Kovács Géza: „A Magyar Rádió Művészeti Együttesei megérdemlik, hogy újra az élvonalba tartozzanak”

Kovács Géza - fotó: Kenéz László

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatóját a zenekar távol-keleti turnéja után kérdeztük. Kovács Géza az Együttesek elengedhetetlen újrapozícionálásának mikéntje mellett a jövőbeni együttműködésekről és a hazai szimfonikus zenekari finanszírozás új struktúráiról is beszélt.

– A Magyar Rádió Szimfonikus Zeneara hosszú idő után ismét távol-keleti turnén vett részt. Hogyan alakult a felkérés?

– Kobajasi Kenicsiró első találkozása a magyar zenei élettel éppen a Rádiózenekaron keresztül történt. Ennek már 45 éve, az együttest pedig azóta számtalanszor vezényelte. Legutóbb tavaly, Budapesten, ahol a szólista Várdai István volt. A koncert után meghívott bennünket az általa szerkesztett sorozatba, amelynek keretében rendre a világ legjobb zenekaraival turnézik hazájában. Az együttes az ő vezényletével lépett fel a Távol-Kelet talán leghíresebb koncerttermében, a tokiói Suntory Hallban, majd pedig Nagoja városában.

Ide kapcsolódik:
A leköszönő japán császár is ellátogatott a Rádiózenekar tokiói koncertjére

– A japán és a magyar sajtó is beszámolt róla, hogy a tokiói koncertet a leköszönő japán császári pár is meglátogatta. Mi ennek a valódi jelentősége?

– A császári pár jelenléte nem protokolláris esemény volt, hanem egyszerűen műélvezetből hallgatták meg a koncertet, amelyre az elmúlt 150 évben nem volt példa. A kinti sajtó figyelme hirtelen irányult a zenekarra, a turné pedig ennek megfelelően vált az első fellépés után misszióvá. Nagyszerű visszajelzéseket és kritikákat kaptunk csakúgy, mint azokról a hangversenyekről, amiket ezután Kínában adtunk, immár Kovács János vezényletével.

– Európából nézve hajlamosak vagyunk egyként gondolkodni Japánról és Kínáról. Mennyire különbözik a két ország európai zenéhez való viszonya?

– Nos, ami Kínát illeti, szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szakértő, de az elmúlt másfél évtizedben többször megfordultam ott, és ha hasonlattal kellene élnem, minden alkalommal egy gyorsított természetfilm jutott az eszembe, amelyben az élet másodpercek leforgása alatt tör utat magának. Rövid idő alatt városrészek tűnnek el, vagy adott esetben nőnek ki a földből, hogy a temérdek koncertteremről már ne is beszéljek.

Ide kapcsolódik:
Új operaház nyílik Hongkongban

Hét városba látogattunk el, ahol a komolyzenéhez különböző mértékben szokott közönséggel találkoztunk, és adtuk elő Liszt, Bartók és Kodály műveit. Természetesen Peking és többek között Nanking közönsége igen tapasztalt, de előfordult, hogy egy-egy helyszínen Kovács János jó pedagógiai érzékkel, kommentárokkal vezette be a hallgatóságot az elhangzó darabok rejtelmeibe.

– 2017 tavaszán vette át a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetését. Lehetséges, hogy a mostani turné valami újnak a kezdete?

– Örömmel mondhatom, hogy hazatérésünk után néhány nappal már meg is kaptuk a meghívást két újabb kínai koncertkörútra, valamint a japán zenei élet képviselőivel is biztató tárgyalásokat folytattam. A Magyar Rádió Művészeti Együttesei nehéz éveken vannak túl, hiszen némely korábbi vezetés szakszerűtlen, elhibázott döntésekkel, méltatlan feltételeket teremtve gyakorlatilag egy kommunikációs gödörbe taszította őket. A szakma dermedten figyelte, hogy mi történik az ország egyik legjobb zenekarával és kórusával, mígnem Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás és más kiváló művészek levélben fordultak az illetékesekhez, hogy megállítsanak bizonyos folyamatokat. Ebben az időben vettem én át az ügyvezetői posztot, és meglepetten tapasztaltam, hogy hosszú évek „ridegtartása” után milyen fantasztikus kohézió jellemzi a zenekart és a kórust is, amelyek – bár minden esély megvolt rá – nem omlottak össze morálisan.

– Az említett időszakban több olyan meghirdetett koncertje is volt például a zenekarnak, amiket egyszerűen érdeklődés hiányában le kellett mondani. Milyen tervei vannak az Együttesek újrapozícionálása kapcsán?

– Az Együttesek minden egyes tagjának elképesztő laprólolvasási képessége van, valamint hatalmas rutinnal rendelkeznek az élő televízió- vagy rádióadások és felvételek készítésében, nem beszélve azoknak a partitúráknak a feldolgozásairól, amelyekben a kortárs szerzők nem biztos, hogy a legszokványosabb módon jegyzik le zenei gondolataikat.

A piros lámpának, ami a felvétel, vagy az élő adás kezdetét jelzi, rendkívül nagy nevelő ereje van. Az Együttesekben egyéniségek vannak, de az egyénieskedésnek nincs helye.

Azt hiszem, hogy az előbb említett kohézió is ebből fakad, amire a továbbiakban is szeretnénk építeni. Ahogy Dohnányi idejében is, az elsődleges feladat a kortárs művek rögzítése. A tavalyi évben például az úgynevezett „Z-felvételek” keretein belül 22 új magyar darabot vettünk fel, minden alkalommal a szerző jelenlétében. Ezek a művek az Európai Műsorszolgálatók Unióján (EBU) keresztül több szász millió hallgatóhoz jutnak el. Remek a kapcsolatunk többek között Eötvös Péterrel, éppen ezért a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködik az Angels in America című operájának magyarországi bemutatóján október 10-én és 12-én. Szoros partnerségi viszonyt ápolunk a zeneszerző által létrehozott kortárs zenei alapítvánnyal is, amelynek keretében koncertünk lesz majd a program aktuális mentoráltjaival.

Ide kapcsolódik:
„Meleg fantázia nemzeti témákra" - Újabb Eötvös Péter-opera debütál Budapesten

– A kortárs repertoár mellett pedig a sokszínűség elengedhetetlen jellemzője az Együttesek életének, hiszen olyan projektekben vesznek részt mint a Budapesti Wagner-napok, illetve olyan művészekkel működnek együtt hosszú távon mint például José Cura.

– A Wagner-napok, ami most már több mint egy évtizedre tekint vissza, a Müpa világhírű fesztiválja, melyben zenekarunk és énekkarunk állandó közreműködő. Őszintén mondhatom, hogy emberfeletti az, amit egy-egy Wagner-napok során teljesítenek a művészeink. Ha pedig visszakanyarodunk a zenekarral kapcsolatos kommunikációhoz, a magam részéről rendre rosszallásomnak adok hangot, ha azt látom, hogy a nyilvánosságban a közreműködő sztárokról sok szó esik, míg a világszínvonalon és erején túl teljesítő zenekart és énekkart alig említik.

Ami José Curát illeti, három éven keresztül első állandó vendégművészünket köszönthetjük benne, akivel jelenleg szintén lemezt készítünk, november 13-án Verdi Requiemjét dirigálja, illetve januárban új operájának ősbemutatóját is velünk tartja Budapesten. Az évad végén előadjuk Leoncavallo Bajazzók című operáját, ahol az argentin művész a főszerepet énekli majd.

Ide kapcsolódik:
José Cura: „A fényképezés gyermekkorom óta lángoló szenvedélyem”

Örülök annak is, hogy a tavalyi évben már jelentős javulást értünk el a jegyértékesítés terén.  Büszkén mondhatom, hogy szinte kivétel nélkül 90% fellett volt minden koncertünkön az eladott jegyek aránya, ami azt hiszem jó hír a közönségnek is, elég, ha csak Vásáry Tamás különleges sorozataira gondolok, melyeknek a középpontjában Beethoven után Schumann lesz a fókuszban, illetve azokra a hangversenyekre, amelyeket Kovács János alázatos, zene iránti odaadása irányít.

Ami a kórusainkat illeti, az idei évad egy jubileumot is hozott, hiszen a Marczibányi Téri Kodály Iskolában működő Magyar Rádió Gyermekkórusa alapításának 65. évét ünnepli. Ennek kapcsán alumni kört szeretnénk létrehozni, illetve természetesen őket is vissza kívánjuk kapcsolni a nemzetközi körforgásba. Az elmúlt évben szép számmal adtak koncertet a környező országokban, de szeretnénk őket eljuttatni akár a tengeren túlra is. A nagykórus, vagyis a Magyar Rádió Énekkara pedig jogosan várja a novembert, hiszen ekkor jelenik meg újabb lemezük, amit az egyik legnevesebb német lemezkiadó felkérésére készítettek.

– Ha már a kórusokat említi, a Magyar Rádió Énekkara jelenleg mindössze 48 tagot számlál. Van lehetőség a bővülésre?

– A létszám természetesen gondot okoz, ahogy egyébként a 81 fős zenekari állományt is ildomos lenne bővíteni, de a már korábban említett folyamatok helyrebillentése kapcsán az új tagok felvétele, illetve a hangszerpark bővítése talán a legidőigényesebb, legfőképp pedig pénz kellene hozzá. Ötödik éve 871 millió forint költségvetési támogatásból gazdálkodunk, aminek nagyjából a 40%-át vissza is adjuk adók, járulékok formájában, hiszen mindenkit törvényes keretek között, munkavállalóként foglalkoztatunk.

A fenti számok azt eredményezik, hogy összehasonlítva más fővárosi zenekarokkal, énekkarokkal, kevesebb fizetést tudunk nyújtani, és a hangszerek beszerzésére, felújítására is kevesebb forrás jut. Ideérkezésem után az EMMI akkori tárcavezetőjével egy évi 300 millió forintos támogatásról állapodtuk meg, ami természetesen segítette a helyzetünket, de a forrás önmagában képlékeny, hiszen bármikor visszavonható.

A Tao-forrásokat mi korábban sem tudtuk kihasználni, ugyanakkor még nem kaptunk választ arra, hogy az ennek a helyébe lépett új, piramisszerű zenekari finanszírozási rendszer vajon vonatkozhat-e ránk is, vagy csak azokra a zenekarokra, melyek korábban élni tudtak a Tao-rendszer nyújtotta lehetőségekkel. Ami egyébként ránk nézve talán sokkal égetőbb kérdés, hogy mi lesz a Művészeti Együtteseket kiszolgáló Pollack Mihály téri, Bródy Sándor-Szentkirályi utcai épületek sorsa, ahol egyébként a legendás 6-os stúdió is található.

Ide kapcsolódik:
A Magyar Rádió 6-os stúdiója – 80 év a magyar zenekultúra szolgálatában

Két kormányrendelet is életben lépett, amelyek értelmében a Magyar Nemzeti Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus egyetem is igényt tarthat az itt található épületekre. A jövőt illetően, ha bizakodó is vagyok, úgy gondolom, hogy a zenekarok számára kialakított, a töblettámogatásokat meghirdető új finanszírozási keretrendszer a jelenlegi formában nem feltétlenül tudja a szakmai vitákat nélkülözve hosszú távon biztosítani sem a fővárosi, sem a vidéki szimfonikus zenekarok működését. Várjuk tehát, hogy kiforrja magát egy világos, átlátható, a magas művészi színvonalat és teljesítményt egyaránt méltányoló finanszírozási rend.