Hontvári Gábor 2. lett a Német Zenei Tanács nemzetközi karmesterversenyén

Hontvári Gábor - forrás: Dirigentforum

A Deutscher Dirigentenpreis fináléjára október 18-án került sor Kölnben, ahol Hontvári Gábor a 10 ezer euróval járó második helyet szerezte meg.

A megmérettetést a spanyol Julio García Vico nyerte meg, aki a közönségdíjat is megkapta. A harmadik helyezett Chloé van Soeterstède lett, aki Anton Webern művének elővezetéséért megkapta a 20-21. századi művek legjobb interpretációjáért járó különdíjat.

Német Zenei Tanács szervezésében megvalósuló, az egyik legrangosabb nemezközi karmesterversenyek között számon tartott megmérettetés döntőjében Hontvári Gábor Brahms Tragikus nyitánya mellett Verdi Rigolettójának egy részletelt vezényelte.

Ide kapcsolódik:
Ősztől Hontvári Gábor lesz a würzburgi Mainfranken-Theater első karmestere

Hontvári első oklevelét a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte, a mesterdiplomát pedig 2018-ban vette át az azonos nevű weimari intézményben. Részt vett többek között Frieder Bernius, Eötvös Péter és Vashegyi György mesterkurzusán. Németországban rendszeresen vezényli a Jénai Filharmonikusok együttesét, valamint koncertezett már többek között az MDR Szimfonikus Zenekar, a Nürnbergi Szimfonikusok, a Nordwestdeutsche Philharmonie, a Göttinger Sinfonieorchester vagy a Bergische Symphonker zenekarokkal is. 2017-ben a bajor Kammerphilharmonie felkérésére vezette az együttest dél-koreai turnéjukon. Második lett a német zeneművészeti főiskolák és egyetemek karmesterversenyén, sőt a közönségdíjat is kiérdemelte. Idén ősszel vette át a Mainfranken Theater Würzburg első karmesteri és zeneigazgató-helyettesi posztját: a huszonhat esztendős magyar dirigens több mint százharminc jelentkező közül nyerte el az állást.