Kerámiáiból a legnevesebb éttermekben ehetünk, de már a tengerentúlon is ismerik a munkáit. Ruzicska Tünde keramikusművész belső inspirációit követve alkot, így születnek meg letisztult, harmóniát sugárzó tárgyai. Most debütáló, legújabb alkotásai egy teljesen ösztönös folyamat eredményeként jöttek létre, belső hangok formai megnyilvánulásai.
– Gyerekként milyen hatások értek, mi irányított a kerámia felé?
– Nyolcévesen nyúltam először agyaghoz, és teljesen magával ragadott az élmény: plasztikus, nyomot hagy benne a kezem, átalakul, formálható, égetés után kemény és csengő hangja van. Olyan zsigeri érzés volt az első, testközeli élmény. Onnantól kezdve csak ilyen iskolákba felvételiztem. Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba jártam kerámia szakra, utána a Moholy-Nagy Művészet Egyetemre szintén kerámia szakra, ahol most a doktorimat is végzem.
Mindig is tisztán láttam a célt az első pillanattól kezdve, hogy én kerámiával szeretnék foglalkozni.
– Ebben a szakmában mennyire fontos szerinted a tanulás, a technika elsajátítása, és mennyire számítanak a személyes adottságok, beállítottság?
– Egyéni sorsok vannak. Nekem ez adatott, és mindent megtettem ezért, hogy a legfelső iskolát is elvégezzem, mert imádom és érzem is ezt az anyagot. Támogattak a szüleim, nagyszüleim, hogy azt tanulhassam, amit a legjobban szeretek, és ez óriási dolog. Szerintem nagyon fontos a szakmai tudás, amit az iskolák kijárása nélkül nem lehet magas szinten elsajátítani. Az alap-, közép-, és felsőfokú tanulmányok egy magabiztos szakmai tudást, széleskörű rálátást és tapasztalatot adnak ahhoz, hogy valaki profi szinten művelje a területét.
– A Tantival indult el az az irány, melynek köszönhetően a gasztrokerámiák egyik legismertebb alkotója lettél itthon. Milyen irányok vannak ebben a szegmensben?
– Személyes irányok vannak. Valahogy mindenki keresi és megtalálja a saját hangját. Én is ezt teszem. Egyre több a gasztrokeramikus, mert erre van igény. Vannak, akiket inspirálunk, és ez jó. Én igyekszem a szakmai tudást és magas minőséget egy sajátos hangvétellel kiegészíteni. Az, hogy a formák aránya, felülete, színe, karaktere milyen, azt én határozom meg, belőlem jönnek, és hagyom.
– Mit jelent számodra az agyag?
– Jelenlétet.
– Ha már jelenlét… Nem olyan régóta dolgozol az aqb-ben. Miért jöttél el az otthoni műhelyedből, és miként esett a választásod erre a térre?
– Egyrészt azért jöttem el az otthoni kis műhelyemből, mert a vállalkozásom kinőtte magát, és mert az alkotói tér azontúl, hogy kicsi volt, zárt és védett is volt, és változásra vágytam. Keresztes Zsófi barátnőm, akinek szintén az aqb-ben van műterme, említette, hogy hamarosan lesznek új helyiségek kiadók, és nagyon jókat mesélt az alkotói közösségről. Zsófival fél évig voltam Helsinkiben Erasmus ösztöndíjjal 10 éve, azóta tartjuk a kapcsolatot, és akkor is nagyon izgalmas volt azt látni, hogy hogyan lát és alkot egy képzőművész…Azt képzeltem, hogy „képzősök” mellet nagyon inspiráló lehet dolgozni „iparos”-ként, és így is lett. Imádom az aqb-t. Nagyon barátságosak a szomszédaim, Dallos Ádám, Molnár Zsolt és Neogrády-Kis Barnabás, nagyon megszerettem őket. Barni, fotóművész, éppen most fejeztük be a legújabb objektjeimről készült fotódokumentációt a Kozma beszámolóra, tehát már közös projekt is született ilyen formában.
– Harmónia és nyugalom árad nemcsak a tárgyaidból, hanem belőled is. Szerinted mi az, amit leginkább elmondanak rólad az általad készített tárgyak?
– Ezt nehéz megfogalmazni, de megpróbálom. A kerámiakészítés számomra elvonulás és alázat. Áldozathozatal, ezáltal önfeledt-levés.
Annyira jó, hogy a tárgyak, amiket létrehozok nemcsak nekem, hanem másoknak is örömet okoznak, szeretik őket használni, és ez nagyon jó érzés.
– Hogyan alkotsz, ha megrendelésre dolgozol?
– A megrendeléseknél figyelni kell az adott helyre, személyre, funkcióra. Ez azért jó, mert szeretek beleérezni, belehelyezkedni szituációkba, ezáltal a felhasználóval is szorosabb kapcsolatban lesznek a tárgyak hosszútávon. A belső inspirációk a teljes szabadságot jelentik.
– És mikét hangolódsz az alkotásra? Van olyan, hogy egyszerűen sehogy sem megy a munka?
– Megérkezem az aqb-be, és bezárom magam mögött az ajtót, akkor kezdődik az alkotás. Most már igyekszem laza lenni. Ha nagyon nem megy a munka, akkor pihentetem és elmegyek fürdőbe.
– Van legkedvesebb fázisod a munkában?
– Nincs ilyen. A kerámiakészítés egy soha véget nem érő folyamat…
– Az emberiség egyik leghagyományosabb technikája és a kortárs szó hogyan fér meg együtt? Mit jelent neked a kortárs formákat és a hagyományt ötvözni?
– Számomra a kortárs azt jelenti, hogy mai. Olyan formákat és funkciókat töltenek be a tárgyak, amikre ma van szükség. A hagyomány pedig, hogy kerámiát mint „techné”-t évezredek óta alapjaiban ugyanúgy készítik.
– Miért fontos számodra, hogy kézzel, hagyományos technikákkal dolgozz?
– Maga a formázás a hagyományos, tehát ahogyan létrejön a térben, de utána használok modern eszközt, például elektromos kemencét. Engem a kerámiában az „ős-edény” fogalom nagyon megfogott. Hogy A Forma, ami magában foglalja a belső űrt, az határozza meg a célját, a hasznát egészen az anyaméhtől a halotti urnákig.
Ma a szakralitás főleg az asztalon van, a tányéron.
– Honnan inspirálódsz, mennyire van szükség arra, hogy akár külföldre utazz, messzi kultúrákat ismerj meg?
– Fontosnak tartom az utazást, a külföldi inspirációkat. Legutóbb Kínában voltam, Jingdezhen-ben, visszamehettünk a „forráshoz”, ahonnan az európai porcelán kultúra is ered.
– Szerinted miért fontos, hogy a legmindennapibb használati tárgyaink közé is becsempésszük az egyediséget?
– Az alkotó kézjegyét adja, ezáltal személyesebbé válik a gyári tömegtermékekkel szemben.
– Mi volt a legkülönlegesebb megrendelői kérés, amit kaptál?
– Egy amerikai házaspár óriási és impozáns farmjára rendeltek tőlem étkészletet Hálaadásra, tavaly.
– Te otthon miből eszel és iszol?
– Sajátból és barátok, kollégák munkáiból.
– Úgy tudom, hogy a Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíj keretében más típusú tárgyakat készítettél. Mesélnél ezekről egy picit?
– Igen, ez most egy nagyon izgalmas, autonóm, teljesen szabad képzőművészeti projekt, amire lehetőséget kaptam az ösztöndíj keretein belül. A létrejött tárgyak teljesen ösztönös, belső hangok formai megnyilvánulásai. Nincs előre megtervezett cél, vagy forma, csak a tartalom körbehatárolható, ami a „hely szelleme”, a „genius loci” kifejezésből ered, és számomra több inspiráló jelentésréteggel bír. Ezekről mutatunk most képeket, amiket Neogrády-Kiss Barnabás készített itt a szomszédban, az aqb-ben. Az objekteken látszik a lassú, rétegről rétegre való kézzel építettség, ezáltal élő, organikus, lélegző hatásuk van. Geometrikus és organikus formák találkoznak, hol átengedve, hol elzárva a függőleges és vízszintes kimozdulásokat. Személyes tragédiák és a feldolgozás lehetősége van bennük.
– Szoktál kitűzni célokat, vagy hagyod, hogy az élet alakítsa az alkotói folyamatodat?
– Vannak vízióim mindig, de most talán az elsődleges célom, hogy ezt az egyensúlyt, ami az életemben van, ezt fenntartsam.