bemutatta: ezzel nyitotta meg új galériáját ugyancsak a Rue Laffitte-ban, ezúttal a 6. szám alatt.
A száz, egyenként tehát huszonkét művet tartalmazó albumot azonban gyakorlatilag még Vollard életében „szétszedték”, és az egyes lapokat külön-külön értékesítették.
Teljes megmaradt példányról mindeddig senkinek nem volt tudomása (egyetlen köz- vagy ismert magángyűjtemény sem őriz mind a huszonkét lapot magába foglaló sorozatot), éppen ezért hatalmas szenzáció, hogy most felbukkant egy „érintetlen” példány. Ezt még valamikor a húszas években vásárolta meg Párizsban egy francia család, és az ő birtokukban maradt meg mostanáig a komplett album, amely szeptemberben a Sotheby’s londoni árverésén 500.000–1.000.000 fontos becsértékkel fognak kalapács alá vinni. Ám hogy mennyire mehet majd fel az ára, arra nézve némi irányt adhat, hogy a sorozatból a Munch-munka idén áprilisban a Christie’s New York-i árverésén egyedül 831.000 dollárt ért meg valakinek.
Ami pedig a nekünk nyilván elsősorban érdekes Rippl-Rónai-művet illeti: az eredetileg La Fête au Village (Falusi ünnep; de ma már inkább Bretagne-i népünnepélyként szokták szerepeltetni) című litográfia öt különböző színváltozatban nyomott egy-egy példányát a művész 1900-ban a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta, 1960-ban pedig a BÁV második árverésén szerepelt a sokszorosított mű egyedi előrajza is, amely azóta szintén a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe került. 2003 októberében pedig a Virág Judit Galéria aukcióján felbukkant a műnek egy akvarell-lel festett változata is: ennek árát 9,5 millió kikiáltás után egészen a 26 millió forintos leütésig emelték a licitálók.
Ami viszont az eszerint legalább minimum száz példányban készült litográfia nemzetközi aukciós szereplését illeti, azzal gyakran lehet találkozni a világ különböző árverezőházainak kínálatában; 2014 szeptemberében a Christie’s londoni árverésén például 3500 fontért kelt el belőle egy példány, de a neten a különböző archívumokban lehet találni 950 dolláros és 5426 dolláros értékesítést is.
Magyarországon az axioart.com nyilvántartása viszont nem tud arról, hogy szerepelt volna példány ebből a műből hazai árverésen.
És végül, csak hogy zárjuk le Ambroise Vollard történetét is: a műkereskedő 1939 júliusában sofőrje vezette autóval indult a Párizstól nyugatra mintegy harminc kilométerre fekvő Le Tremblay-sur-Mauldre-ben álló házába, ahová a közelgő háború fenyegetése elől ekkorra már mintegy tízezer műtárgyát helyezte biztonságba. Már alig néhány kilométerre voltak a céljuktól, amikor Pontchartrain közelében a nedves úton az autó megcsúszott és kétszer átfordult a tengelye körül. Vollardnak eltört a gerince; a felborult kocsit benne a két holttesttel csak másnap reggel találták meg az út mellett.