Gyerekkora óta két téma foglalkoztatja és tölti ki életét: a zene és a világpolitika. Előbbi örömet okoz, utóbbi leginkább csak bosszúságot. Valóban, a politika számára már korai éveiben is nagy csalódással járt.
Fischer Ádám 1949-ben született Budapesten, és 1956 elején, egy-két nappal hetedik születésnapja előtt lett első osztályos. Ekkor azonban a politika, avagy inkább a világtörténelem közbeavatkozott. Már október végén megakadályozta, hogy a kisdiák a zeneiskolában folytassa megkezdett tanulmányait. Kitört a forradalom, tanításra hosszabb ideig gondolni sem lehetett. Amikor aztán 1957 őszén Ádám immár a második osztályba járt, sértődötten kérdezte, hogy ezúttal miért nincs októbertől februárig olyan hosszú iskolai szünet, mint a múlt évben. Nem lehetett könnyű a nyolcéves gyereknek érthető magyarázatot adni.
A Fischer család egy bérházban lakott az Operával szemben, amit utólag akár kedvező előjelnek is felfoghatunk, ha a két testvér, Ádám és Iván későbbi sikeres karmesteri pályájára gondolunk. A több mint két kilométer hosszú, előkelő Andrássy útról beszélünk, amely a pesti belvárost körülhatároló Kiskörúttól nyílegyenesen vezet a Hősök terére. Mai formáját a 19. század utolsó harmadában nyerte el, amikor Budapest rohamos fejlődésnek indult. Kezdetben prózaian Sugárútnak hívták, míg aztán 1885-ben Andrássy Gyula, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere után nevezték el. Majd az 1956-ot megelőző sötét években a neve Sztálin út volt, ami meg is felelt annak, ahogy egykori díszes külseje ekkorra már elég nyomorúságossá vált.
Ádám mindennapi útja az iskolába hosszú volt, mintegy háromnegyed órát tartott. Az Andrássy útról (amelyet a budapestiek továbbra is így neveztek, s mely nevet az út 1989 után ismét visszakapott) az 1-es autóbusszal az Astoria sarkáig ment, és ott átszállt az 5-ös buszra. Ez a belvárosból a Lánchídon át elvitte a budai oldalra, ki a Pasarét még mindig elegánsnak számító villanegyedébe. Ebben a zöld külkerületben működött a főváros egyetlen és egyelőre kísérleti, zenei általános iskolája.
Bővebb információ az életrajzi könyvről ide kattintva.
A zenei nevelés meghatározó volt a Fischer gyerekek életében. Már pici korukban sem fért kétség hozzá, hogy zenészekké kell válniuk. Így aztán Ádám zenei képzése édesapja kívánságára már az első elemiben elkezdődött.
Hatesztendős korában tette le élete első vizsgáját. Egy keveset énekelnie kellett a felvételin és ezzel jó hallását bizonyítania, majd néhány szelíd kérdés következett, hogy a tanárok, tanárnők a gyerek intelligenciájáról meggyőződhessenek. Ez utóbbi során valami csaknem félresikerült.
„Időnként otthon a mamád ugye megfürdet, és rendbe teszi a körmeidet is. Hát mondd, hány körmöt vág le ilyenkor a fürdőszobában az ollóval?” Így szólt a feladat, és a kis felvételiző általános megrökönyödésre ezt válaszolta: „Hatvanat”. Mikor aztán erre a vizsgáztató néni valami olyasmit kezdett mondani, hogy „Na de, kisfiam”, Ádám gyorsan hozzátette: „mert tetszik tudni, mi hárman vagyunk testvérek”.
Azt, hogy jó eszű, ezek után senki sem vonta kétségbe, s így a zeneiskola diákja lett. A tanítás itt Kodály Zoltán módszerét követte: naponta énekórák és karének, szolfézs, a hallás és a ritmusérzék fejlesztése, melyek már a legfiatalabb korban arra szolgáltak, hogy nemcsak a későbbi zenészek, hanem mindenki számára megteremtsék az alapokat. Kodály meggyőződése szerint a zene ismeretére és élvezetére való nevelés a legalkalmasabb eszköz arra, hogy az egyes emberben a humánumot felébressze és szilárdan megtartsa.