Ady Endre: egyszemélyes világegyetem. Minden benne van, amit az életről és a halálról, a magyar életről és a magyar halálról tudni, érezni lehet. Messiás, magyar messiás, akinek emlékére november 28-án rendez vers-estet a Müpa.
Több mint egy évszázada dúlnak a harcok Ady Endre körül. Hol ilyen, hol amolyan politikai-ideológiai nézetek nevében próbálják meg kisajátítani vagy éppen kirekeszteni a nemzetből, a kultúrából. Az indulatok ma sem csillapodnak körülötte; van, aki szerint eladta magát, mások politikai éleslátását bizonygatják, és cikkeiből idéznek.
Az immár száz éve halott költő életműve manapság is számos érvényes és nyugtalanító kérdést szegez az utókornak.
Már csak azért is, mert az elmúlt évtizedekben nem volt divat így írni; minden irónia és vicc nélkül, szenvedéllyel, öntudattal, pátosszal és ilyen önkínzó feltárulkozással. A politikai kérdéseket is kitessékelték az irodalomból, a nemzeti sorskérdések emlegetése pedig egyre kevésbé tűnt hitelesnek. Ady háttérbe is szorult egy időre a nagy rivális, Kosztolányi mögött, aztán manapság mintha ismét egyre többen hivatkoznának rá, és mintha a kultusz is új lendületet kapott volna.
Ady Endre: Góg és Magóg fia, Paraszt Apolló, a Szajna partján élő Másik, a Halál rokona, a Holnap hőse, a hotelszobák lakója, Istenhez hanyatló árnyék, a muszáj Herkules – hogy csak párat említsünk az általa felvett szerepek, költői imágók közül.
Mindezeken túl az egyik legjobb tollú magyar publicista volt, de kávéházi korhely, bohém és léha életű piperkőc is, akinek már a maga korában legendás életéről barátja, Krúdy Gyula írt könyvet Ady Endre éjszakái címmel. De mindemellett, sőt mindenekelőtt: nemzeti próféta, „az utolsó eleven magyar” – ahogyan Fülep Lajosnak írta önmagáról egykor.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Kemény István, az est összeállítója pedig Móriczot idézi ezzel a jellemzéssel kapcsolatban: „Aki ezt a költőt meg akarja érteni, annak benn kell élnie nemcsak egy embernek Életberkében, hanem ennek a magyar fajnak évezredes dzsungelében.” Mert másként nem lehet mit kezdeni egy olyan verssel, mint például a Kocsi-út az éjszakában. Márpedig Kemény szerint ez a magyar költészet csúcsteljesítményei közé tartozik, „ott lappang a versben a nemzeti sors”. A második strófa lépten-nyomon idézett első soráról („Minden egész eltörött”) pedig azt írja, hogy
„a lehető legtömörebben nevezi meg azt a nagyon nagy bajt, amelybe a modern emberi tudat jutott”.
A nemzeti és sorskérdések több más versben is előkerülnek az est folyamán, mintegy jelezve, hogy Kemény István számára ez az Ady a legfontosabb: a próféta, méghozzá a magyar, a nemzeti próféta. Az a költő, aki korának napi politikai történéseit, a bennük megmutatkozó emberi mulasztásokat, kisszerűségeket, romlottságokat egy jövőbeli riasztó vízió összefüggésében tudta szemlélni.
Aki önkínzó dühvel vallotta magát magyarnak, méghozzá az „utolsó eleven magyarnak”
s erre korántsem csak a kétségtelenül hatalmasra duzzadt Én, hanem a teljes azonosulás sarkallta. Olyan azonosulás, mely felemészti azt, aki belelát a „magyar faj” sorskérdéseibe; látja azok tétjeit és reménytelenségét. Ahogyan Ady egyik hőse, Nietzsche is megőrült végül, amikor belepillantott a létezés szakadékába.
Éppen ezzel, a prófétaszereppel és a vele járó pózokkal, nyelvi fordulatokkal, mítoszokkal nem tudott mit kezdeni a latin műveltségére és a rációra apelláló pályatárs, Kosztolányi sem, akinek híres cikkéből, ebből a „legbátrabb, legokosabb és leggonoszabb támadásból”, Az írástudatlanok árulásából is hangzanak el részletek: „Gondolatvilágának főtengelye: a messianizmus. Az a tudat, hogy a világ boldogtalan, s az a hit, hogy valakinek, egy új megváltónak kell jönnie, s az majd mindent egy csapásra jóvátesz és rendbe hoz.” Karinthy paródiái az Így írtok ti című kötetből pedig Ady jellegzetes fordulataira, szóhasználatára mutatnak rá.
Az esten elhangzó versek jókora részét ismerjük az irodalmi szöveggyűjteményekből, hiszen Kosztolányinak alighanem igaza volt abban, hogy az életmű nagyságához képest nem is olyan sok az igazán nagy vers, és „kevés költő hagyott maga után annyi selejtest, művészileg idétlent, és modorost”. Csakhogy az olyan költemények, mint az Üdvözlet a győzőnek, a Lédával a bálban, A Halál rokona, az Emlékezés egy nyár-éjszakára, a Párisban járt az ősz vagy Az ős Kaján (és még sorolhatnánk) a magyar költészet legfontosabb versei közé tartoznak, és nem csupán műveltségi, hanem identitáselemek immár.
A centenáriumi esemény számvetésre késztet: mi lett Ady próféciáiból, félelmeiből, reményeiből – és mi lett ebből az országból, mi lett belőlünk. A műsort Kemény István költő, napjaink egyik legértőbb Ady-olvasója állította össze. A Balaton Zenekar megzenésített Ady-verseket ad elő, melyek zenéjét Víg Mihály szerezte. Az est rendezője és Csuja Imre mellett közreműködője Mácsai Pál, sorozatszerkesztője pedig Keresztury Tibor.