Hogyan maradhat Shakespeare a kortársunk?

William Shakespeare

Két kortárs íróval is találkozhatnak a középiskolások a Literárium Junior szeptember 25-i és október 9-i programjain. Miként maradt élő szerző Shakespeare, és hogyan használja életanyagát egy mai alkotó? Mit tehet a drámaíró, ha a színházban nincs szünet és nincs függöny? Ha több a szerep, mint a színész? Mi az a lemur, és mi köze az úttörőkhöz? Mit lehet tenni, ha már elsült a csúzli? Ősszel minden kiderül.

Kortársunk Shakespeare – fogalmazott Jan Kott lengyel színháztörténész könyvének címében. Aligha lehet ennél tömörebben összefoglalni a világirodalom egyik legnagyobb hatású alkotójának erejét. William Shakespeare művei évszázadok óta jelen vannak az újabb és újabb generációk olvasmányai között, átdolgozott formájukban akár már gyerekkorban is (Shakespeare-mesék), és változatlan frissességgel kelnek életre színpadon és filmvásznon egyaránt.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Shakespeare nem halványuló jelenléte fakadhat örök érvényű, egyetemes témáiból: szerelem és barátság, féltékenység és árulás, halál, szülők és gyermekek drámai kapcsolatai – melyikünk ne érezné magát érintettnek? Azonban pusztán azzal, amiről beszél, nem magyarázható e kivételes életmű népszerűsége. Legnagyobb erénye az, ahogyan ezt teszi. Legyen szó tragédiáról, legyen szó komédiáról, Shakespeare bravúros szerkezeti, dramaturgiai megoldásai, stiláris és hangulati sokrétűsége és telített, élő karakterei lehetővé teszik, hogy a drámák szó szerint újra és újra lejátszódjanak, amikor találkozunk velük. Ehhez azonban nemcsak egy zseniális drámaíró, de egy vérbeli színházi ember tehetsége is kellett.

Ide kapcsolódik:
Shakespeare operái

A Lordkamarás Emberei színtársulat társtulajdonosa, a Globe egyik építtetője – aki nem mellesleg maga is színészkedett – kis túlzással a színházban élte londoni éveit, és drámái tanúsága szerint mindent tudott annak működéséről. Milyen fogásokkal érhető el a legnagyobb hatás a színpadon? Mit tegyen a szerző, ha nincs szünet és nincs függöny? Ha több a szerep, mint a színész? Mit kell elárulnia a színpadi szövegnek, ha díszletek alig-alig vannak? Miféle színészi kiszólásokkal, kommentárokkal vonhatja be a darab a nézőit?

A Shakespeare-drámák és a shakespeare-i színház összefüggéseire épülő szeptember 25-ei program megvilágítja, hogyan alkalmazkodott Shakespeare az Erzsébet-kori színház mindennapjaihoz és heterogén közönségéhez, a korabeli színpadi gyakorlathoz, és lett egyszersmind annak legtalálékonyabb művészévé.

Az előadó, Zalán Tibor személye garantálja a hiteles bemutatást: a József Attila-díjas író-költő maga is aktív színházi alkotó, aki arra is választ adhat, mit enged meg és hogyan él tovább a színpadból táplálkozó shakespeare-i dramaturgia a mai deszkákon. Egyszóval: hogy hogyan maradhat Shakespeare a kortársunk.

Zalán Tibor – fotó: Stekovics Gáspár

Kortársnak lenni – és még kortalannak is! Ilyen szerzővel találkozhat a közönség Garaczi László felolvasásán, ahol az író második lemur-könyvével válthatnak jegyet az érdeklődők a Garaczi-univerzumba. A változatos műfajokban alkotó író öt kötetből álló sorozatának (Mintha élnél, 1999; Pompásan buszozunk!, 2001; Arc és hátraarc, 2010; Wünsch híd, 2015; Hasítás, 2018) minden darabja az Egy lemur vallomásai alcímet viseli, de hangsúlyosan más és más életszakasz emlékei-emléktöredékei köré szerveződnek. „Egy sorozat részei, tematikai, történeti, stiláris szempontból ez igazolható is, a megformálás szempontjából viszont a részek teljesen önállóak”– nyilatkozta Garaczi László.

A Pompásan buszozunk! általános iskolás Lemur Mikije „csúzlibalesetéért” igazgatói intőt kap. A kötet a várható szülői büntetést latolgatva hazafelé tartó fiú és a már felnőtt elbeszélő szólamainak különleges keveréke, amely a ’60-as évek mellett a rendszerváltás időszakát is megidézi. Garaczi bámulatos ügyességgel beszéli és szövi egymásba a különféle nyelvi regisztereket a kamaszszlengtől a Kádár-kori Magyarország szókészletén át egészen a tanárok tipikus fordulataiig. Érzékeny látásmódját és finoman felépített történeteit még vonzóbbá teszi az a humor, amelyért újabb és újabb generációk szeretnek bele Garaczi László prózájába.

Garaczi László – fotó: Szilágyi Lenke

„A lemur-könyvek önéletírások ugyan, de az önéletírói paktumot körülbelül annyira használják, mint kispályán a lest: »mikor megkértük, hogy bíráskodjon a fociban, az előzetes szabálymegbeszélés során kiderült, hogy a legmesszebbmenőkig nincs tisztában a lesszabály jelentőségével, nem tudja mi a les. Fuvolázni sem hallott róla. Mi igazából, a bevett szokásokhoz híven, nem is kívántuk kispályán a lesszabályt alkalmazni, de ahhoz, hogy egy szabályról komoly megfontolások után lemondjunk, töviről hegyire ismernünk kell magát a szabályt, ahhoz, hogy egy törvényt semmisnek nyilvánítsunk, behatóan ismernünk kell magát a törvényt.« (Pompásan buszozunk!, 70.)” – olvassuk a Könyves Blog lemurológiai összefoglalójában.

Hogy mennyiben önéletrajzi könyv a Pompásan buszozunk!, az kiderül október 9-én, aki viszont már találkozott a szerzővel, az tudja: a szórakozás kortól függetlenül garantált.

„Egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / garaczilaci.”