Környezeti ártalmak, szülő-gyermek viszony, kirekesztés – tabutémákat feszegetnek a Scolar Kiadó kötetei

Forrás: Kreatív Európa Program / Scolar Kiadó

A Scolar Kiadó kínálatában a kezdetektől fontos szerepet játszik az idegen nyelvű szépirodalom, így jól illeszkedik a kiadó profiljába az a kilenc kötet, amelyek a Kreatív Európa Program támogatásával jelentek meg. A projektekről és a pályázás folyamatáról Érsek Nándor kiadóvezetővel, valamint Kozma Andrással, a kiadó nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársával beszélgettünk. 

„Az 1994-es alapítás óta több mint 15 nyelvből fordítottunk műveket, több Man Booker-díjas szerzőt vezettünk be a piacra, és a skandináv szépirodalom terén továbbra is a legváltozatosabb portfólióval rendelkező kiadó vagyunk. Ehhez a széles spektrumhoz, különösen a kis nyelvek esetén, elengedhetetlen a különböző pályázati források felhasználása. Ennek részeként a Kreatív Európa Program fontos lehetőséget és tényleges támogatást jelent” – összegzi Érsek Nándor.

A Scolar Kiadó már a Kreatív Európa Program elődjének számító Kultúra Keretprogramban is aktív és sikeres pályázó volt. A 2014 óta tartó időszakban további két nyertes pályázatot nyújtottak be. A nyertes projektekről Kozma András számol be: „A címek válogatásánál a magas irodalmi minőség és a műfajok változatossága mellett mindkét alkalommal fontosnak tartottuk, hogy a művek valamilyen formában olyan társadalmi, szociokulturális problémákra reflektáljanak, amelyek

az új évezred elején egyetemes jelentőségűek.”

Így kerültek a lefordított és megjelentetett könyvcsomagokba a kirekesztés, a környezeti ártalmak, a mentális zavarok, a szülő-gyermek viszony, a bántalmazás, a családon belüli erőszak vagy a függőségek sokszor provokatív vagy tabunak számító kérdéseit feszegető regények és novelláskötetek. A könyvek többsége a fiatalok nézőpontjából mutatja be a világot, de nem csak a fiatal olvasók számára lehetnek érdekesek.

Forrás: Kreatív Európa Program / Scolar Kiadó

Hasonlóan nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a Scolar Kiadónál korábban bemutatott külföldi szerzők további műveit is megismerhessék az olvasók. Így adták ki többek között Janne Teller nagy sikerű Semmi című regénye után a dán szerzőnő Minden című novelláskötetét, utóbbit már a Kreatív Európa Program támogatásával.

Janne Teller: Minden – forrás: Kreatív Európa Program / Scolar Kiadó

„Több olyan szerzőtől jelentettünk meg könyveket, akik már ismertek voltak a piacon, például Janne Teller vagy Ian McEwan, de a program lehetőséget teremtett arra is, hogy egy izlandi és egy észt szerzőt is megismertessünk a magyar olvasókkal” – meséli Kozma András.

Ian McEwan: A gyermektörvény – forrás: Kreatív Európa Program / Scolar Kiadó

A pályázás nehézségeiről is meséltek: „A pályázat elszámolása nem egyszerű, és sok adminisztrációs teherrel jár. Az EU Irodalmi Díjas könyvek is megkötik a kezünket, illetve az is felmerül még problémaként, hogy a jogdíjak nem elszámolhatók a pályázatban.”

Janne Teller dedikál – forrás: Kreatív Európa Program

Összességében azonban mindketten kiemelték, hogy az uniós műfordítási támogatás nélkül egyes köteteket egyáltalán nem tudtak volna megjelentetni, és bizonyos szerzőket csak így volt lehetőségük bevezetni a magyar piacra.

Kreatív Európa Irodák hálózata minden, a Kreatív Európa Programban résztvevő országban, így Magyarországon is jelen van. Munkatársaink örömmel állnak a pályázók rendelkezésére a programmal kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint a külföldi partnerkeresésben.

A Kreatív Európa Nonprofit Kft. az Európai Unió Kreatív Európa programjának hivatalos magyarországi koordinátora, fő támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Európai Bizottság.