„Nincs rossz válasz…” – Interjú Mona Dániel zenetörténésszel

Mona Dániel - fotó: Valuska Gábor

Mivel foglalkozik manapság egy zenetörténész? Mik a legfontosabb inspirációi? Hogyan érdemes leginkább klasszikus zenét tanítani? Miként lehet megszólítani a fiatalabb korosztályokat? Van-e átjárhatóság a zenei műfajok között? Mona Dániel zenetörténészt kérdeztük.

– Nyilván csak rossz beidegződés, de ha az átlagember zenetudósra gondol, általában homlokát ráncoló, hajszálait az égbe formázó, komor tekintetű, saját jelentőségének tudatában lévő és a kottában elmerülő alakot lát lelki szemei előtt.

– Nagyon sokféle zenetudós létezik, és mindegyikük munkája ugyanolyan fontos. Elképesztően érdekes például kéziratokat böngészni, és azok tanulmányozásával új felfedezéseket tenni. Miközben szükség van olyan közvetítőkre is, akik ezeket a felfedezéseket továbbadják a közönségnek, hiszen a kutatómunka kevesek kiváltsága, de az eredmény lehet mindenkié. Azt gondolom, akkor működik jól a rendszer, ha a különböző területeken mozgó zenetudósok összedolgoznak.

– Egyébként neked hogy jött az ötlet, hogy zenetudományi szakra felvételizz?

– Kilencéves voltam, amikor rábukkantam otthon egy VHS-re, amelyen Vásáry Tamás Zenén túl című előadása volt. Zeneakadémia, Nagyterem, teltház, Vásáry pedig egy zenekar élén a színpadon, és elemeire szedve, részleteket mutogatva klasszikus zenéről magyaráz. A közönség imádta. Akkor úgy döntöttem, én ezt szeretném csinálni. A szüleim megnézték, hol képeznek ilyen zenéhez értő embereket, és szerencsére megtalálták a Zeneakadémia zenetudományi szakát. De hasonlóan fontos élmény volt, hogy a zongoratanárnőm, Botos Zsuzsa néni mindig elvárta tőlem, hogy képben legyek az adott darabok hátterével, alapvető jellemzőivel. Az ehhez szükséges utánaolvasások fajultak el egy kicsit. Aztán szűk húsz év, és most azt csinálhatom, amit a kilencéves Dani megálmodott, és amire jobb szó híján azt mondjuk: ismeretterjesztés.

– Hívjuk inkább élményterjesztésnek?

– Valóban az a legfontosabb, hogy élményközpontú legyen, amibe a zenét ágyazzuk, hogy jó buli legyen részt venni benne. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozatán, a Liszt-kukacok Akadémiáján például, amelynek művészeti vezetője vagyok, minden körülmény adott, hogy izgalmas showt csináljunk a klasszikus zenéből. Persze sem a zenében, sem az arról elhangzó információkban nem enged kompromisszumot ez a műfaj, de rögtön ezek után a stílus a legfontosabb, mert ha egy lendületes, könnyed, közérthető, szórakoztató előadással sikerül megfognom a gyerekeket, onnantól bármit be tudnak fogadni a szonátaformától Schönberg Pierrot Lunaire-jéig. Partneri kapcsolatot kell velük kialakítani, és nem mást, csak legfeljebb kicsit másképp mesélni, mint egy felnőtt közönségnek.

Mona Dániel – fotó: Valuska Gábor

Ugyanez a helyzet a tanítással is. A kőbányai Kroó György Zeneiskolában lévő zeneirodalom-csoportjaimat tavaly elvittem koncertre (sokan akkor voltak életükben először élő klasszikus zenei hangversenyen), majd az arról írt kritikai beszámolóikból megjelent néhány az interneten, a gyerekekkel pedig elmentünk a Bartók Rádióba Becze Szilvia műsorába, és kipróbáltuk, hogy készül egy adás. Óriási eredmény ez ahhoz képest, hogy év elején még szóra se lehetett őket bírni.

– Könnyen megnyíltak neked, elmondják az őszinte véleményüket?

– Eleinte arra se feleltek, hogy „Mi a véleményed erről a zenéről?”, pedig erre nincs rossz válasz. Sajnos az iskolában nincsenek hozzászokva, hogy őszintén kifejezhetik a személyes véleményüket, de ha kialakítod az ehhez szükséges bizalmat, nagyon hálásak és nyitottak lesznek.

– Élmény és a népszerűsítés egyik módszere lehet az is, ha nem megszokott helyszínekre is elviszed a klasszikus zenét…

– Igen, csak úgy lehet igazán hatékonyan csökkenteni a laikusok által maguk és a zene között érzett szakadékot, ha kimozdulunk a saját szűkebb értelemben vett világunkból és szabályrendszerünkből. Fontosnak tartom, hogy szülessenek olyan projektek, ahol egy hangversenyeket rendszeresen nem látogató hallgató otthonosan érzi magát (farmerban, egy itallal, akár babzsákon), ahol nem ciki nem érteni valamit, és szabad csak a benyomásokra, a zene okozta érzésekre fókuszálni. Ilyen kívánt lenni a Belinszky Annával közösen megálmodott MetronómTető is, ahol kortárszenei koncerten és hozzá kapcsolódó közös beszélgetésen találkozott közönség, előadó és zeneszerző – a Corvintető (később pedig a Budapest Pont) nem éppen tipikus „koncerttermeiben”. A jó párbeszéd kialakulásához persze két fél szükséges: a zenészeknek is ugyanolyan nyitottnak kell lenniük a rendhagyó körülményekre, a koncerttermekből ismert szabályok elhagyására és a számukra evidensnek számító kérdésekre.

Ide kapcsolódik:
Mona Dániellel indult új zenés beavató Martonvásáron

Jó példa Martonvásár is, ahol a Budapesti Filharmóniai Társaság tartja A zene természete című kamarazene-koncertjeit a nemrég nyílt Agroverzumban. A november 9-én folytatódó sorozaton házigazdaként az a szerepem, hogy szórakoztató történetekkel, érdekes, gyakran vicces adatokkal vezessem fel az elhangzó műveket. Nagyon szép a kastély, gyönyörű a park, kedves zenék szólnak – semmi szükség rá, hogy komor arccal üljük végig a koncertet. Persze mindennek megvan a maga helye: egy rekviemet nem lehet poénkodva felkonferálni, ahogy a november 14-én induló, hihetetlenül mély és intenzív kamara.hu fesztivál házigazdájaként is meg kell találnom az oda illő stílust.

– Lényeges kérdés más zenei műfajok elfogadottsága. Azt gondolom, hogy itt, a 21. század elején például a punk az általános műveltség része kellene legyen, még azok között is, akik klasszikus zenével foglalkoznak. Beszélgetve zenész ismerőseimmel, gyakran tapasztalom, hogy még magáról a műfajról sem hallottak. Mit gondolsz erről?

– Muszáj nyitottnak lenni más műfajokra és komolyan venni azokat, különben hogy várhatnánk el, hogy bárki is nyitott legyen a klasszikus zenére? Amikor a zenesuliban arra kértem a gyerekeket, mutassák meg a kedvenc zenéjüket, azt hitték, trollkodásnak fogom venni, amiket küldtek. Aztán látták, hogy teljesen komolyan beszélgetek velük a magyar metálról, meg gond nélkül kötök át az Egy éjszaka Bangkokban című számról egy köztes Irigy Hónaljmirigy-állomással a Liszt-parafrázisokra, és úgy éreztem, megszületett a korábban említett partnerség. Sokszorosan kaptam tőlük vissza ezt a gesztust: félévvel később már Ligeti Clocks and Clouds című művéről fejtegették a véleményüket.

Ide kapcsolódik:
Először ad koncertet a Cantemus Kórus a kamara.hu keretében

Azért is nagyon fontos a kapcsolat a szakmán túli világgal, mert ők a célközönség, nem pedig mi. Próbáljuk kitalálni, mi lenne jó a hallgatóknak, milyen konstrukció működne leginkább, milyen hívószavak vonzzák majd be a közönséget. Gyakran egyedül döntünk ezekben a kérdésekben, de egyszer már meg kellene kérdezni minderről őket is.