Nagyot csalódott az operaházi munkában az ifjú Fischer Ádám

Fischer Ádám - fotó: Csibi Szilvia / Müpa

A második világháborút követő évtizedekben mind Bécs, mind Graz megszenvedte, hogy Nyugat-Európa peremén feküdt, a vasfüggönytől mindössze egyórányira. De hát Bécs, mint tudjuk, mindig Bécs marad, míg a hetvenes évek elején, mikor Fischer Grazba került, jóval érezhetőbb volt a város végállomás jellege, a tény, hogy az út mind keleti, mind déli irányban szögesdróttal biztosított határokhoz vezet. Érezhető volt ez a mindennapi s a társadalmi életben, következésképpen a színházak működésében is.

A fiatal kollégát barátságosan, sok segítőkészséggel fogadták. Ám mint mindenki, legyen az orvos, zenész vagy mérnök, aki diplomájával első munkahelyére érkezik, Fischer is éppúgy szert tett egy kijózanító tapasztalatra. Aki több, az egyetem szép elméleti világában töltött év után hirtelen a prózai gyakorlatba kerül, már első lépései során megütközve veszi tudomásul a rideg különbséget, s ez kemény próbát jelent.

Bővebb információ az életrajzi könyvről ide kattintva.

Mikor Fischer Ádám a Don Carlos egyik délelőtti színpadi próbáján első alkalommal foglalt helyet a zongoránál a zenekari árokban, hogy a csupán markírozó énekeseket kísérje, legjobb tudását igyekezett kidomborítani:

Verdi zenéjét legalábbis egy Chopin-szonáta érzelmességével játszotta. Messze nem jutott ezzel az interpretációval. Már néhány ütem után figyelmeztették, játsszon hangosabban, és meg kellett tanulnia, hogy ennél a munkánál nem a szépség mérvadó, hanem a „timing”, az, hogy az énekesek a rendező elképzelése szerinti beállításokat és mozdulatokat gyakoroljanak be összhangban a zene egyes mozzanataival.

Fischer nagyobb megrendülés nélkül vette tudomásul, hogy jobb, ha lemond túlzottan idealista elképzeléseiről. Végül is zenészcsaládból jött és olyan környezetből, amelyben már gyerekéveiben is hallott egyet, s mást a színházak működéséről, azokról a profán kísérő körülményekről, amelyeket a függönyön innen a mélyen tisztelt publikum nem hall és nem lát. Ám a grazi kezdet termékenynek és hasznosnak bizonyult, hiszen nem pusztán egy operaház mindennapjait ismerte meg.

A Grazi Opera büszke rá, hogy programjában Wagner és Richard Strauss műveit kiemelten kezeli. A gazdag repertoár azonban a fiatal zeneművésznek ezen túl arra is lehetőséget nyújtott, hogy az operairodalom számos gyakran játszott darabját közelről megismerhesse: műsoron volt Puccini Toscája, Gounod Faust-változata (németül Margarethe címen), és Verditől a Don Carloson kívül A trubadúr is. Szintén játszották Az öreg hölgy látogatását, Dürrenmatt szatirikus komédiáját, amelyet Gottfried von Einem zenésített meg.

Ide kapcsolódik:
Fischer Ádám: „Még ma is izgulok a Varázsfuvola első felvonásának végén"

A frissen alkalmazott korrepetitorra már az esti előadásokon is bíztak feladatokat, úgyhogy hamarosan megismerte a lámpalázat. A varázsfuvolában a zenekari árokban ő kezelte a harangjátékot, melynek hangja Monostatos vérszomjas szerecsenjeit annyira megszelídíti, hogy békésen énekelve elvonulnak. Fischer nem tudott szabadulni a gondolattól, mily királyian szórakoznának a nézők, ha ő a mindenki által ismert melódiában egy-két hangot félreütne, miközben Monostatos kihátráló csapata a szöveg szerint még mindig elragadtatva azt hajtogatná, mily gyönyörűen szól a harangjáték.