Nagyvárad robbanásszerű kulturális felemelkedése és a város európai hírneve nagymértékben köszönhető azoknak az egyházi személyiségeknek, akik 1692 után a nyugodt konzervatív megközelítés híveivel ellentétben Várad kulturális életét haladó szellemben igyekeztek európai színtű magaslatokba terelni.
Nagyváradon, Vitéz János püspökségét követően (1445-1465) Patachich Ádám püspök volt az, aki hasonló léptékben és gyorsasággal (igaz, hogy pár évszázad elteltével) de kulturális szempontból is jelentős szellemi örökséget hagyott maga után. Olyan aktív szellemi műhelyt hozott létre, amely lehetővé tette, hogy Nagyvárad idejében ismételten a „Múzsák városa” legyen. Egyházvezetői és mecénási tevékenységét egyaránt elismerve a nevével fémjelzett időszakot méltán nevezték többen is „Felix Civitas in secundum tempus”-nak.
A Thurzó család zenetörténeti dokumentumai közt 19 olyan többnyire világi indíttatású koncertet tartunk számon pontos részletességgel, amelyeket Patachich püspök idején, 1760-1769 közötti időszakokban tartottak/rendeztek. Ezeknek helyszíne minden alkalommal a Régi Püspöki Palota volt – a mai Városháza helyén. Ősbemutatókként jegyzett operák, különböző hangszerekre írt versenyművek, misék, szimfóniák, kantáták csendültek fel ebben az időszakban – amelyeket M. Haydn, C. Dittersdorf, W. Pichl Nagyváradon komponált.
Az „árkádista” Patachich Ádám
Patachich Ádám (Syrasius Acrotophorius) mélyen hitt a katolikus tanokban, a vallásosság fontosságában, de ugyanakkor a világi szépségben, és ennek hasznosságban hívők táborát is aktívan gyarapította. Az akkori nagyváradi katolikus püspöki udvar (1760-1769) humanisztikus kulturális vetülete elsősorban a zene és a költészet művelésében, a könyvtáralapítás és- fejlesztés, valamint az építészet fellendülésében nyert teret. Egyházvezetői tevékenysége mellett a püspöknek komoly írói és költői ambíciói is voltak. Ezirányú életműve sokunk számára mindmáig alig ismert, pedig írt többek közt árkádikus pásztori verseket, vallásos carmeneket, valamint vallásos témájú irodalmi műveket is. Mindemellett világi értekezései, és politikai felszólalásai is jelentős nyomot hagytak korának színpadám.
Mindezen tevékenységek a körülötte alkotó zeneszerzők szűk körét bár sokszor inspirálta, a korabeli világ viszonylag elszigetelten ismerte a megszületett zenei alkotások mögötti ihleteket adó püspök személyének jelentőségét. Egyik szellemi öröksége így az említett zeneszerzők Nagyváradon komponált alkotásaiban ölt alakot, valamint azokban a számunkra szerencsés éveken át tartó alkalmakban, amikor minden hangverseny beírhatta magát a zenetörténelembe.
Ha Patachich Ádám portréjára tekintünk, egy olyan érzékeny arc tekint vissza ránk, amely egy mindig is táv perspektívákban gondolkodó személyt rejt. Dittersdorf idős korában így fogalmazott naplójában Patachich püspökről: „Jó uram nagyon lágyszívű volt. Ha valaki boldoggá tudta tenni, ez sosem történt könnyek nélkül, de különösen valamely érzelmesen előadott zene hallgatása közben gyöngyöztek végig tiszteletreméltó orcáján. Emellett legkevésbé sem volt elpuhult, sőt komoly és szigorú személyiség látszatát keltette…”
Patachich minden tevékenységének célja az egyház kulturális szerepének megerősítése volt. Hitte, hogy a katolikus egyház által generált újjászületés több szinten is értelmezhető. Úgy vélekedett az Árkádia mozgalmáról, hogy annak világi vonulata a megfelelő arányban összeilleszthető az egyházi érdekekkel. Életében csak egyszer követett el hibát, aminek következtében fel is oszlatták 34 tagú püspöki zenekarát. Mária Terézia innentől kezdve folyton kereste a megfelelő pillanatot, amikor a lehető legnagyobb csapást tudja mérni a püspökre, aki időközben újabb tervezésbe, és kivitelezésbe kezdett: a korabeli Magyarország legnagyobb U-alakú palotáját kívánta megépíteni.
Patachich Ádám a magáénak érezte Franz Anton Hillebrandt, a püspöki palota tervezőjének a tervét, és saját főúri jövedelmeiből is sokat fordított a palota építésére. Közép-Európa egyik legnagyobb püspöki palotája épült fel Nagyváradon, mely méltán keltett feltűnést és további kellemetlenséget az egész Monarchiában. A püspöki palota méretei, az elhúzódó építkezések költsége és fontossági sorrendje magasabb fórumokon is megütközést keltett, és 1770-ben az uralkodó is megfogalmazta, hogy előbb a szemináriumot és a székesegyházat volna érdemes felépíteni, és csak utána kellene a püspöki palotát is befejezni. A kialakuló véleménykülönbség beszédes emléke az a helyi anekdota, miszerint a püspök és Mária Terézia egyik találkozásakor az uralkodó a palota méretei kapcsán gúnyosan megjegyezte: „Nagy ól ez egy disznónak, Excellenciás uram!”, miután Patachich válasza sem maradt el: „Ketten is elférünk benne, Felség!” A helyi szájhagyomány szerint a püspök áthelyezése előtt végül csak egy éjszakát aludt az 1776-ban elkészült palotájában. (Mindez abból fakadt Mária Terézia részéről, hogy többek közt 1760-ban elédesgette tőle kedvenc muzsikusát, Michael Haydnt.)
Patachich fájó szívvel hagyta ott Nagyváradot (Kalocsára nevezték ki), hiszen következő tervei közt olyan komoly megvalósításra váró ötleteinek szabtak gátat, mint egy színház, valamint egy zeneakadémia felállítása. (A püspök 1762-ben helyezte el új palotájának alapkövét, melyben szándéka szerint a főpapi udvartartáson, hivatali helyiségeken túl könyvtár, színház és zeneakadémia is helyet kapott volna.)
A következő cikkben egy olyan zenetörténeti szempontból is jelentős hangszerről és ennek nagyváradi történetéről fogok írni, amelyről eddig úgy gondolom, hogy senki nem tudott. A Thurzó család birtokában van immár közel 50 éve egy olyan széfben tartott mélyhegedű, amely tulajdonosával együtt abban a püspöki zenekarban szolgálta a muzsikát, amely korszakban Patachich Ádám volt a váradi püspök, és amikor Michael Haydn még fiatalon kezdte el nagyváradi zenekarépítő tevékenységét…