Emlékszik Pogány Judit legfontosabb alakításaira?

Pogány Judit - forrás: szinmuveszetunkklubja.network.hu

2019-ben Pogány Judit kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A művész színházi szerepeinek száma több mint 160. Idézzük fel néhány emblematikus alakítását kritikarészletek és felvételek segítségével!

A kis cseléd szerepét Pogány Judit játssza Édes, keserű, naiv, groteszk, egy lírai villanás és annak iróniája. Mintha együtt hallanám Szép Ernőt és Karinthy Frigyes paródiáját. – Demeter Imre: Szép Ernő: Patika (Film Színház Muzsika, 1972)

A vonzások-taszítások ösztönvilágának kavalkádja kavarog az Ahogy tetszikben, s Pogány Judit, az elementáris színésznő elemében van: ki más fedezhetné fel Rosalinda alakjának shakespeare-i költészetét, mint ő? Hisz Rosalinda szerelmi álruhásdiját is keserűen nézi. Mint maga a drámaköltő. – Pályi János: Pogány Judit és a színpadi groteszk (Magyar Hírlap, 1974)

Az előadás egyik legkatartikusabb pillanata, amikor Pogány Judit (Liza Drozdova) kétségbeesett rohanásában végigvágódik az utcán, belezuhan a pocsolyába, s a teljesen átázott ruhában és cipőben reszkető testű vézna lány elzokogja: „Eddig igyekeztem bátornak látszani, de most félek a haláltól.” – Saád Katalin: A képzőművészet titkos jelenléte (Színház, 1975)

Ide kapcsolódik:
Ismerje meg a Színházi Kritikusok Céhének ide életműdíjasát, Pogány Juditot

Pogány Judit nagy önfegyelemmel és belső erővel eléri azt, hogy érdemmé és értékké válnak azok a veleszületett adottságai – alacsony termete, vékony hangja –, amelyekkel régóta is annyit tusázott. Törékenységének és temperamentumának ellentmondásossága: a halálközelség és az élniakarás kettőssége. Anna Petrovna-alakításának különös színt ad, hogy – rendezés koncepciójának megfelelően – ebbe a figurába is képes komikumot belevinni. – Eörsi István: Egy keserű kórkép dicsérete (Színház, 1978)

Pogány Judit hihetetlen beleélőkészséggel és példátlan stilizációval létrehozott Pinokkiója már több mint hibátlan alakítás – az maga az állandó megsemmisítettséggel fenyegetett, ám megsemmisíthetetlen humánum. – Oravecz Imre: Mese és antimese (Film Színház Muzsika, 1979)

Pogány Judit egyszerre tud autentikus Charlotte Corday lenni – és tudja a módját, hogy ironikusan megmutassa ezt a Corday-t, aki ő maga. Színpadi jelenlétének e belső feszültsége számára alighanem a legfőbb erőforrás. – Pályi András: Jelenlét és irónia (Színház, 1982)

Pogány Judit is remek: foggal-körömmel küzd a történetéért, kézzel és lábbal kapálódzik elrablása ellen. Nasztya törékeny alakját, éneklő hangját nem lehet felejteni – a pince tündére ő. – Csáki Judit: Idelenn. (Kritika, 1993)

Pogány Judit spórolós Ernájának testtartásában van valami súlyosan merev keménység. Kemények, súlyosak és erőteljesek a mozdulatai, erős a hangja. Ez az asszony keménnyé formálta magát. Lakótelepek büszke angyala, amint tisztes üzletasszonyi életet vizionál a köztiszteletben álló hentesmester oldalán az alagsori konyhában, de még képzelgéseit is szüntelenül megregulázza. – Kovács Dezső: Bejön lakásodba az élvezet (Színház, 1996)

Ékkőnek a koronában ott van Pogány Judit Bolondja, megélhetési bohóc, kortalan és nemtelen kerekded manó, rőt hajjal, nejlon esőkabátban, semleges és joviális rezonőrszerepbe burkolózva az élet viharai elől. – Koltai Tamás: Mustár és palacsinta (Élet és Irodalom, 2006)

Pogány Judit színészi azonosulása, színpadi léte, hiteles kisszerűsége és lelki nagysága úgy ütközik meg a színpadon, hogy az anyai magatartás egyetlen gesztusával, rezdülésével sem kerül szembe. (…) A siker a Pinceszínházban nem a darabé, hanem a színészé, és Pogány Judit szemmel láthatóan élvezte a közönség szeretetének közvetlen, szinte személyes megnyilvánulását. Hogy sokrétű, árnyalt jellemrajzával, eszköztelen szuggesztivitásával újfent bebizonyíthatta, nemcsak jó, de nagy színésznő is. – Földes Anna: Két monodráma (Criticai Lapok, 2007)

Pogány Judit naturális részletek – külső elhanyagoltság, loncsos ruha, ormótlan papucs – nélkül, csak „belülről” megkülönböztethető szőkén-őszen egyaránt önazonos, a csalódások útját elszántan végigjáró, az élethazugsággal leszámoló Orbánné. – Koltai Tamás: Örök darab (Élet és Irodalom, 2009)

Nem mondhatja el akárki ezt a történetet Málnácskáról és Tökmag királyfiról, még ha Pirinyó Minyó segít is neki menetközben kitalálni azt. Olyan valaki kell, akiben ott lakik az a bánattal mérkőző nagy erő, ami majd’ szétveti a gyermeklelket, de majd megtartja azt felnőtt korban. Ha Pogány Judit énekelne, talán azt mondhatnánk, „megvan neki” a három oktáv. Így most azt mondhatjuk: megvan neki a veleszületett bűbájosság minden tudománya, s a varázslás titkos és tanulható mesterségének minden fogása is. – Gabnai Katalin: A Sötétben Látó Tündér (Kritika, 2009)

Ide kapcsolódik:
40. Színikritikusdíj-átadó – különszám

Pogány ismét „sötétben látó tündér”, örömeit is fájdalomból hívja elő. Szívmelengető nézni, ahogy kacsázva repül, kisördögként istenül. Kiváló rendezői döntés, hogy – plusz szavak segítségével is – Arielt ugyancsak egészen közelről társítja Prosperóhoz az előadás. A szolgáló szellem a végén azt sem tudja, mit kezdjen a régtől nagyon vágyott és visszanyert szabadsággal. Ura mellett szeretne szabad lenni, nem egymagában. – Tarján Tamás: Varázsszékláb (Kultúra.hu, 2012)