Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Tasnádi István: „Pokoli menet volt, de megérte”

Tasnádi István: „Pokoli menet volt, de megérte”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Árpád átlagos harmincas, liftszerelő; elégedett az életével. Egy nap azonban a lélekvándorlás-specialista Perlay Inc. kopogtat az ajtaján. A cég elhunyt milliárdosok reinkarnációit kutatja fel, hogy azoknak vagyonukat átörökítve új életükben se kelljen nélkülözniük. Ha bebizonyosodik, hogy Árpád Michael Korsós, a rettegett pénzember újjászületése, elképzelhetetlenül gazdag lesz. De kész-e hátrahagyni saját életét, hogy valaki másét élje tovább? A válasz az Egy másik életben című tévéfilmből derül ki, amelynek rendezőjét és egyik íróját, Tasnádi Istvánt kérdeztük.

- hirdetés -

– Író vagy, de időnként rendezel is. Mikor van az, hogy nem adod ki az anyagot a kezedből?

– Először kényszerből rendeztem meg a darabjaimat, mert a kiszemelt rendező épp nem ért rá vagy külföldre költözött. Aztán rákaptam a dologra. Megéreztem, milyen jó közvetlenül a színésszel dolgozni, mikor a szándékaimat nem kell átvezetni egy szűrőn, hanem létre tud jönni egy valós párbeszéd, ami képes oda-vissza hatni.

– Első tévéfilmrendezésed, a MEMO az azonos című drámádból indult. Az Egy másik életben alapötlete is megvolt már más műfajban az íróasztalodban?

– A MEMO eredetileg forgatókönyvnek készült, csak azért írtam belőle tíz év után színdarabot, mert már lemondtam róla, hogy valaha is film lesz belőle. Aztán szerencsére mégis megvalósult. Az Egy másik életben alapötlete a társíró Veres Attilától származik. Egy bulin mesélte el és én egyből lecsaptam rá, hogy nincs-e kedve megírni együtt. Az a helyzet, hogy régebb óta járt a fejemben egy hasonló sztori a reinkarnáció detektálásról, de Attila alapötlete frappánsabb volt.

Egy másik életben

– Te hiszel a reinkarnációban?

– Nem áll távol tőlem a spirituális gondolkodás, mélyen hiszem, hogy a romlandó testbe ágyazva létezik egy halhatatlan részünk, de hogy ezzel mi történik a halál után, arról persze fogalmam sincs. De belefér a világképembe az esetleges újra leszületés.

A film ugyanakkor nem a reinkarnációról szól, valójában egy parabola, középpontban egy Akárkivel, aki azért küzd, hogy megtalálja önmagát.

Hogy megformája a saját életét. Meg tud-e szabadulni a lehúzó családi mintáktól. Úgy is lehet értelmezni a filmet, hogy főhősünk, ahogy elkezd öregedni, egyre inkább kezdi felfedezni magában a saját apját, akivel pedig erősen konfliktusos viszonya volt. Mindenkihez szeretett volna hasonlítani, csak pont őrá nem, és akkor most tessék! Ha így nézünk rá a sztorira, ahhoz már mindenki tud kapcsolódni, azt hiszem.

– A reinkarnáció egyfajta emlékezet-továbbvitel és -törlés is, valahol az amnézia és a hipermnézia között, innen nézve mintha kapcsolódna a MEMO-hoz. 

– Igen, a film vágása közben jöttem rá én is, milyen sok ponton kapcsolódik a MEMO-hoz. Milyen emléknyomok vezérelnek, irányítanak minket a való életben? Milyen belső képek határozzák meg a választásainkat, a tetteinket? És ezek az emlékek feltétlenül a saját emlékeink, vagy feljöhetnek mondjuk a családi tudattalanból és akkor már kívülről irányítottak vagyunk? Hatalmas téma ez, és valami azt súgja, hogy még nem is jártam a végére, még fogok erről beszélni.

– Kikkel készítetted a filmet, és miért épp velük akartál dolgozni? Profibb voltál-e a MEMO-hoz képest: ha ott hályogkovács voltál, akkor most mi vagy? Kérdezem ezt azért, mert van egy vírusszerűen terjedő vicces videó, amiben Lengyel Tamást kérdezed interjúhelyzetben, ő pedig a te filmrendezői gyakorlatodra tesz finoman ironikus megjegyzéseket.

– Szinte ugyanazzal a stábbal dolgozhattam, mint a Memóban és ez nagy biztonságot adott. Annál is inkább, mert ugyanabból a pénzből három évvel később már kevesebb forgatási nap jött ki, így mindössze 17 nap alatt kellett leforgatnunk ezt a bonyolult, másfél órás filmet. Ez lehetetlen lett volna, ha nem profikkal dolgozom, akik a szaktudásuk mellé a szívüket és a lelküket is beleadják. Pokoli menet volt, de megérte. Sokat köszönhetek Pajor Dóra gyártásvezetőnek, aki megint csodálatos helyszíneket talált a filmünkhöz, és Csukás Sándor operatőrnek, akivel alaposan előkészítettük a forgatást, hogy ott már gyorsan tudjunk haladni. Az a gerillavideo pedig egy vicc, előre megírtam, Tamás hogyan szívat szénné. Valójában teljes és kölcsönös a bizalom a stáb és köztem.

– A MEMO-t pozitívan fogadta a kritika, Berlinben elnyerte a legjobb televíziós filmnek járó Prix Europát. Az Egy másik életben ennek köszönhetően készülhetett el, vagy attól teljesen függetlenül, újra végigjárva a pályázati utat?

– Ezt a lehetőséget egyértelműen a Prix Europe díjnak köszönhetem. Azt sajnálom csak, hogy három évet kellett várnom, amíg elő tudtam állni egy épkézláb filmtervvel.

– Az Aranyélet kapcsán beszéltél arról, hogyan játszottatok az elvárásokkal, és arról is, milyen a sorozatfogyasztó néző. A köztévé nézőjének van ilyen előzetes tudása, amire lehet hivatkozni, vagy amit meg kell ugrani? Vagy az megnyugtató, hogy nem feltétlenül van, és nyugodtan kísérletezhettek, próbálkozhattok valójában rizikó nélkül, a magatok örömére, tapasztalatszerzésére?

– Egy sorozatnál kell számolni a nézői elvárásokkal, de ott is csak a második évadtól kezdve, amikor a nézők már bekerültek az adott fikció-világba és ők is elkezdték élni. Tulajdonképpen belül továbbélték két évad között azt a sztorit, aminek minden egyes elemét előre kitaláltuk. Egy önmagában álló filmnél ilyen elvárás nincs. Ez egyébként nehézséget is jelent, mert sokkal rövidebb idő alatt kell a nézőt berántani a film világába, mintha lenne rá nyolcszor ötven percünk.

A sorozatok idejét éljük, ebben az irgalmatlan kínálatban könnyen észrevétlen marad egy ilyen tévéfilm, mint az Egy másik életben.

Nagyon remélem, hogy ezúttal ez nem így lesz! Úgyhogy köszönöm a lehetőséget és a beszélgetést!

Az Egy másik életben 2019. augusztus 29-én 21.25-től látható a Duna Televízióban.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X