Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A századelő hangulatköltője, a magány lírikusa - Tóth Árpád művészete

A századelő hangulatköltője, a magány lírikusa – Tóth Árpád művészete

Szinte mindenki ismeri a Körúti hajnal, az Esti sugárkoszorú vagy a Lélektől lélekig című klasszikust. Ám Tóth Árpád elégikus-szecessziós lírája mellett tréfás, groteszk, sőt esetenként fantasztikus költeményei, illetve műfordításai és publicisztikái is olvasásra érdemesek.

Az aradi születésű, ám a budai Várnegyedben élt és elhunyt költő nevét ma sétány viseli a Várban, ahogy utcákat vagy gimnáziumokat is neveztek el róla. Lírája évtizedek óta érettségi tétel, pedig életében csak három kis verseskönyve jelent meg. Tóth Árpádot Juhász Gyula mellett a századelő hangulatköltőjeként, a magány lírikusaként tartjuk számon. Nagy formaművész volt, tizenhárom szótagos jambikus sorát ma Tóth Árpád-versnek nevezzük: „Mikor csillaggal ékes a roppant tiszta tér” (Őszi kérdés).

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Fordításai máig frissek, Verlaine Őszi chansonja, Rilke Archaikus Apolló-torzója vagy Baudelaire több költeménye az ő interpretációjában ismert. Egy anekdota szerint, amikor Babits Mihályt megkérdezték, melyik a legszebb magyar vers, azt válaszolta, az Óda a nyugati szélhez — vagyis Shelley műve, Tóth Árpád fordításában.

Az ismertebb versei mellett a kevésbé szecessziós töredékek vagy a hírlapokban megjelent tréfás, groteszk versek is ugyanúgy említésre méltók költészetében. „Amit Tóth Árpád csinált, az romolhatatlanabb és kikezdhetetlenebb, mint sok más ünnepelt alkotás” (Szabó Lőrinc).

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X