Lengyel és magyar szerzők művei kerülnek terítékre az Erdődy Kamarazenekar november 13-i koncertjén, melyen az együttes fennállásának 25. évfordulóját is ünnepli.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
– Az Erdődy Kamarazenekar repertoárján különleges helyet foglal el a 20–21. századi lengyel zene, amelyet legszívesebben magyar szerzők munkáinak társaságában mutatnak be. Szefcsik Zsolt zenekarvezetőtől elsőként azt kérdeztük, hogy a két nép közmondásos barátságán túl szemléletbéli rokonság is felfedezhető-e a magyar és a lengyel komponisták között.
– Általánosságban elmondható: a rokonság nem erősebb, de nem is gyengébb, mint a hasonló gyökerekkel rendelkező, más közép-európai alkotók között. Esetünkben inkább az a kettős vonzalom magyarázata, hogy a repertoárunkon kezdettől jelen lévő magyar művek iránti elkötelezettségünket frappánsan egészíti ki a lengyel zene 20. századi termése, amely a vonós kamarazenekarra írt művek műfaji területén rendkívül gazdag, ám az inkább nyugat felé tájékozódó hazai közönség körében talán kevésbé ismert.
– Mi lesz a Fesztivál Színházban esedékes koncert gondolati vezérfonala?
– Hangversenyünk – amely egyben az Erdődy Kamarazenekar megalakulásának 25. évfordulóját is ünnepli – túlnyomórészt nemrégiben felvett tizenötödik lemezünk zenei anyagára épül, egy ősbemutatóval egészítve ki a CD-n is hallhatókat. A program párhuzamosan alkotó magyar és lengyel szerzők vonószenekari műveit mutatja be a 20. század közepéről (Rózsa Miklós és Szymon Laks), illetve a 20–21. század fordulójáról (Orbán György, Gyöngyösi Levente és Wojciech Kilar). A műsor súlypontja egyébként a magyar szerzők felé billen: különösen jelentősnek érzem benne Rózsa Miklós 1943-ban, New Yorkban komponált Concertóját vonószenekarra, amely a 20. század középső szakaszának itthon méltatlanul mellőzött, kimagasló műve.
Sarokpontját képezi még programunknak Orbán György Sopra canti diversi című, 2014-ben keletkezett, zenekarunknak ajánlott kompozíciója, amely a szerző négyrészes Kájoni-ciklusának harmadik darabja.
Érdekessége, hogy Orbán a mű három tételében egy román, egy szász és egy magyar dallamot dolgozott fel. Úgy sejtem, a közönség könnyen talál majd utat Wojciech Kilar Orawa című kompozíciójához, amely különleges érzékenységgel idézi meg a tátrai táj hangulatát.
– Gyöngyösi Levente a zenekar felkérésének eleget téve írta 3. divertimentóját, amelyet ezen a koncerten mutatnak be. Hogyan esett a zeneszerzőre a választás?
– Gyöngyösi Leventével már több mint húsz éve ismerjük egymást: az Erdődy Kamarazenekar számos korábbi koncertjén működött közre continuo-játékosként és orgonistaként. Többek között ő orgonál 1997-ben készült első lemezünkön is. Komponistaként először 2008-ban ajánlotta számomra Lukács-passió című, kiváló művét, amelyet ugyanabban az évben, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Mátyás-templomban mutattunk be. Zeneszerzői karrierje azóta tovább ívelt felfelé, és miután Orbán György egykori növendékeként az általunk leginkább preferált zenei stílus avatott művelője, több mint tíz év elteltével magától értődő természetességgel kínálkozott a gondolat, hogy új művet rendeljek tőle zenekarunk számára.