Csenki-Túri Luca: „A népzenei gyűjtőutak bátorságot adtak, hogy vállaljam a saját stílusom”

Csenki-Túri Luca - fotó: Dimény András

Túri Luca 2018-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének népi vonós szakirányán. Hegedűjátékát technikai felkészültség, stílushű előadásmód, sokszínű és alapos repertoárismeret jellemzi. Fontos számára a még többnyire feltérképezetlen népzenei dialektusok hangszeres zenéjének precíz elsajátítása, amely zenekarát, a moldvai csángók dallamait autentikus módon feldogozó Korindát is jellemzi. Az együttesnek néhány napja jelent meg az első lemeze, ennek kapcsán beszélgettünk a fiatal hegedűssel.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a népzenével?

– A családom révén a zene már gyerekkoromban is szerves része volt az életemnek, amiből az iskolai környezetben sem szakadtam ki, hiszen a Szolnoki Waldorf Iskolába jártam, ahol minden napunk énekléssel és zenéléssel telt. Mellette a törökszentmiklósi zeneiskolában tanultam klasszikus hegedűt, és 10 éves lehettem, amikor a szüleim javaslatára átiratkoztam az akkor már működő népzene szakra. Ez jó döntésnek bizonyult, mert teljesen új lendületet kaptam a hangszerjátékban, amiben nagy szerepe volt az akkori tanáromnak, Erdélyi Klárának, aki hatalmas szeretettel tudta átadni nekem a hegedűtudását. 

Ahogy a legtöbb népzenét tanuló fiatalra, úgy rám is nagy hatással volt ennek a zenének a közvetlen hangulata.

Igazán büszke voltam arra a tudásra, amit megszereztem, és nem is telt el sok idő, amikor megalakult az első zenekarom. Aztán felvételt nyertem a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnáziumba, amellyel elkezdődött az életem egy nagyon fontos szakasza, hiszen új perspektívában kezdem látni a népzenét. Ebben különösen nagy szerepe volt annak az inspiráló diákközösségnek, amelynek ott tagja lettem. Úgy gondolom, hogy a zenét megtanultam mélyen átérezni, miközben mindig örömmel töltött el egy-egy dallam megformálása, vagy a darabok részletekbemenő vizsgálata.

Csenki-Túri Luca – fotó: Dimény Andris

– Hogyan vezetett az utad a Zeneakadémia Népzene Tanszékéig?

– Már a zeneiskolában nagyon közel kerültem a zenéhez, a hegedülés és a zenehallgatás nem mint kötelező tevékenység, hanem mint a legörömtelibb szokás ivódott bele a mindennapjaimba, innentől kezdve pedig minden bizonnyal kijelöltté vált az utam. Az 5. konzis évem után vettek fel a Zeneakadémia akkoriban induló Népzene Tanszékére, ahol 2018 őszén vehettem át hegedűtanári diplomát – épp akkor, amikor fél éves lett a kislányom. 

– Sokféle tájegység autentikus zenéje mellett a moldvai népzenét is elsajátítottad, amelyet eredeti környezetében is hallottál. Hogy kerültél kapcsolatba a legarchaikusabbnak nevezett zenei hagyománnyal? 

– Csak 2014-ben kezdtem el foglalkozni a moldvai zenével, amikor a Korinda zenekar felkért, hogy csatlakozzak hozzájuk prímásként. Ez az együttes a férjem, Csenki Zalán kobzos első zenekara is egyben, amelyet szinte még gyerekként alapítottak Szegeden. 

Korinda – fotó: Dimény Andris

Népzenei gyűjtésekről tanulni nagy élmény és kiváltságos helyzet, de még összetettebb tudást eredményez, ha egy adott zenét az eredeti környezetében hallhatunk. Én kevesebbszer jutottam el moldvai gyűjtőutakra, mint a férjem vagy a zenekarunk többi tagja, de az ott megélt intenzív élményeim által, úgy érzem, teljesen megváltozott bennem a népzenéről, a zenélésről alkotott kép.

– Meg tudod fogalmazni, hogy miként gazdagodott a játékod a helyszíni tapasztalatok során?

– A moldvai utakból legfőképp még több bátorságot merítettem ahhoz, hogy a saját stílusomban játsszak, habár az egyéniség szabadjára engedése a népzenei interpretációban alapvetően egy vitás kérdés.

Az egészen biztos, hogy a gyűjtőutaknak köszönhetően sokkal inkább az enyémnek érzem ezt a zenét. 

A népzene műfajában is mindenki próbálja megtalálni a saját helyét. Azért különösen fontos számomra a Korinda és minden általa nyert tapasztalat, mert úgy éreztem, a moldvai zenében való jártasságom egy kicsit biztosan egyedivé tesz.

Moldvai gyűjtőúton – fotó: Bacsa Orsi

– Mi fogott meg igazán ebben a zenében? 

– Habár természetesen főként a hegedűs repertoárban és a különféle játéktechnikákban mélyedtem el, rengeteg gyönyörű énekelt dallammal is találkoztam erről a területről, melyek szintén nagy hatással voltak rám. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt az értékes vokális anyagot is behatóan megismerjem, mert ezek képezik a moldvai zene legmagyarabb részét. Nem véletlen, hogy a Korinda repertoárjának magját is az énekes dallamok adják, amelyek esetenként hangszeres változatban is fellelhetőek.

– Mi a zenekar célkitűzése?

– Az együtt zenélés öröme mellett próbálunk tényleg mélyre ásni: szeretünk kifejezetten olyan anyagokkal, gyűjtésekkel foglalkozni, amelyek nem közismertek. Egy sajátos stílus kidolgozására törekszünk, amelyben szervesen alakul újjá a zene. Ehhez szorosan kapcsolódik a zenekar tagjainak a népzene-oktatásban való aktív részvétele a már említett, évente megszervezett saját gyűjtőutak lebonyolítása mellett. Csenki Zalán például idén kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémia Doktori Iskolájában, ahol a moldvai tánczenét választotta disszertációja témájának.

Csenki-Túri Luca és Csenki Zalán – fotó: Dimény András

– Mit hallhatunk a csupán néhány napja megjelent első Korinda-lemezen?

– 2015 óta a moldvai mellett a környező tájegységek zenéjével bővítjük a repertoárunkat, és létrehoztuk A csángók és a keleti székelység népzenéje című műsort, amivel turnéztunk már az Egyesült Államokban, a moszkvai zeneakadémián, de előadtuk Kárpátalján és Magyarország több városában is. Az első lemezünkre ennek a műsornak az általunk legjobbnak ítélt darabjait válogattuk össze.

Korinda: Rögtől szívig

– Milyen szereped volt a felvétel elkészítésében?

A anyag ének- és hegedűközpontú, ezért a zenekar irányítása legtöbbször az én feladatommá vált.

Dialekton Népzenei Kiadónál megjelent Rögtől szívig című Korinda-lemez létrejöttét az NKA Halmos Béla Programja támogatta.

– Véleményed szerint van helye az általatok képviselt műfajnak a zenei piacon?

– Az autentikus népzene és néptánc láthatóan épp felszállóágban van, de emellett biztos, hogy az úgynevezett zeneipari működésbe kevésbé tud betagozódni, ami, úgy gondolom, nem olyan nagy baj a zene szempontjából, ha abban az erős, belső közösségben, amelyben műveljük, továbbra is meg tud élni és fenn tud maradni, ahogy valaha, az eredeti környezetében.

– A különböző zenekarral kapcsolatos tevékenységek mellett mi foglalkoztat most leginkább? 

– Jelenleg főképp az anyai hivatásomnak élek, ami egy teljes embert kívánó feladat, de igyekszem a lehető legtöbbet foglalkozni a zenével is, például a kisgyermek mellett különösen hasznos és fontos zenehallgatás által. Zalánnal pedig épp egy olyan kiadvány létrehozásán dolgozunk, amelyen összegyűjtjük a hétfalusi csángók népzenéjét. Hosszútávon nagyon sok más tervem is van, többek között szeretnénk a férjemmel a duó formációnkat tovább fejleszteni, hiszen nagyon jól megértjük egymást a zenében is.