Hogy érdemes operát játszani, és mitől jó egy előadás? – A kritikusokat kérdeztük

Magyar Állami Operaház

Új sorozat indul az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselőit faggatjuk arról, szerintük hogy érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint hogyan érdemes megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdeztük.

– Mely előadás nyerte el leginkább a tetszésüket az Operában az elmúlt évekből?

Fáy Miklós: Az Olasz nő Algírban áll a legközelebb az elképzeléseimhez, zenei és színházi szempontból is jól sikerült összehozni, már amennyiben elfogadjuk, hogy az opera ebből a kettőből tevődik össze. Persze, nem elég technikásnak lenni, a humor is nagyon fontos.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

Kiss Eszter Veronika: Nekem a Ring-előadások nyerték el leginkább a tetszésemet, mert érvényes rendezéssel és jó zenei hangzással bírtak. Az opera esetében ez nehezített pálya, hiszen nem elég jó színházat csinálni, a zenének is kiválónak kell lennie. Színházi aspektusból tekintve a humor valóban lényeges elem, anélkül semmit nem lehet eladni, a másik fontos összetevő pedig az üzenet, hogy megszólítson az előadás.

– Önök szerint létezik egészséges arány a klasszikus és modern rendezések között, amihez egy operaháznak érdemes tartania magát?

FM: Egy dalszínháznak úgy kell viselkednie, mint egy vidéki város színházának: mindenféle igényt ki kell elégítenie. A jól menő operaházak mind ezt csinálják, a Metropolitan például a klasszikusok mellett az amerikai kortárs darabokat is műsoron tartja, akkor is, ha tudják, sokkal nehezebb rá közönséget szervezni. A megfelelő arány meghatározása mindig az igazgató és a művészeti vezetés feladata.

Ide kapcsolódik:
Minden generáció eljut egyszer oda, hogy le akarja bombázni az operaházakat...

KEV: Két fő irány van. Egyrészt gazdaságilag működtethető kell, hogy legyen az intézmény, tehát eladható előadásokra van szükség, másrészt fontos szempont az operaház küldetéstudata, hogy növelje a közönségét és formálja az ízlést. Ebbe beletartozik az, hogy muszáj színen tartani a hagyományos darabokat, függetlenül attól, ki mit gondol róluk, másfelől pedig be kell hozni az újdonságot is, ami a rendezésekre és a kortárs darabokra is vonatkozik, miközben ezeket nyilván sokkal nehezebb értékesíteni.

– Van, hogy azt mondják egy darabra vagy rendezésre, hogy túlságosan modern felfogású?

KEV: Inkább azt mondanám, hogy hibás a koncepció. Ha valaki például csak a technikai háttérrel próbál játszani, az nem biztos, hogy célravezető. A kérdés inkább az, hogy valami működik vagy sem. Sok minden funkcionálhat, a vetítés például egy olyan alapot képes adni, ami mellé minimális mozgás is elég.

FM: Maga a vetítés az Operában Mikó András főrendezősége idején kezdődött, de engem nem igazán fog meg.

– Milyen elemek alakítják legmarkánsabban egy operaház művészi brandjét?

FM: Ebből a szempontból az arculatot az határozza meg, kik azok, akik rendszeresen előfordulnak ott: az énekesek, a karmesterek és a zenekar. Viszont a repertoár összetétele vagy az, hogy milyen évad fut épp, a szélesebb közönséget véleményem szerint nem nagyon foglalkoztatja, ők egy-egy előadásra ülnek be.

KEV: Az operaénekeseknek kvázi sztárokként kell elvinniük a hátukon a produkciók jegyértékesítését, és még a rendezők is érdekesek lehetnek a közönség számára, amennyiben jól bejáratott a nevük.

– Milyen tendenciák figyelhetők meg az operafogyasztásban? Hogyan változott a műfaj népszerűsége az elmúlt évtizedekben, és visszatérhet-e még a korábbi énekesi sztárkultusz?

KEV: Ma is megvannak az operaéneklés nagy, nemzetközi sztárjai, csak ők inkább gálákon lépnek fel és gyakran szabadúszóként működnek, mintsem társulati kötelékben. Megfigyelhető egyfajta trendváltás, de még nem tudni, hová tart ez a folyamat. A világban tapasztalható általános értékválsággal is összefügghet, hogy az opera teret vesztett más műfajok javára.

Ide kapcsolódik:
Létezik-e könnyed klasszikus zene, és hol vannak a határok?

FM: Ha azt nézzük, melyik az utolsó opera, amit ma repertoáron lehet tartani, a legnagyobb jóindulattal Stravinskytól A léhaság útját lehetne említeni, ami egy 1951-es mű. Tehát már több mint fél évszázad telt el anélkül, hogy igazán érvényes és sokakat érdeklő darab született volna az opera nyelvén. Egy másik általános tendenciát is látnunk kell: a Metropolitan kihasználtsága 86 százalékos, pedig egy tízmilliós városban működik.

– Mit tehet az Opera annak érdekében, hogy bővítse a közönségét és megszólítsa a fiatalokat is?

KEV: Egy nagyon érdekes kísérlet, amitől én sokat várok, Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című operája, amelyet ebben az évadban mutat be az intézmény. A darabbal egy hónapon át foglalkoztam a középiskolás tanítványaimmal, akik teljesen beleszerettek, és feltették a kérdést: ha ilyen jó a kortárs opera, akkor nekünk ezt eddig miért nem mutatták? Fontos, hogy olyan zeneművek szülessenek, amik visszautalnak azokra a slágerekre, amiket ma szívesen hallgatunk, márpedig A Mester és Margarita dallamait fütyülni fogod, ha kijöttél a színházteremből.

FM: Az a kérdés, elfogadjuk-e, hogy az opera olyasmi, amire „be kell idomítani” a gyerekeket, vagy azt mondjuk, hogy ez inkább az idősek szórakozása, és bízzunk abban, hogy ötven felé mindenkinek megjön az esze, és elkezd Operába járni. Azt vettem észre, van valamiféle midlife crisis, amikor az emberek leginkább a klasszikus zenébe tudnak kapaszkodni, tehát úgy vélem, van út a punktól az opera felé!

Ide kapcsolódik:
Valóban igaz, hogy az egyszerűbb, dallamosabb zeneműveket fogadjuk be hamarabb?

KEV: Az oktatáson is nagyon sok múlik, az például nem szerencsés, hogy az érettségi követelmények között egyáltalán nem szerepel a zenei műveltség. Az olyan beavató sorozatok, mint az OperaKaland hasznos tud lenni, aki egyszer-kétszer eljut az Operába, és ott jó élményt kap, utána biztosan visszavágyik.

– Ha egy külföldi ismerősnek kellene bemutatniuk a Magyar Állami Operaházat, mit emelnének ki?

FM: A sokszínűsége mindenképpen unikális. Izgalmas, hogy egy színházon belül mennyi stílus és felfogás megfér.

KEV: Ez persze kényszer is, hiszen nincs a közelben másik opera, és a tradíció is megköveteli tőle ezt a fajta sokszínűséget. Amire ugyancsak büszke lehet az Opera, az a kórus és a zenekar, amit érdemes lenne külön is promotálni, hiszen a múltjából fakadóan olyan potenciált jelent, amire egy egész történelmi hagyományt rá lehetne építeni.