Az első operaáriákat egy traktoron ülve hallgatta, az embert próbáló Wagnerszerepekhez steakfogyasztással gyűjt erőt, és semmiféle zenéről nem állítaná, hogy nem szereti. A 2017-ben lovagi címmel kitüntetett walesi művész arra is bármikor hajlandó, hogy rövid nyelvlecke keretében magyarázza el: a walesiek az f-et v-nek ejtik. Így mire megérkezik hozzánk, nekünk is lesz időnk megtanulni, hogy nevének helyes ejtése Tervel.
Az impozáns fellépésű, tekintélyt parancsoló megjelenésű, hatalmas hangú énekesről minden rajongójának megvan a maga története. Én például Wotanként hallottam először Bryn Terfelt, és azonnal megjegyeztem a nevét (bár akkor még nem tudtam, hogy kell kimondani). Számomra azóta is Wagner-zenedrámákban nyújtja a legemlékezetesebb alakításokat, bár pályafutása elején Mozart-énekesként, illetve Richard Strauss Saloméjának Jochanaan szerepében szerzett nemzetközi hírnevet.
December 18-i áriaestjének első felében nálunk is csupa Wagnert énekel, majd hallhatunk tőle Mozartot, Muszorgszkijt (a Borisz Godunov címszerepével három éve bővült a repertoárja), és musicalrészletekkel is bizonyítja sokoldalúságát.
„Az opera világába vezető utazásomat azzal kezdtem, hogy kazettákat rakosgattam a lejátszóba egy észak-walesi farmon, egy Massey Ferguson traktoron ülve. A felvételeken a svéd bariton, Håkan Hagegård énekelt, és nem értettem, én miért nem tudom kiénekelni azokat a magas hangokat, amelyek neki minden áriában sikerültek. Három évvel később aztán rájöttem: azért nem, mert én basszbariton vagyok” – emlékezett vissza a komolyzenével való első találkozására.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A helyszín nem véletlen: walesi gazdálkodó családba született, ám zeneszerető szülei mindent megtettek, hogy segítsék énekesi álmainak megvalósításában. „Nem tartanék ott, ahol tartok, ha nincsenek a szüleim, nem támogatnak, és a testvéremmel együtt nem hordoznak minket énekversenyekre minden hétvégén, szerte az országban” – mesélte. Miután számos versenyt megnyert, Londonba költözött, ott szerzett diplomát, és huszonöt évesen Guglielmo szerepében lépett először színpadra a Così fan tuttéban.
„Az opera nem bonyolult” – jelentette ki a művész, aki olyan kollégáit tartja példaképének, mint Plácido Domingo és Claudio Abbado. „Olyan nyelv ez, amelyet gyakorlással és odaadással el lehet sajátítani.”
Terfel mindig szívesen váltogatta a nehézsúlyú szerepeket a könnyedebbekkel. „Nagyszerű dolog, hogy ilyen sokféle szín szerepelhet a palettámon” – fogalmazott, amikor Donizetti Don Pasqualéja kapcsán arról esett szó, a komoly vagy a vidám figurákat formálja-e meg szívesebben. „A komikus szerepek lehetőséget kínálnak arra, hogy olyan operákban lépjek fel, amelyeket egyszerűbben megközelíthetőnek tartanak. De hangsúlyozni szeretném: akármilyen produkcióban vegyek is részt, hűnek kell lennem a rendező elképzeléseihez. Minden operát hasonló módon fogok fel, legyen bár vígopera vagy komoly.”
Ugyanakkor más műfajok sem állnak távol tőle, szívesen énekel például musicalrészleteket, illetve zenei anyanyelvének darabjait, walesi dalokat. „A bátyámmal nagyon szerettük a Pink Floydot, a Queent, a Dire Straitst, Elvis Presley-t, és máig szeretem ezeket” – mesélte egy interjúban. – „Nincs olyan zene, amit ne szeretnék!”
Wagner azonban mindent visz, személyes fellépését követően a Müpa közönsége is a német mester egy másik darabjában, A bolygó hollandiban hallhatja őt márciusban, a Metropolitanből sugárzott közvetítésen. Emellett ő maga is egy Ring-részletet nevezett meg, amikor arról kérdezték, melyik a legkedvesebb operai pillanata:
„A walkür befejezése, az utolsó alkalom, amikor Wotan láthatja kedvenc lányát. Ez a rész ötórányi csodálatos zene után következik, és minden csepp erőt és érzelmet kivesz belőlem.”
Nem csoda, hogy saját bevallása szerint amint lejön a színpadról, a gondolatai azonnal az étel felé fordulnak. „Egy Wagner-opera jellemzően négy órán át tart, olykor hatot is kitölt, és normális esetben délután négykor kezdődik, úgyhogy ebédre steaket szoktam rendelni, és a szünetben is mindig eszem valamit: egy tányér levest, némi gyümölcsöt” – árulta el egy interjúban.
Új Wagner-szerepekkel azonban már nem tervezi bővíteni repertoárját: sem a Parsifalban, sem a Trisztánban nem fogjuk hallani, emellett pedig búcsút mond egyik legkedvesebb szerepének, A nürnbergi mesterdalnokok bölcs cipész-költőjének, Hans Sachsnak. „Szögre akasztom a Hans Sachs-cipőmet. Úgy döntöttem, a következő négy évben az újdonságokra fogok koncentrálni, például a Don Pasqualéra. A Mesterdalnokok nem szerepel a naptáramban a következő négy év során, utána pedig már ötvennyolc éves leszek, addigra talán már kissé túl késő lesz hozzá.”
A walesi nyelv és kultúra nagyköveteként is ismert művész azonban még számos meglepetést tartogat. Az is megtörténhet, hogy egyszer egy olyan kollégájával énekel majd együtt, aki már csak hologram formájában lehet köztünk, annyira lenyűgözte az ötlet, amelyet Céline Dion Las Vegas-i show-műsorában látott.
„Soha nem énekeltem A gyöngyhalászok duettjét Pavarottival – bárcsak megtehetném egyszer a koncertszínpadon!”
