Három emeletnyi összefirkált falat visznek árverésre

Az eredeti lépcsőház részlete – forrás: Bonhams

Sok szokatlan, sőt néha furcsa műalkotás került már kalapács alá szerte a világban (mi is írtunk már néhányról itt a Senki többet? blogban), de hogy egy teljes lépcsőház összefirkált falát vigyék árverésre, az azért mégiscsak különleges esemény. Márpedig a Bonhams árverezőház november 13-i háború utáni és kortárs aukciójának egyik tétele pontosan ez lesz: egy három emeleten át, huszonhat méter hosszan kígyózó falkép, tizenhárom darabra „szétvágva”, plusz két ajtó és egy postaláda-panel. A komplett „lépcsőházért” az árverezőház 3–5 millió dollárt vár; mondjuk az is igaz: a „firkálmányokat” nem akárki készítette.

Keith Haring (1958–1990) ma már az egyik legkeresettebb 20. századi amerikai képzőművész, pedig pályáját a szó szoros értelmében az utcán, sőt még annál is lejjebb, a New York-i metróban kezdte: ott rajzolta-graffitizte jellegzetes, gyorsan közismertté lett körvonal-figuráit (mint a négykézláb mászó sugárzó baba, az ugató kutya, az összekapaszkodva táncoló emberkék) az állomások falaira. Sokszor kapták el a rendőrök, ám ő újra és újra visszatért az illegális rajzoláshoz. Amikor viszont már világhírű lett – kiállításai nyíltak szerte a világon, munkái komoly közgyűjteményekbe kerültek be és magángyűjtők harcoltak értük az árveréseken –, akkor különböző városokban összesen negyvenöt freskót festett nyilvános tereken; ezek legnagyobb része különböző gyermekjóléti, vagy fiatalokat segítő intézmények falaira került. Ezek közül azonban ma már csak kevesebb mint húsz látható, a többi elpusztult, lefestették, leverték. Viszont a meglévők közül is csak most először kerül árverésre egy, vagyis a Bonhams ezúttal egy mind méretében, mind technikájában igazi gyűjtői különlegességgel rukkol elő a novemberi aukción.

Haring-összes. A tizenhárom kalapács alá kerülő falkép – forrás: Bonhams

Haring valamikor 1983–84-ben találkozott két fiatalemberrel, Benny Sotoval és David Almodovarral, akik mind a ketten egy katolikus ifjúsági szervezet tagjai voltak. (Később mind a ketten dolgoztak is a művésszel: Soto az asszisztense lett, Almodovar pedig a műveit áruló SoHo-beli shopját vezette.) Az ő barátságuk révén jutott el Haring a Manhattan észak-nyugati részén álló, egy volt kolostorból átalakított egyházi ifjúsági központba, a Grace Házba. Hogy kinek az ötlete volt, ma már nem tudható, mindenesetre Haring – ezúttal azonban nem illegálisan, hanem a szervezettel egyeztetve – egyetlen éjszaka alatt, bármiféle vázlat, vagy előrajzolás nélkül festette fel fekete festékkel tizenhárom jellegzetes figuráját az ötemeletes lépcsőház három szintjének összesen 86 láb (kereken 26 méter) hosszú falára. (Pontosabban csak tizenkettő és felet, hiszen a legfelső szintre „felérő” utolsó alak csak derékig látszik, felsőteste már eltűnik egy ott nyíló ajtó mögött.)

Három az egyenként kibontott faldarabok közül – forrás: Bonhams

A falkép készítése óta csaknem tökéletes állapotban maradt meg. Miután azonba a szervezet néhány éve a ház eladása mellett döntött (hogy a bevételből a további működésüket tudják fedezni), 2017-ben megbíztak egy építőipari vállalkozást, hogy Haring műveit „mentsék ki” a lépcsőházból. A két éven át tartó, idén augusztusban befejeződött munka során a cég egyenként hátulról megerősítette, majd körbe vágva kibontotta az egyes figurákat hordozó falszakaszokat, és biztonságosan konzerválta azokat. Ugyancsak kibontottak két, az eredeti kompozícióba illeszkedett ajtót, valamint egy panelt, amelyik a lépcsőházban található fém postaládákat fogta össze.

Így aki az árverésen majd megvásárolja az összesen tehát tizenhat darabból álló tételt, akár pontosan rekonstruálni is tudhatja a teljes művet – már ha megépíti hozzá az eredeti lépcsőház másolatát.

A Cím nélküli, de a Bonhams által a katalógusban a The Church of the Ascension Grace House Mural „alcímmel” ellátott alkotást a ház előzetesen 3–5 millió dollárra (886,3 millió–1,477 milliár forint) becsüli, ami azt jelenti, hogy sikeres licit esetén könnyen megdőlhet a művész jelenlegi aukciós csúcsa, ami 2.333.000 font (2.957.236 dollár); ennyit – 1,2–1,8 millió fontos becsérték után – 2017 júniusában adtak a Phillips londoni árverésén egy 1984-es Cím nélküli művéért, amely egy fekete zománcfestékkel bevont fémlemezre készült metálarany festékkel.

Keith Haring eddig legdrágábban elkelt műve – forrás: Phillips