Oszvald Marikával és Haja Zsolttal a főbb szerepekben mutatják be Debrecenben a Csárdáskirálynőt

Csárdáskirálynő (Csokonai Színház) - fotó: Máthé András

Kálmán Imre legnépszerűbb, legtöbbet játszott operettjét utoljára tizenkét évvel ezelőtt láthatta a debreceni közönség. A Gemza Péter rendezte modernebb, tömörebb verziónak két új szereplője lett és az eredeti slágerek mellett vendégdalok is színesítik a produkciót. Az előadást november 8-án mutatják be.

Az operettet Bécsben, az 1915-ös premier helyszínén 533 estén át játszották, majd végigsöpört egész Európán: az I. világháború ellenére azonnal bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten 1916 novemberében, s végül eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is.

A Csárdáskirálynő akár zene nélkül is remek színdarab lenne, ugyanis egy nagyon izgalmas családi dráma bomlik ki az események során a néző előtt.

Természetesen a végén, mint ahogy azt az operettek törvényei követelik, minden jóra fordul. Ehhez jönnek még a valóban örökké népszerű melódiák, melyről a korabeli kritikusok így írtak: „Kálmán a Csárdáskirálynőben ötvözni tudta a bécsi keringőt és a magával ragadó, temperamentumos magyar zenét. A remek számok nemcsak a népszerűséget biztosítják, de igazi zenei élményt is nyújtanak…”

Ide kapcsolódik:
Itt született Kálmán Imre

Kálmán Imre legnépszerűbb, legtöbbet játszott operettjét utoljára tizenkét évvel ezelőtt láthatta a debreceni közönség. A Gemza Péter rendezte operettnek két új szereplője lett és vendégdalok is színesítik a produkciót. Peller Károly, az előadás társrendezőte, akit eddig a legtöbben operettek avatott tolmácsolójaként, táncos komikus és bonviván szerepekben ismerhettek, Jenbach Béla és Leo Stein szövegét, valamint Gábor Andor fordítását felhasználva készítette el az 1916-os és az 1954-es szövegkönyvektől is eltérő verziót. Az új változat ötletét Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is támogatta – tudtuk meg Peller Károlytól. A legfontosabb változásokat a társrendező így foglalta össze: „Van egy új szereplőnk, Terka, aki korábban Anhiltével együtt szerepelt az Orfeumban. A történet végén ő oldja majd meg a szálakat, vagyis ő a veszélyforrás az Anhilte életében. Terka egy újabb szereplehetőség. Anhilte egy díva, egykori primadonnák szokták játszani, Terka pedig egy komika, vagyis a szerep egykori szubretteknek ad lehetőséget. Debrecenben Oláh Zsuzsának és Oszvald Marikának.  Ez az egyik legnagyobb változás a darabban, és belépett egy másik szerep is: Leopold, Stázi édesapja. Fontos még, hogy

kihagytuk belőle az I. világháborút, tehát a történet bárhol, bármikor játszódhat. Történhetne akár 2019-ben is, de Péter a 30-as, 40-es évekbe helyezte, amit leginkább a jelmezek érzékeltetnek majd.

Némileg változott a jelenetek szövegezése is, de a történetvezetés – a már említett dramaturgiai csavaron kívül – nagyjából ugyanaz marad, amit eddig is ismert a közönség. Természetesen a dalszövegek maradtak a Gábor Andor szövegei és nyilván minden jól ismert dal benne lesz a debreceni Csárdáskirálynőben, sőt két másik is a Hollandi menyecskéből, amire én írtam dalszövegeket.”

Ide kapcsolódik:
Liszt-ritkaságokból készített felvételt a Kodály Filharmonikusok

„A történet középpontjában egy nagyon erős női figura áll, aki kész harcolni a saját életéért, boldogságáért, nem hagyja sodródni magát – hangsúlyozta Gemza Péter rendező. – A nő akaratán múlik, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, hisz a férfi főszereplő nem száll szembe a sorssal, a családjával, kettejük szerelméért.” Az operett új változatával kapcsolatban két lényegi dolgot említett: a modernséget és az ideológiamentességet: „Egy modernebb, tömörebb, pörgősebb előadást láthat majd a közönség, üresjáratok nélkül, mégis benne mindennel, ami a nosztalgiához kell. Az új verzió mentes az ideológiai áthallásoktól. Hiszen ez a darab a szerelemről szól, a középpontjában egy szerelmi bonyodalom áll, amiben a szerelmes férfi anyja keveri a háttérben a szálakat. Fontos, hogy a rendezés a műfajon belül maradjon. A célunk az, hogy a történetet az emberi oldaláról mutassuk meg, hogy a figurák semmiképp se váljanak saját karikatúráikká, paródiájukká.”

A statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján – színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban – föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája, legtöbbször a Csárdáskirálynő egyik slágere. A népszerűség okait firtatva Peller Károly egyszerű választ ad: „Maga Kálmán Imre. Ezek a zenék annyira jók! Annyira fülbemászók!  Nem is tudom, hogy van-e még egy ilyen operett, aminek minden egyes dala sláger. Ha elkezdem sorolni, hogy „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, „Álom, álom, édes álom…”, „Hajmási Péter, Hajmási Pál” nagyjából mindenki tudja folytatni a dalokat.

Az operett közel áll a mi lelkünkhöz, és Kálmán Imre tényleg
a magyar lelket írja bele.

Amikor a legszélsőségesebb helyzetben vagyunk, azt mondjuk: igyunk, táncoljunk, vagy épp örömünkben elkezdünk sírni. Ez annyira benne van a zenében, az egész Csárdáskirálynőben: magyarságönazonos.”

Haja Zsolt, akit Edwinként láthat majd a közönség, Debrecenben énekli először a teljes szerepet, sőt ez lesz pályafutása első bonviván alakítása. „Nagyon vonzanak a hősszerelemes szerepek, és aminek külön örülök, hogy bariton hangfekvésben igazából mindig csak a negatív figurát játszom vagy buffót, most végre sikerül megmutatnom a hősszerelemes oldalamat is.” A Csárdáskirálynő kapcsán az énektechnikai kihívásokról is beszélt: „Örülök, hogy operaénekeseket szerződtetnek bonviván és primadonna szerepekre, hisz ez a minőségi előadás felé viszi a produkciókat.

Kálmán Imre operai hangképzést és hangminőséget igényel.

Puccini volt a példaképe neki és Lehárnak is, nem véletlen, hogy nagyon nehéz énekelni.”

Ide kapcsolódik:
Haja Zsolt: „Számomra az Opera az első”

Vörös Edit (Sylvia) szakmai karrierjét az utóbbi 15 évben végig kíséri a Csárdáskirálynő. 2003-ban játszotta először a szerepet, 2015-ben pedig izraeli turnén szerepelt az operettel. Azt vallja, hogy óriási koncentrációt, egyfajta emelkedettséget, ugyanakkor a színészi játék természetességét követeli meg a szerep, hisz a Csárdáskirálynő „a magyar virtust mutatja be, a szenvedélyt, a könnyedséget, s leginkább azt a végletességet, amely a sajátunk. Egyszerre van jelen benne a drámaiság, hogy szeretünk szenvedni, ugyanakkor a magyar ember nagy vidámsága és boldogsága is.”