Azok számára, akik már régebb óta nyomon követik híres magyar muzsikusaink sorsát, tán nem meglepő, hogy hegedűseink közül a soron következő különleges tehetségű csodagyerek, Szigeti József is zenész családba született, ahol rendszeresek voltak a zenei foglalkozások. Mivel zongorára nem tellett a szüleinek, természetes volt, hogy Szigeti – ahogy a család idősebb tagjai is – hegedűn kezdett el játszani. Az első zeneórákat Bernát nagybátyja adta neki Máramarosszigeten.
Hamar kiderült, hogy a kisfiúnak különleges tehetsége van a hegedüléshez, ezért édesapjával és fivérével Budapestre költözött. Itt kezdetben egy magánkonzervatóriumba íratta be édesapja, rövidesen azonban a Zeneakadémián is bemutatkozott, ahol a bíráló bizottság elnöke, Hubay Jenő úgy döntött, hogy saját osztályába veszi fel. Szigeti olyan neves művészekkel tanult itt együtt, mint Vecsey Ferenc, Telmányi Emil, Arányi Jelly és Geyer Stefi.
Berlini bemutatkozó hangversenyén 1905-ben, 13 évesen a következő műsorral lépett fel és aratott átütő sikert: J. S. Bach Ciaccona a d-moll partitából, Ernst fisz-moll hegedűverseny és Paganini Boszorkánytánc.
Csodagyerekként egy frankfurti cirkusz és varieté műsorában kapott először szerződést, de Hubay idős Mesterének, Joachimnak is bemutatta, akit lenyűgözött a fiú hangszeres tudása. Szigeti rövidesen Angliába utazott, ahol szintén nagy sikerrel koncertezett. Ebben az időszakban csatlakozott egy neves zenészekből álló turnéhoz, ahol olyan emberekkel játszhatott együtt, mint a legendás énekes Nellie Melba, a zongoraművész Ferruccio Busoni, Wilhelm Backhaus és a fiatal John McCormack tenorista. Legnagyobb hatással Busoni volt rá, aki – Szigeti saját bevallása szerint – hatalmas távlatokat nyitott meg számára.
1913-ban tuberkulózist diagnosztizáltak nála, és egy davosi szanatóriumba küldték kezelésre, ahol Bartók Bélával is találkozott, aki szintén ott gyógyult tüdőgyulladásából. Itt kezdődő barátságuk egészen 1945-ig, Bartók haláláig tartott. Szigeti közvetlenül az I. világháború után Genfben telepedett le, ahol 1917-től a konzervatórium művészképzőjét vezette. Itt ismerkedett meg leendő feleségével, az orosz Wanda Ostrowskával, aki az 1917-es oroszországi forradalmak következtében hontalanná vált. 1919-ben házasodtak össze.
Leopold Stokowskival 1925-ben találkozott Zürichben, aki játékát hallva azonnal amerikai turnét szervezett számára. 1940-ben, a világháború idején feleségével az Egyesült Államokba, Kaliforniába költözött. Lányuk, Irene Genfben maradt, és férjhez ment Nikita Magalov zongoraművészhez, aki idősebb korában Szigeti állandó kísérője lett. A Szigeti házaspár 1960-ig élt Kaliforniában, majd visszaköltöztek Genfbe. Szigeti ekkor már visszavonult a fellépésektől, és csak a tanításnak szentelte idejét. Wanda 1971-ben halt meg, Szigeti két évvel később követte őt.
Idősebb korára játékát az elmélyült intellektuális, vizsgálódó és szellemi mélységeket kutató művész hozzáállása jellemezte. Tudását és a fiatalabb hegedűsgenerációkra gyakorolt meghatározó hatását kortársai nagy elismeréssel méltatták. Nathan Milstein és Yehudi Menuhin is büszkék voltak barátságára.
A tanítás mellett egészen az 1960-as évekig koncertezett világszerte. Két könyvet is írt, melyek élményekben gazdag életéről és tanárként szerzett felbecsülhetetlen tapasztalatairól egyaránt tanúskodnak. Írásaiból egy bölcs művész zenével kapcsolatos nemes gondolatait és a 20. század egyik legmeghatározóbb hegedűművész-egyéniségének életútját és zenei hitvallását ismerhetjük meg a rá jellemző humorral és remek elbeszélőkészséggel.
