épphogy utolsólag van tizenkilenc nyárvasárnapja Szomorúba tolja bele őszünk dala Eugene. mintha kezünk fogná hogy gyere, nem lesz gond, éreztet hogy folytatódik világ.
elhiszős fátyolhang vált határozott sajátos gyengédségbe el-elcsuklón mit imád fül. rágyújtunk, tilosbanhamuzunk. és ő vezet tovább, papírbacsomagolt titok öröm. gyűrt kéj oldód testről törölvén mosolyhangján mai dalnok vezet éteri magasba hogy szaladunk tőle aranyhídon. holnapba szaladás éve hogy őszkezdőd új élet. amolyan simoga dal hang ez mitől félszegett fej mosolya tekint bontott lelkünkbe végén. oldódjunk újra és újra.