Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész szerint aki kiválóan interpretálja Bartókot, szinte bármi mást is képes eljátszani, ezért a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszának hangsúlyosabban kellene szerepelnie a magyar zongoristák repertoárján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője is részt vesz a Bartók Világverseny zsűrijének munkájában.
„Bartók számomra – ahogyan egyébként a hatvanas, hetvenes években felnőtt, magyar zenetanuló gyerekek számára általában – primer élmény, szinte anyanyelv. Akkor magától értetődő helye volt az oktatásban, természetes volt, hogy Bartókon növünk fel” – idézi fel Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője, a Bartók Világverseny idei zsűrijének tagja. Szerinte ennek is köszönhető, hogy a Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraversenyeken kétszer elnyerte a legjobb Bartók-interpretációért járó díjat. Két meghatározó élményre emlékszik:
egyik főtárgy óráján hallotta tanárától, Falvai Sándortól Bartók Zongoraszonátáját, amely valósággal megrendítette.
Szerinte az 1926-os mű prófécia az elkövetkező II. világháborúról, ezért meggyőződése, hogy Bartók a 20. század prófétája volt. A másik a szerző egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára, amelyet – a Táncszvit mellett – a 20. század egyik legnagyobb zenéjének tart.
„Kell hozzá zenei műveltség, ahogyan Bartók valamennyi nagyobb művéhez is, de tiszta füllel, nyitott szívvel, figyelemmel meghallgatva katarzissal ajándékoz meg. A zenetörténet összegzése, Bartók zsenialitásával megfejelve”
– mutat rá. Ami az előadói gyakorlatot illeti, Dráfinak az a véleménye, hogy a szerző által alkotott kottakép hű követése elvezet a Bartók szándéka szerinti előadásmódhoz. Arról, hogy mennyire része a mostani diákok repertoárjának Bartók zenéje, a zongoraművész elmondja: ezzel kapcsolatban nem elégedett. „Kétségtelen, hogy Bartók darabjai a legnehezebbek közé tartoznak. Ha valakiben már ott lapul némi lustaság, hajlamosabb könnyebb utat választani, és a Bartókkal való megismerkedést lehetőleg elkerülni, halogatni. Vizsgákon azért mindig hallunk Bartók-műveket is, de nem eleget.” – hangsúlyozza a tanszékvezető.
A világ legerősebb zongoraiskolája, az orosz követelményrendszere sokkal következetesebb szerinte a magyarnál, a legnehezebb orosz zeneszerzők művein tanulnak meg zongorázni, ami számukra ráadásul zenei anyanyelv.
„Nekünk is adott a lehetőség, hogy saját zenei anyanyelvünk, Liszt és Bartók életművének magas szintű, következetes elsajátításával még magasabbra emeljük az általános színvonalat a zongoraoktatásban” – mondja.
Rámutat arra is, hogy a bartóki technika magától értetődő természetességgel ered a liszti zongoratechnikából. Aki pedig ezt a technikát elsajátítja, a teljességet birtokolja, és nem jelenthet komoly kihívást számára más nagy zeneszerzők műveit is eljátszani, Bachig visszamenően. Dráfi Kálmán nagyon fontosnak tartja a jó hangszert is, mint felidézi, Horowitz sem véletlenül ragaszkodott a világ minden pontján a sajátjához. „Büszkén mondom, hogy a Bartók Világversenyen Európa legjobb koncertzongorája, egy Steinway D-modell áll a versenyzők rendelkezésére a Zeneakadémián. Játszottam rajta többször, jól tudom: szárnyakat ad” – teszi hozzá.
A teljes interjú a Bartokworldcompetition.hu portálon ide attintva olvasható)
(Korábbi hírek a Bartók Világverseny és Fesztiválról ide kattintva érhetők el!
