Ferruccio Furlanetto: „Operaénekesnek tartom magam, nem énekművésznek”

Ferruccio Furlanetto – fotó: Igor Saharov

A világhírű basszus, Ferruccio Furlanetto tavasszal ünnepelte hetvenedik születésnapját. Szó sincs azonban lezárásról, helyette a jövőbe tekint, és eközben október 7-i áriaestjén az Erkel Színházban idézi fel pályája fő állomásait.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

– Néhány éve mondta egy interjúban: „Ma minden jóval könnyebben megy, mint két évtizeddel ezelőtt. És hiszem, hogy ennek az az oka, hogy a pályámat jó huszonöt évnyi Mozarttal kezdtem.” Kik azok, akik ma leginkább megfelelnek a hangjának, az érdeklődésének, a személyiségének?

– Szerencsés vagyok, mert abba a korba értem, amikor azokat a szerepeket énekelhetem, amelyeket a legjobban kedvelek: II. Fülöp királyt a Don Carlosból, Borisz Godunovot, Don Quijotét – talán ő a kedvencem –, Fiescót a Simon Boccanegrából és Thomas Becketet a Gyilkosság a székesegyházban című Pizzetti-operából. Egyébként sincs okom panaszra, mert

hosszú pályám alatt azokkal a szerepekkel találkozhattam, amelyeket igazán el akartam énekelni.

– Figyeli a következő generáció tehetségeit? Mit tanácsolna egy fiatal basszistának, aki olyan messzire akar jutni a pályán, mint ön?

– Nemrég a szentpétervári 16. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen zsűriztem, ahol hallhattam néhány igazán kiváló hangot. Tanácsot nemigen tudok adni, mert mindegyik művésznek megvan a saját útja a sikerhez, ami nagyban múlik azon, hol tanult vagy milyen repertoárral rendelkezik. Mégis azt hiszem, ez utóbbi segíthet igazán egy nagyívű karrier felépítésében, vagyis ha az énekes azt énekli, ami a leginkább illik hozzá.

Ide kapcsolódik:
Kálmándy Mihály és Ferruccio Furlanetto is fellép az Erkel Színházban

– Melyik áll önhöz közelebb: a teljes kiállítású opera-előadások vagy a dalestek? Közismert, hogy a szerepei megformálásakor erősen foglalkoztatja a karakter lélektana is, de a dalok egymásutánjában ez szinte lehetetlen küldetésnek hangzik…

– Valójában mindig is operaénekesnek tartottam magam, nem pedig énekművésznek. Egy igényes operaelőadásban, a megfelelő rendező oldalán érzem magam igazán jól. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy ma az újító rendezői elképzelések nagyon megnehezítik azoknak az énekeseknek a dolgát, akiknek volt szerencséjük olyan géniuszokkal együtt dolgozni, mint Jean-Pierre Ponnelle, Giorgio Strehler, Piero Faggioni vagy Patrice Chéreau. Ugyanakkor persze

a dalestek is a pálya fontos elemét képezik, mivel egészen új dimenzióval ajándékozzák meg a művészt.

– Amikor legutóbb, 2016-ban Budapesten hallottuk, az orosz repertoárjából válogatott. Mivel készül az októberi, Erkel színházi fellépésére?

– Különleges alkalomnak szánom: a negyvenöt éve tartó pályám lenyomatát szeretném átnyújtani. Az est elején valami teljesen újat mutatok majd, mert fontos, hogy reménykedhessünk egy új jövőben. Elhangoznak dalok Muszorgszkij A halál dalai és táncai ciklusából, mert ez a kezdetektől fogva kísér az utamon, és választottam dalokat Rahmanyinovtól is. Úgy tervezem, hogy a második részben operaáriákon keresztül jutunk el a csúcsponthoz: olyan részleteket kerestem, melyek leírják a karrieremet az első lépésektől egészen a mai napig.

– Nagy öröm, hogy visszatérő vendég Budapesten. Mik a tapasztalatai a magyar közönséggel?

– Valóban, rendszeresen érkeznek meghívások Magyarországról. Nagy rajongója vagyok Budapest szépségének és annak a meleg vendégszeretetnek, amivel itt fogadnak. A hallgatóság pedig remek: érzékeny és hozzáértő. Alig várom, hogy újra énekeljek nekik.