Az ismeretlen hatása és párbeszéde – kortárstánc-premierek a CAFe Budapest keretében

Ketten / Sinni - fotó: Éder Vera

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál következő táncos double billjét, azaz kettős premierjét, két olyan művész készíti, akik a világ legmagasabban jegyzett szakmai műhelyeiben dolgoznak. A Ketten / Sinni alkotói Mészáros Máté és Juhász Péter.

Mi történik, ha egymás számára ismeretlen embereket zárunk egy térbe? Hogyan alakulnak ki kapcsolatok, és a kialakult kapcsolatok miként hatnak a többi jelenlévőre? Az est ezekre a kérdésekre keres válaszokat. A két bemutató lazán, epizódszerűen kapcsolódik össze, egyik sem előzménye vagy folytatása a másiknak, ugyanakkor mégis sok szálon képesek párbeszédet kezdeményezni egymással. Ez a párbeszédesség válik döntővé Ketten / Sinni minden elemében, valamint a nézői befogadás dinamikájában is.

A CAFe Budapest háttéranyagaiért keresse tematikus blogunkat! 

„Mészáros Máté úgy tud koreografálni, hogy közben elmélkedik is a táncról” – fogalmazott róla Artner Szilvia Sisso a Lábán Rudolf-díjra nominált United Space of Ambivalence kapcsán. A Magyar Táncművészeti Egyetem elvégzése után a Szegedi Kortárs Balett szólistája volt, innen került a bergeni Carte Blanche norvég kortárstánc-társulatba, majd a barcelonai Lanonima Imperialhoz.

Ide kapcsolódik:
Intim kamarazene, elitizmus nélkül - Zombola Péter első operája a CAFe Budapesten

Külföldön olyan alkotókkal működött együtt, mint Ohad Naharin, Sharon Eyal, Myriam Naisy vagy Wim Vandekeybus. Hat éven át volt az Ultima Vez társulat tagja, koreográfusként és oktatóként Európában és a tengerentúlon is dolgozott. Egy interjúban, még az Ultima Vez tagjaként így nyilatkozott erről a tapasztalatgyűjtésről: „

A cél, amiért külföldre mentem, hogy minél többet tanulhassak elsőkézből. Úgy gondoltam, hogy ezt a tudást majd haza tudom hozni, kiváltságos helyzetemet, hogy több nagy koreográfussal dolgozhattam, itthon kamatoztathatom.”  

Ezeket az élményeket 2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, A kezemet a fejembe hajtom című vallomásos darabjában osztotta meg, és ez a személyesség azóta is jellemzi a már hazaköltözött művészt. Egy évvel később azonban hazaköltözött. Döntését így indokolta: „Nem is akartam külföldön élő magyar koreográfus lenni, mert a globalitás és a történelmiség egyaránt hozzám tartozik. Jelenleg itthoni bázisról dolgozom sokat külföldön (…), emellett rezidenciákra utazom, és tanítok.” Azóta elkészítette a United Space of Ambivalence-t és az új Nemzeti Táncszínház adottságaira, terére koreografált A távolság mechanikája című munkáit, amelyekkel komoly szakmai sikereket ért el.

Juhász Péter a Budapest Kortárstánc Főiskola után a salzburgi SEAD intézetbe nyert felvételt, majd dolgozott a Kubilai Khan Investigation társulatával, a Les Ballets C de la B-ben, a Charleroi Danses-szal, a Compagnie Lingával, Eléonore Valère-Lachkyval. Immár több éve Franciaországban, Emanuel Gat társulatában táncol. Külföldi munkái mellett 2013-ban Ács Adrienn-nel és Mikó Dáviddal alapította meg a Sub.lab Kollektívát, velük együtt szervezik az IDW Budapest Nemzetközi Táncfesztivált. Legutóbbi hazai bemutatója koreográfusként a nyár elején volt, akkor az Inversedance számára készítette el a Taka című koreográfiát, amely Seneca gondolatai nyomán az emberi viselkedést kutatta az idő és a pillanat értékének relációjában.

Az előadás a Közép-Európa Táncszínház keretein belül készül, és október 20-án látható a Nemzeti Táncszínházban.

Váltsa meg jegyét könnyedén a CAFe Budapest programjaira ide kattintva.