Gidon Kremer és egy posztumusz jazzlemez a hónap legjobbjai

Gidon Kremer - forrás: Gidon Kremer Facebook-oldala

A 100 éve született Mieczysław Weinberg 50 éve íródott művét nem kisebb művész, mint Gidon Kremer játszotta lemezre, a jazzalbumok között pedig egy pusztumusz kiadvány, Paul Bley triójával rögzített cd-je került az első helyre.

1969 tavaszán írta Mieczysław Weinberg a 24 prelúdiumot, az ajánlás barátjának, Rosztropovicsnak szól, akinek több darabját is dedikálta. Nem tudni, miért, de a csellista nem játszotta el a prelúdiumokat. A lemezen a művek hegedű-átiratban szólalnak meg, Gidon Kremert halljuk.

Ide kapcsolódik:
A történelem árnyékában – 100 éve született Mieczysław Weinberg

Kremer a Weinberg-művek (és a szovjet szocialista ideológiával össze nem egyeztethető hangzásvilágot képviselő, mellőzött szerzők, mint Gubajdulina, Schnittke, Silvestrov, Arvo Pärt) újrafelfedezéséért sokat tett. Együttesével, a Kremerata Balticával koncerteken játssza, lemezeken adja ki Weinberg és az említett komponisták műveit. Kremer írta át hegedűre Weinberg prelúdiumait is.

A füzér követi Bach Wohltemperiertes Klavierjának félhangonként emelkedő, majd ereszkedő hangnemi sorozatát.

Érdekessége a műnek az is, hogy Weinberg zenei allúziókat, rövid idézeteket komponál a tételekbe, ráadásul olyanokat, amelyek köthetők Rosztropovicshoz: az 5. prelúdium Borisz Csajkovszkij Rosztropovicsnak ajánlott gordonkaversenyéből hoz néhány hangot. De Schumann Csellóversenyéből – Rosztropovics repertoárjának kedvelt darabjából, vagy Sosztakovics Szonátájából egyszer, míg az Esz-dúr csellóversenyéből kétszer is hoz felismerhető motívumot Weinberg.

Sosztakovics és Weinberg egyaránt hatott egymásra, így nem véletlen, hogy három Sosztakovics-idézet is szerepel a prelúdiumok zenei anyagában. Egy-egy prelúdiumban népzenei idézetet hallunk, de a barokk dallamvezetésre is találunk példát. A rövid darabok rendkívül kompaktak. Egy-egy gyakran a végtelenségig egyszerű motívumot bont ki Weinberg, és viszi végig következetesen.

A karakterek minden egyes darabnál mások, és mások az előadó hangszerkezelési lehetőségei is.

Dús, több szólamú letétet, máskor az üveghangok éteri világát állítja a középpontba Weinberg, a „nem szép” hangzást sem veti el. Helyenként virtuozitást, másutt játékosságot, humort hallunk – nincs két egyforma darab a sorozatban. Gidon Kremer hihetetlen módon fogja meg a darabokat,

nincs távolságtartás a mű és az előadás-előadó között.

A spirituális erő, a személyes hangvétel minden egyes hangból árad. A nehéz sorsú Weinberg „egypercesei” Kremer tolmácsolásában felemelőek, felejthetetlenek.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A Paul Bley trió húsz éve rögzített élő felvétele az első posztumusz lemez a zseniális művész három éve bekövetkezett elhunyta óta. Manfred Eicher előrelátásának ismét egy remekművet köszönhetünk, mint pár éve, amikor Keith Jarrettnek egy 1972-es tokiói koncertjét publikálták. (Aligha véletlen, hogy a Down Beat kritikusainak idei szavazólistáján a kiadók közül az ECM, a producerek sorában pedig Eicher nyert.) Az utóbbi évtizedek igazán jelentős zongoratrióinál magától értetődővé vált, hogy teljesen egyenrangúaknak minősülnek a zenészek – messze túl a Peterson-féle nyomasztó fölényen, amelyet a zongorista képviselt. Nincs ez másképpen ennél az elit hármasnál sem: Paul Bley triójában Gary Peacock bőgőzik és Paul Motian dobol, akiknek már a neve is garancia az említett kiemelkedő szerepkörre.

Paul Bley – forrás: Wikipedia

Bley a modern kreatív művészet kiemelkedő mestere, az intellektuális improvizatív kamarazene, a progresszív törekvések egyik legnagyobb alakja volt. Olyan jazzikonokkal dolgozott, mint Ornette Coleman, George Russell, Jimmy Giuffre, Don Ellis, Sam Rivers, Marion Brown, Sun Ra, és két fontos hölgy: Carla Bley és Anette Peacock. Részt vett érdekes kísérletekben, kirándult az avantgárd és free jazz irányába, de később visszatért az akusztikus zenei formákhoz és ennek ragyogó példája ez a lemez is.

A számok fele Bley-opus, egyet Peacockkal együtt komponált, egyet pedig Peacock maga jegyez. A jazzstandardek közül a Porgy & Bess egyik betétdala került a repertoárba, a címadó darab pedig egy korai Ornette Coleman-kompozíció még az 50-es évek végéről.

Ez az organikus zene a spontaneitás és a tudatos együttműködés magasiskolája.

Ha egy trió teljesítményének értékelésénél azt vesszük górcső alá, hogy az alkotómunka súlya hogyan oszlik meg a résztvevők között, akkor ennek a produkciónak az egyenlő szárú háromszög lehetne a geometriai megfelelője. Külön ki kell emelni azt a két gyöngyszemet: az I Loves You, Porgy-t és a pianista saját Told You So című kompozícióját, amikor ritmustandem nélkül gyönyörködhetünk Bley zseniális szólójátékában. Az ECM tíz éve azzal tisztelte meg Paul Bley 75. születésnapját, hogy kiadta Solo in Mondsee című albumát, ami az egyetemes modern zene egyik csúcsteljesítménye. Ez a lemez is méltó darabja a zseniális művész hangzó örökségének.

Cím: Weinberg: 24 prelűd szólóhegedűre

Kiadó: Accentus – Mevex

Katalógusszám: ACC 30476

Cím: Paul Bley–Gary Peacock–Paul Motian: When Will The Blues Leave

Kiadó: ECM Records – Hangvető

Katalógusszám: ECM 2642 7740423